2020

Színészek, akiknek rég Oscart kellett volna kapniuk


A hétvégén lezajlik a 88. Oscar-díjátadó, amelyen vélhetően Leonardo DiCaprio megkapja a régóta esedékes aranyszobrocskáját, így az internetes mémgyárnak is új préda után kell majd kutatnia. Viszont vannak a filmiparban legalább annyira – ha nem jobban – fájó mellőzések, mint Leoé, ezért összeszedtünk néhányat azon színészek és színésznők közül, akiknek réges-régen kapniuk kellett volna. (A jelölések számánál csak a színészi kategóriákban való nominációt vettük figyelembe!)

Leonardo DiCaprio, jelölések száma: 5

Sokan felháborodnak Leo szüntelen mellőzésén, amikor folyamatosan nagyot alakított, pedig a díjnélküliségének van egy egyszerű oka, ha nem hisszük el, hogy az Akadémia valamiért ódzkodik az egykor szépfiúként elkönyvelt színészektől (pl. Robert Redford). Ez pedig egyszerűen annyi, hogy minden évben valaki jobb volt DiCaprionál. Legutóbb Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam), azt megelőzően 2007-ben Forest Whitaker Az utolsó skót királyban nyújtott alakításával az ő dél-afrikai akcentusa sem tudta felvenni a versenyt a Véres gyémántban, azt megelőzően pedig Jamie Foxx a Ray-ben játszott akkorát, hogy ahhoz az Aviátor is kevés volt. A legjobb lett volna rögtön az elején, a Gilbert Grape-ben, Johnny Depp szellemileg sérült kisöccséért kitüntetni, de akkor még vélhetően túl fiatalnak tartották, vagy a Django elszabadulért, de ott valamilyen érthetetlen okból Christoph Waltzhoz még egyszer hozzávágták a díjat ugyanazért a szerepért, Leot pedig nem is jelölték, pedig a koponyafűrészelős jelenetnél szó szerint a vérét, verejtékét beleadta a szerepbe. Idén viszont nagyon úgy fest, hogy a Titanic Jack-e és Rose együtt kapja meg a szobrot, igaz Kate Winslet immár másodjára.

Johnny Depp, jelölések száma: 3

Ha pedig már szóba került Mr. Depp: a 2000-es évek egyértelműen az ő nimbusza alatt teltek. Jack Sparrow karakterével nemcsak átlendült az A-ligába, hanem meghozta számára az első jelölést is (ami kizárólag a színész zsenijét dicséri, ugyanis a karakter külsejét, beszédstílusát ő hozta, amire a producerek első körben nem nagyon akartak rábólintani), majd egy évre rá egy igazi, az Akadémia ízlésével kompatibilis alakítás következett az Én, Pán Péterben. Örök barátja, Tim Burton pedig dalra fakasztotta a Sweeney Toddban, és ott még a maszkból is kilátszott annyira, hogy nominálják, de mind a film, mind a szerep túlságosan tébolyult és véres volt ahhoz, hogy az díjat érjen (plusz ott volt az emlegetett Leo és Whitaker is). Azóta pedig Depp valóságos ripacs üzemmódba kapcsolt, amiből idén részlegesen kiszállt a Fekete misével, de a film annyira nem sikerült átütően, hogy ismét Oscar-közelbe kerüljön vele, amit megnehezített a színész azon kijelentése is, miszerint nagy ívben tojik a díjra. Ebből így már csak legfeljebb egy életműdíj lesz.

Tom Cruise, jelölések száma: 3

Akármit is gondoljunk a színészről és vallási hovatartozásáról, azt meg kell hagyni, ha egy szerep azt kívánja, maximálisan odateszi magát, nem csak fizikálisan. A Jerry Maguire, a Született július 4-én vagy a Magnólia mind-mind a színész kvalitásait bizonyítják, de lássuk be, hogy Kevin Spacey-vel az Amerikai szépségben, Daniel Day Lewisszal A bal lábam esetében vagy Geoffrey Rush átütő alakításával a Ragyogj!-ban nem tudta volna felvenni a versenyt. Ehhez még hozzájárul megosztó személyisége, valamint, hogy inkább ráállt a sokkal kifizetődőbb akcióhősi státuszra, amiért nem is nagyon tudjuk kárhoztatni. Legalábbis pár évig még biztosan nem.

