Kossuth-tárlat Törökországban


Átadták március 21-én a Magyar Nemzeti Múzeum és a török Kütahya Múzeum munkatársai által közösen felújított Kossuth Lajos Múzeumot a törökországi Kütahyában. A Magyar Nemzeti Múzeum által most megújított tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nyolcmillió forintos támogatásával valósult meg – közölte az Emmi sajtóosztálya.

Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára 2016. március 20. és 23. között hivatalos látogatáson vesz részt Törökországban. A helyettes államtitkár a kütahyai Kossuth Lajos Múzeum udvarán március 21-én délután megkoszorúzta Kossuth Lajos szobrát, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlatának hivatalos átadásán köszöntőbeszédet mondott. Felszólalt továbbá dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatója, Ismet Güral, Magyarország kütahyai tiszteletbeli konzulja, valamint Kamil Saraçoğlu, Kütahya polgármestere.

A reformkor legmeghatározóbb alakja emigrációját 1850 és 1851 között Kütahyában töltötte, házában 1982-ben hozták létre a róla elnevezett múzeumot. A kütahyai kiállítás bemutatja Kossuth dolgozószobáját, egy terem az 1848-1849. évi szabadságharc eseményeit dolgozza fel, valamint betekintést nyújt a 19. század közepének gazdag, magyar polgári és paraszti, valamint a török polgári életmód mindennapjaiba.

A Magyar Nemzeti Múzeum által most megújított tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériumának nyolcmillió forintos támogatásával valósult meg.

Prőhle Gergely a kiállítás megnyitóján elmondta: annak idején az Oszmán Birodalom védelmet nyújtott az 1848-49-es magyar szabadságharc menekültjeinek. Kossuth egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik a szabadságért folytatott küzdelmet. Most, amikor Törökországot merényletek sújtják, különösen fontos emlékeznünk és emlékeztetnünk a szabadság jelentőségére. A helyettes államtitkár beszédében kiemelte, hogy a két ország történelmi kapcsolatain túl fontosak az olyan oktatási együttműködések is, mint a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjprogram, amelynek keretében Magyarország vallási hovatartozástól függetlenül fogad külföldi hallgatókat. Évente 150 ösztöndíj áll 2014 óta a török diákok rendelkezésére is magyarországi tanulmányok folytatására.

A látogatás során további kétoldalú találkozókra kerül sor török állami vezetőkkel, többek között Ercan Demircivel, a Nemzeti Oktatási Minisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárával, akivel a felsőoktatási kapcsolatok jelenlegi helyzetét, illetve a szorosabb együttműködési lehetőségeket vitatja meg Prőhle Gergely.

A magyar emigráns lét szimbólumának is tekinthető Rodostó városában Prőhle Gergely helyettes államtitkár találkozik Ahmet Büyükçelikkel, Rodostó tartomány kormányzó-helyettesével, a város főpolgármester-helyettesével, felkeresi a Rákóczi Múzeumot és a magyar vonatkozású emlékhelyeket.

Forrás: kultura.hu

2016.03.25