Ám mégis ez történt. Miután 1914-ben kitört a világháború, a nyugati fronton állóháború alakult ki, miután kiderült, hogy a modern fegyverekkel szemben a hagyományos XIX. századi hadviselési mód teljesen hatástalan. 1915-ben a hangsúly a keleti-frontra, illetve a mellékhadszínterekre tevődött, mint a Balkán-félsziget, Olaszország és Gallipoli. 1916-ban mindkét hadviselő fél döntést akart kicsikarni, és a német vezérkar főnöke, Erich von Falkenhayn tábornok új stratégiát talált ki ehhez. Lényege az volt, hogy egy olyan pontot támad meg nagy tüzérségi és gyalogsági túlerővel, amelyet a franciák biztosan utolsó csepp vérükig tartani akarnak, így azok majd olyan veszteségeket szenvednek el, melyet képtelenek lesznek kiheverni. E koncepció azon az elképzelésen alapult, hogy a német katonák jobban képzettek és felszereltek, így kisebb veszteségeket fognak elszenvedni, mint a védekező ellenségük. Ez végül igaznak bizonyult, de a különbség nem volt akkora, mint arra Falkenhayn eredetileg számított, ráadásul nem számolt azzal, hogy az Antant összességében lényegesen nagyobb anyagi és emberi tartalékokkal bír, mint a Központi-hatalmak, és diplomáciai szempontból is nagyobbak a lehetőségei.

Verdun mióta Franciaországhoz került (1648-ig a Német-Római Birodalom része volt!), annak egyik legfontosabb erődvárosa volt Németország irányába. A XIX. század második felében a kornak megfelelő színvonalú erődítményövvel vették körül, amelyeket azonban 1916 februárjában nem védett túl komoly erő (4 hadosztály). Falkenhayn ez ellen 10 német hadosztályt vont össze titokban, mellé 542 nehézlöveget, köztük 420 mm-es tarackokat és 17 darab 30.5 cmo-es Skoda mozsarakat, melyeket a németek még a háború elején az Osztrák-Magyar Monarchiától kaptak kölcsön. A támadáshoz a németek 2.5 millió gránátot halmoztak fel, a 13 km széles támadási arcvonal minden kilométerére csaknem 100 tüzérségi eszköz jutott. Falkenhayn a hadműveletet „Ítélet” (Operation Gericht) névre keresztelte el. Ez lett az első klasszikus anyagcsata, amelybe aztán mindkét oldalon katonák százezrei keveredtek bele hosszabb-rövidebb időre.

Február 21-én 9 órás tüzérségi tűz zúdult a támadott frontszakaszra, amely mintegy 1 millió gránátból állt. Volt olyan fél négyzetkilométeres terület, amelyet 80 ezer (!) lövedék becsapódása ért, mielőtt a német gyalogság megtámadta volna. Noha minden előzetes elképzeléssel szembement, még az ilyen szakaszokon is maradtak olyan francia védelmi pontok, amelyek képesek maradtak az ellenállásra. Mindemellett az első napokban úgy tűnt a német támadás komoly sikert hoz, és közel volt Verdun eleste. Ugyanakkor a franciák gyorsan rendezték soraikat, és egyre több csapatot vonultattak fel a város védelmére, mely harcoknak a súlypontjai a Verdunt védő erődöknél, illetve a magaslatokon (voltaképpen pár száz méter magas dombok) voltak. Az olyan magaslatok, mint a Mort Homme, azaz „Halott ember” nem véletlenül kapták ezt az irtóztató elnevezést. Bár a németek 4 km-re megközelítették a várost és a frontszakasz egészén 5-8 km-nyi betörést értek el, áprilisra világossá vált, hogy a támadás megtorpant, és a vérszivattyú teljes erővel működésbe lépett, de nem csak francia vérre szomjazott. Falkenhayn azon terve, hogy a németek minimális veszteségeket fognak csak szenvedni, kudarcot vallott, amint az ellenfél is hatalmas tűzerőt telepített Verdun védelmére. Júniusig mintegy 20 millió lövedéket lőttek ki az egyébként csekély területre (35 km x 10 km), amely a mai napig megváltoztatta a térség képét. A települések, erdők eltűntek, jellegzetes gránát tépte felszíni formák alakultak ki, melyek máig kísértenek. Ma is létezik egy vörös zónának nevezett terület, amelyen minden mezőgazdasági ténykedés fölöttébb veszélyes. A föld ma is sok ezer fel nem robbant lövedéket rejt magában, közte majd 100 éves gázzal töltött gránátokat. Emellett a mérések szerint a talaj ezeken a helyeken ma is tele mérgező anyagokkal, arzénból tízezerszer annyit tartalmaz, mint máshol.

A csata végül decemberben francia ellentámadással ért véget, amely nagyrészt helyreállította a csata kezdete előtti arcvonalat. A néhány négyzetkilométernyi német térnyerés több mint 300 ezer katona életébe került, a teljes veszteség (halott, sebesült, eltűnt) francia oldalon 460 ezer, német oldalon 280 ezer katona volt. És mindez semmit sem döntött el.

 Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: RTL, John Keegan: Az első világháború. Bp.: Akadémiai, 2014

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.