Brad Pitt, jelölések száma: 3

Elismerem, hogy ez kakukktojás, mivel egyrészt Pittnek nemcsak több jelölése van, hanem Oscar-díja is, viszont nem színészként, hanem producerként, amelyet többedmagával váltott díjra a 12 év rabszolgaságért (és jó eséllyel fog ismét A nagy dobásért). Színészként viszont – hasonló okokból, mint DiCapriót – nem tartotta érdemesre még díjra az Akadémia, amelyben vélhetően szintén közrejátszik szépfiú státusza. Pedig Pitt már karrierje eleje óta igyekszik leszámolni ezzel a ráégett stigmával. Ennek egyik ékes bizonyítéka volt a 12 majomban nyújtott zakkant alakítása, míg a Benjamin Button túlságosan a díjra hajtott, ellenben a Pénzcsináló túlontúl visszafogott volt (a Harcosok Klubját pedig annak idején látványosan nem értették). Mivel nem ritka az, hogy egyes színészek a kamera túloldalán betöltött szerepükért legyenek díjazva (pl.: Robert Redford, Clint Eastwood), így vélhetően Pitt is ebben fog ragadni.

Glenn Close, jelölések száma: 6

Ha csak megnézzük Close, vagy a következő „versenyző” jelöléseinek a számát, akkor joggal moroghatjuk a statisztikákat, amely szerint az Akadémia döntő többségét 60 feletti fehér férfiak alkotják. Plusz, ahogy arra Patricia Arquette tavalyi köszöntőbeszéde és Hollywood díváinak a kiállása (és bérigénye) is bizonyítja, nehéz nőként érvényesülni az álomgyárban, még akkor is, ha Glenn Close-nak hívnak (Meryl Streep is a 19 nominációból mindössze 3-at tudott díjra váltani). Nem is csoda, hogy Close inkább átállt a TV-re, pedig a ’80-as években rendre egymást követő esztendőkben (1983, 1984, 1985, valamint 1988 és 1989) érték őt a jelölések (Garp szerint a világ, A nagy borzongás, Őstehetség, Végzetes vonzerő, Veszedelmes viszonyok), hogy aztán több, mint két évtizeddel később, 2012-ben az Albert Nobbsért bezsákolja a hatodikat is, amikor a fent emlegetett örök rivális Streeppel és az ő Vaslady-jével nem tudott birokra kelni.

Amy Adams, jelölések száma: 5

A színésznőt elsősorban a tündibündi szerepeivel azonosítjuk, pedig mielőtt a fiatalabb generáció megjegyezte volna a nevét a Bűbájban, már magáénak tudhatott egyet a 2005-ös Junebugért, hogy aztán az olyan fajsúlyos drámákért jelöljék, mint a Kétely (2008 – Meryl Streep szintén jelölt), A harcos (2010 – Christian Bale el is viszi a szobrot), vagy a The Master és az Amerikai botrány (2012, 2013 – mindkét film díj nélkül maradt). Nem mintha egy Tilda Swintonnal (Michael Clayton – 2008) szemben veszíteni szégyen lenne, de egy ilyen sokoldalú színésznőnek lassan kijárna – amit nagy valószínűséggel nem a Batman Superman ellenben nyújtott performanszért fog megkapni –, igaz, hogy a The Master túlságosan súlyos darab volt, az Amerikai botrány pedig akkora blöff és improvizációs gyakorlat volt, hogy azt még az Akadémia sem nyelte be.

Joaquin Phoenix, jelölések száma: 3

És ha már a The Master szóba került, akkor nem hagyhatjuk ki Hollywood egyik örökös kívülállóját, Joaquin Phoenix-et sem. Ez a magatartás viszont meglátszik díjtalanságán is, amit nem segített elő pár évvel ezelőtti „visszavonulása sem”. Ha Russel Crowe a Gladiátorért díjazva lett, akkor Phoenix tenyérbemászó Commodusa is megért volna egy díjat, de Michael Caine-nel és Az árvák hercegével még ő sem tudta felvenni a versenyt. A nyughatatlan volt talán a legtesthezállóbb szerepe, de egy évvel a Ray után részben az Akadémia nem akart egy hasonló alakítást díjazni, másrészt ott volt Philip Seymour Hoffman finom alakítása a Capote-ban, ami abban az évben felülmúlhatatlan volt. Pár évvel később pedig hiába játszottak együtt a már sokat hivatkozott The Masterben, az nem csak az Akadémia, de a nézők gyomrát is látványosan megfeküdte.

