Görög misztériumszínház – az átalakulás színháza

Előadás a győri FILO-Pontban

Március 7-én (hétfőn), 18.30-kor Görög misztériumszínház – az átalakulás színháza címmel Kovács Balázs tart előadást. Helyszín: FILO-Pont (Győr, Kálóczy tér 15.). Az előadást beszélgetés és gyakorlatok oldják. Képzeljünk el egy színházat, ahonnan az előadás végén más emberként távozunk, mint ahogy érkeztünk. Az élet reménnyel telik meg, ősi és messzi távlatok nyílnak, valami felébred a lélekben.  

Ilyen volt a görög misztériumszínház: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész drámái tanítottak, megmutatták az Élet rejtett törvényeit, miközben ráébresztettek egy, az ember lényegéhez legközelebb álló, szellemi valóságra. Kevélység, önfeláldozás, bosszú, születés és halál – a néző, aki átélte a sors szövevényes szálait felvonultató tragédiákat, szemlélőből résztvevővé vált, mert a színpadon látott sorstörténet összekapcsolódott benne a saját történetével.
A beszélgetéssel egybekötött előadáson visszarepülünk a görög misztériumszínház fénykorába, hogy végigjárjuk az athéni nagy dionüszia ünnepségének állomásait. Összekötjük a tragédiák szerkezetét a természet törvényeivel, új értelmezést adunk a komédiának, és talán az előadás végére mi magunk is képesek leszünk más szemmel nézni életünk tragikus és mulatságos fordulataira. A lélek alkímiai átalakulásának folyamatát követjük nyomon, amelynek során megszabadul tévedéseitől és hibáitól, és ha kis lépésekben is, de egyre tisztábbá, erősebbé és szellemibbé válik.

Belépődíj: 600 Ft, kedvezménnyel: 500 Ft. További információ: www.ujakropolisz.hu

2016.02.26