Ruben Östlund: Play

Skandináv film vetítés

Február 26-án (pénteken) 18.00 és 20.00 órakor a Rómer Házban (Teleki László utca 21.) Győrbe látogat a Skandináv Ház. Ez alkalommal a közönség Ruben Östlund Play című filmjét nézheti meg. A film ugyan 2012-ben készült, de témáját tekintve aktuálisabb nem is lehetne.

„Ruben Östlund Play című nagyjátékfilmjét ugyan megtörtént események ihlették, de a középpontba állított társadalmi és morális problémák országhatároktól függetlenek. A svéd rendező egy komplex és több rétegből álló filmet rendezett, amelynek alapját a szegény-gazdag, az egyén-tömeg, a fiatal-idős, a felnőtt-gyermek, az állampolgár-bevándorló, a férfi-nő kettősei képezik. A rendkívül tárgyilagos alkotás egyrészt az állami gondoskodás mértékének, másrészt az állampolgárok társadalmi felelősségvállalásának, szociális érzékenységének és ingerküszöbének egyes szintjei között egyensúlyozik. A film dokumentumfilm-jellegének, a többségében amatőr és improvizációra épülő színészi játéknak, valamint a remekül megválasztott forgatási helyszíneknek köszönhetően gátlástalanul életszerű.” (Majsa Barbara, Humana Magazin)
A vetítés időpontjai: 18:00 óra és 20:00 óra
Jegyár: 500.- Huf
További információ az esemény facebook oldalán.

2016.02.22