Annette Bening, jelölések száma: 4

A hölgyek közül szintén pechesnek számít Warren Beatty asszonykája, és ebből a 4 jelölésből kettőt, de minimum egyet díjra kellett volna váltania Hillary Swank ellenében. Hiszen mind a Svindlerekben, vagy A gyerekek jól vannakban, de különösen az Amerikai szépségben és a Szabó István rendezte (és nálunk forgatott) Csodálatos Júliában frenetikusat alakított (és egyébként is ez jellemző a színésznőre). Utóbbi kettő esetében iskolázta le a díjosztók szerint Ms. Swank, aki sem A fiúk nem sírnak, sem a Millió dolláros bébin kívül nem rukkolt elő értékelhető alakítással. Bening – ahogy arra a Csodálatos Júlia is bizonyíték – egy igazi díva a vásznon, és az elsők között mutatta meg a nagyérdeműnek, hogy milyen egy igazi született feleség, akit sokszor egy láncfűrésszel tudtunk volna megvizsgálni belülről, és az még jól is ment volna színvilágában Lester Burnham rózsás álmaihoz, ha a kanapéhoz nem is.

Ian McKellen, jelölések száma: 2

Egy olyan nagy formátumú színésznek, mint Sir Ian McKellen, aki egy képregénygonoszt is képes emberivé és komolyan vehetővé tenni, már minimum az eddigi jelöléseinek megfelelő mennyiségű aranyszobornak kellene sorakoznia a vitrinjében. És ilyenkor felmerül az emberben McKellen nemrég tett kijelentése, hogy emögött nem lehetséges-e az Akadémia burkolt homofóbiája (elvégre hiába díjaztak meleg karakterekért színészeket, nyíltan meleg aktor még nem nyerte el a díjat), de Szürke Gandalf díjnélküliségében a fantasy-ktől való ódzkodásuk is vastagon benne van, hiszen Alec Guinnes is csak a jelölésig vitte a Star Wars esetében. Nem mintha sajnálnánk honfitársától, Jim Broadbenttől a díjat az Irisért, azért Gandalf „halálát” legalább annyira megkönnyezte egy generáció, mint annak idején Obi-Wan Kenobiét. És noha a Mr. Holmes nem a legemlékezetesebb mozi, Sir McKellennek kedvezőbb kritikai hátszele volt, mint a Trumboval jelölést szerző Brian Cranstonnak.

Robert Downey Jr., jelölések száma: 2

Kedvenc nagy dumás playboyunk megformálójánál is megfigyelhető a Johnny Depp-effektus, vagyis belekényelmesedett abba a szerepkörbe, amely nemcsak hogy meghozta számára az A-listás státuszt, de azóta lényegében minden moziban önmagát alakítja. Viszont számára ez jelenleg kifizetődőbb, mint Deppnek, anyagilag mindenképp. Ha nincsen az a sötét, drogokkal és alkohollal átitatott korszaka, akkor mostanra már nagy valószínűséggel nemcsak jelölésekkel, hanem alsó hangon is egy díjjal beljebb lenne. Azonban tegyük hozzá, hogy mindkét eddigi jelölésénél hihetetlenül peches volt: hiába volt lenyűgöző a filmipar legemblematikusabb alakja, Charlie Chaplin szerepében, akkorra már Al Pacinonak nagyon kijárt a díj (és az Egy asszony illatáért teljesen megérdemelt is volt), 15 évvel később pedig lángba borult volna Los Angeles, ha nem Heath Ledgernek ítélik poszthumusz a díjat Jokerért, hiába alakított a Trópusi viharban egy olyan csávót, aki egy csávót játszott, aki egy másik csávót játszott. De a díjhoz ideje lenne kimozdulni a komfortzónából, és nem a szerepben maradni a DVD audiókommentárig.

