768

Bajomi Nagy György kapta a Gábor Miklós-díjat

MTI

Bajomi Nagy György kapta az idén a Gábor Miklós-díjat a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában nyújtott Hamlet-alakításáért – közölte az elismerést odaítélő kuratórium elnöke a hétfői budapesti díjátadó után az MTI-vel. A Hamletet Czukor Balázs rendezésében 2015. április 7-én mutatta be a vasi megyeszékhely teátruma.

A produkció április 11-én este Budapesten, az Átrium Film-Színházban vendégszerepelt. Az előadás végén Kelecsényi László kuratóriumi elnök nyújtotta át a bronzplakettet, Vígh Tamás szobrászművész alkotását a címszerepet játszó Bajomi Nagy Györgynek.

Az elismerés egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós emblematikus szerepében, Hamletként látható, a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás előadása címszereplőjeként. A díjjal járó pénzjutalmat az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

Bajomi Nagy György Szentesen született. A Nemzeti Színház Stúdiójában töltött két év után végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1992-ben, Huszti Péter osztályában. Pályáját Nyíregyházán kezdte, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott egy évtizedig, azután szabadúszó korszak következett.

Fellépett a Nemzeti Színházban, közben a Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként széles körű ismertségre és népszerűségre tett szert. A Jordán Tamás igazgatta szombathelyi Weöres Sándor Színháznak hét éve tagja, s az utóbbi évadokban számos nagy sikerű produkcióban vett részt. Székely Csaba Vitéz Mihály című színdarabjának főszereplőjeként díjat vehetett át tavaly a POSZT-on, valamint a nyári Városmajori Színházi Szemlén. A Thália Színház Humorfesztiválján 2015-ben a zsűri különdíját kapta A hülyéje című Feydeau-előadásban nyújtott alakításáért (lent a képen).

A Gábor Miklós-díjat 2000 óta minden évben április 7-éhez, a színész születésnapjához közel adják át. Az elismerést eddig olyan színészek kapták, mint többek között Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Pogány Judit, Király Levente, Cserhalmi György, Gálffi László vagy Hegedűs D. Géza.

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház
Forrás: MTI

2016.04.15
13