Ralph Fiennes, jelölések száma: 2

A tiszteletbeli magyar, aki romantikus hősként éppen annyira magával ragadó tud lenni, mint velejéig romlott gonosztevőként, függetlenül attól, hogy egy náci parancsnokot, vagy egy félelmetes feketemágust alakít. Hálás lehet a világ – és nem különben Fiennes –, hogy annak idején Steven Spielberg felfedezte, ő pedig egy velőtrázóan kegyetlen alakítással hálálta meg a belé fektetett bizalmat, de díjra nem sikerült váltania azt (ami eléggé meg is viselte). Fiennes rendre bizonyítja tehetségét akár blockbusterekben, akár kisebb költségvetésű mozikban, és színészkollégái is ámulnak elhivatottságán (Jason Isaacs valóságos szuperlatívuszokban beszélt róla, amikor először dolgoztak együtt a Harry Potteren), de az elmúlt évtizedekben a rangosabb díjak mégis rendre elkerülik és Fiennes inkább generációja egyik legjobb karakterszínésze lett, aki mind fő, mind mellékszerepben brillírozik. Reméljük, csak összejön az az Oscar a közeljövőben.

Liam Neeson, jelölések száma: 1

Ha pedig már szóba került Schindler listája, akkor a címszereplő sem maradhat ki. Neeson Spielberg holokausztdrámája után először ráállt a jóravaló (Nell, a remetelány, Nyomorultak), valamint a történelmi hősök (Rob Roy, Michael Collins) megformálására, majd jött a Star Wars, és közel egy évtizedig a bölcs mentorfigurákkal azonosították, hogy aztán a hatvanhoz közeledve váljon belőle akcióhős. Lássuk be, ezek nem éppen Oscar-aspiráns alakítások, még a lényegesen líraibb Fehér pokol sem, pedig ha valamiért, azért legalább egy nomináció járhatott volna neki. De van remény, hiszen Martin Scorsese régóta dédelgetett történelmi drámájának, a Silence-nek a kedvéért még le is fogyott, és már jelezte, hogy kezd elege lenni az akcióskatulyából. Talán most jön a díjra érdemes filmek korszaka?

Bill Murray, jelölések száma: 1

Kedvenc szomorú bohócunk az egyik legékesebb bizonyíték rá, hogy a komédiáról sikeresen lehet váltani. Murray már az Okostojásban hozta a melankolikus formáját, de a világnak igazán csak az Elveszett jelentés után esett le, hogy tud ő nemcsak vicces lenni. Meg is lett érte az Oscar-jelölés, de Sean Pennel és a Titokzatos folyóval szemben még ő is képtelen volt nyerni, akárcsak a fent taglalt Depp Jack Sparrow-ja. Azóta viszont benne is ragadt ebben, de elmondhatjuk, hogy még így is ő Hollywood kedvenc fura figurája. A furákat viszont nem nagyon szeretik díjazni, legfeljebb egy életműdíjjal. Mondjuk Billt nagy valószínűséggel ez a legkevésbé sem érdekli.

Samuel L. Jackson, jelölések száma: 1

John Travoltához hasonlóan mindkettőjüknek nagyon jót tett Quentin Tarantino és a Ponyvaregény, hiszen Oscar-nomináció lett érte a jutalmuk (Travoltának a Szombat esti láz után a második), de nem tudták díjra váltani. Míg Travolta azóta vagy jellegtelen filmekben bukkan fel, vagy elripacskodja a szerepeit, addig Laurence Fishburne Samuel „Mothafucka” L. Jacksonnak a temérdek feledhető szerepe mellé mindig becsúszik valami emlékezetesebb, és nemcsak a Marvel-filmekre, vagy Tarantino munkáira gondolunk, hiszen ott van pl. a Sunset Limited is, ami egy igazi kamaradarab. De ha az örök haver Quentin Christophe Waltzot kétszer Oscarhoz juttatta, akkor talán előbb-utóbb kedvenc kabalaszínészének is összejön.

Gary Oldman, jelölések száma: 1

Egy igazságos világban egy olyan nagy formátumú színésznek, mint Oldman legalább két díjnak kellene sorakoznia a vitrinjében. Ehhez képest eddig mindössze egy jelölést tudhat magáénak a Suszter, szabó, baka, kémért (teljesen megérdemelten). Pedig a brit színészen kívül talán senki sem tudja olyan jól megjeleníteni az őrületet, mint ő, viszont akárhogy is vesszük, az ízes gonoszok, mint Drakula, vagy a Leon, a profi Stansfield-je, esetleg az olyan szimpatikus jófiúk, mint a Sötét Lovag-trilógia Gordon felügyelője és a Harry Potter-sorozat Sirius Blackje mind-mind rengeteget adnak az adott filmhez, de ezek nem kifejezetten Oscart érő alakítások. Mindenesetre bízunk benne, hogy az antagonisták egyik szakavatott tehetségét, akinek ezer meg egy arca van (már ha egyáltalán, gondoljunk csak a Hannibal Mason Verge-jére), mihamarabb a kvalitásainak megfelelően díjazzák.

Harrison Ford, jelölések száma: 1

Oké. Tény, hogy Ford leginkább mind a mai napig a könnyedebb kalandor szerepeivel forrt egybe, és nem azt mondjuk, hogy Han Solo legutóbbi megformálásáért terjesszék fel az Oscarra (noha személy szerint a színészveterán egyik legjobb alakításának tartom), de az Indiana Jones-ok és Jack Ryan-ek mellett ott van Richard Kimble A szökevényből (Tommy Lee Jones meg is kapta érte a díjat), a Csak egy lövés Henry-je (aminek, mit ad Isten, J.J. Abrams írta a forgatókönyvét), a Dolgozó lány Jack Trainer-e, vagy A Moszkító-part Allie Fox-a, nem is beszélve A kis szemtanú John Book-járól, amiért azt az egy nominációt kapta. Amikor azonban a színésznek szegezték a kérdést, hogy nem bánja-e, hogy még egy komolyabb díja sincs, ő a rá jellemző könnyedséggel csak annyit válaszolt, hogy a legkevésbé sem.

Donald Sutherland, jelölések száma: 0

A 80 éves hollywoodi legenda igazi intézménynek számít, mégsincs egyetlen árva Oscar-jelölése sem (ellenben 2 Golden Globe-díjat magáénak tudhat). Tegyük hozzá, hogy Sutherland rengeteg mindent elvállalt az évtizedek folyamán, amit nem kellett volna, annak ellenére, hogy másik veterán színészkollégájánál, Clint Eastwoodnál lényegesen jobb színész. Nem is véletlen, hogy Mr. Eastwood nem színészként nyerte a díjait, de ezt a szúrós szemű Piszkos Harry esetében a legkevésbé sem bánjuk (azért sincs a listán), ellenben Mr. Sutherlanddel, aki pályája során rengetegszer játszott negatív karaktereket (legutóbb Az éhezők viadala franchise-ban, felejthetetlenül), méghozzá parádésan, de az igazi negatív hullámok szerencsésen elkerülték, és most éppen a fiával forgat westernt.

Alan Rickman, jelölések száma: 0

Némileg még Mr. Rickman tragikus vesztesége is beszél belőlünk, de a 2012-es Oscar egyik legfájóbb pontja kétségtelenül a jelölésének a mellőzése, és a Harry Potter-széria teljes díjtalansága volt, a rajongók pedig azóta is nagy bőszen szórják a cruciatus átkokat az Akadémia felé. Hiába lelkesedtek a kritikák Rickmanért, és emlegettek díjakat, hiába kampányolt a Warner nagy bőszen a film – és legfőképp a színészlegenda – mellett, hiába röpítették a rajongók abban az évben a bevételi lista csúcsára, az Akadémia fantasy iszonya ismét diadalmaskodott, és inkább jelöltek egy nem vicces Jonah Hillt a Pénzcsinálóért (és azóta a vicces verzióját még egyszer A Wall Street farkasáért). Noha a színészt nem különösebben izgatták a hasonló díjak sohasem, a távozásával egy igazi, kézzelfogható elismerés nélküli pályát hagyott maga mögött, de az olyan halhatatlan filmklasszikusokkal, mint a Die Hard, a Robin Hood (amelyért egy BAFTA lett a jutalma), valamint a Harry Potter-széria, sokak emlékezetében él örökké, és az ehhez hasonló alakítások – fenti színésztársaihoz hasonlatosan – többet érnek, mint egy francos aranyszobor.

Pavlics Tamás
Forrás: cinestar.hu

A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.02.26