837

Február 17. – A kiegyezés

Ezen a napon történt

Ha röviden kellene összefoglalni a magyar történelmet, akkor az elmúlt 500 évet nyugodtan a szabadságharcok és kiegyezések hullámvasútjának lehetne feltüntetni. Bocskai küzdelmére bécsi béke jött, Rákóczi szabadságharcára a szatmári egyezmény, II. József erőszakos reformkísérleteire II. Lipót békejobbja érkezett, míg 1848-49-re a nagybetűs Kiegyezés.

Bár rendszerint büszkék vagyunk a – katonailag, de nem politikailag! – sikertelen küzdelmeinkre, érdemes belegondolni abba, hogy a békejobb adása, vagy annak elfogadása voltaképpen sokszor több hasznot hajt, mint a makacs ellenállás a puszta ellenállásért. 1867-ben egy közel 18 évnyi korszak zárult le, amelyben Magyarország mint politikai entitás de facto nem létezett, megcsonkított területét közigazgatási körzetekre bontva irányították, és katonai megszállás alatt állt. 1867. február 17-én aztán ez a jogi helyzet véglegesen a múlt kútjába zuhant, mikor Ferenc József uralkodó – és ekkor még nem jogos magyar király – kinevezte Magyarország miniszterelnökévé gróf Andrássy Gyulát.

Gróf Andrássy Gyula kinevezése jelképként is működött, hiszen ő az 1848-49-es szabadságharcban is részt vett, sőt azután szimbolikusan felakasztották. Andrássy nevét kiszögezték egy bitóra, innen kapta aztán emigrációja során a hölgyektől a „szép akasztott férfi” becenevet. Ám Haynau tömeges terrorjától az út a kiegyezésig nem volt egy tükörsima osztrák autópálya. Haynaut ugyan gyorsan leváltották, de Ferenc József Alexander Bach által komoly kísérletet tett birodalma egységesítése és közigazgatási modernizálása irányába, melynek egyik célja a magyar önállóság végleges felszámolása volt. A próbálkozás a magyarok meglepően egységes ellenállása – konzervatívoktól a Kossuth-pártiakig – és a birodalom pénzügyi-katonai nehézségei miatt csúfosan megbukott. Mikor 1859-ben Ausztria háborút veszített Itáliában Franciaországgal és Piemonttal szemben, nyilvánvalóvá vált, hogy Ferenc József birodalmának immár a nagyhatalmi léte lesz a tét.

Az 1860-as évektől a magyar értelmiség és nemesség Deák Ferenc mögött felsorakozva lépésenként közeledett az uralkodóhoz, aki szintén igyekezett megoldást találni a problémákra. Ferenc József bürokrata szemlélete lehetővé tette, hogy ne korábbi állítólagos sérelmei, hanem örökölt birodalmának hosszú távú érdekei szerint cselekedjen. A hagyomány szerint ezt a magyarok felé kinyújtott kezet nagyban támogatta a császár felesége, Erzsébet királynő, azaz Sisi. Azt is ki kell emelni, hogy Deákék konzekvens álláspontot képviseltek, amely nem változott akkor sem, ha Ferenc József külpolitikája kudarcot szenvedett, mindig ugyanazt követelték, jóban-rosszban. Ez a felfogás nagyban megkönnyítette az 1865-től felgyorsuló alkudozást.

A Kossuth-emigráció magyarországi hatása egyre gyengült, ez is sokakat Deák táborába vonzott. Deákék álláspontja az 1723-as Pragmatica Sanctio-n alapult, amely egyszerre képviselte az egész Habsburg-birodalom érdekét, miközben megadta azon belül Magyarország önállóságát és országgyűlésének állandó működését, biztosítva azt egy esetleges „osztrák” elnyomási kísérlet ellen. Ez akkoriban az erőviszonyok ismeretében reális kompromisszumnak mondható. Ha a magyarokkal nem sikerül Ferenc Józsefnek kiegyezni, akkor alternatívaként csak egy cseh-délszláv megoldás jöhetett volna szóba, ami Magyarország minimum több évtizedes elnyomását, területi megosztottságát, nemzetiségi összetételének magyarok számára való további romlását hozta volna. Az 1866-os osztrák-porosz háború katonai veresége bizonyította az osztrák vezetésnek, hogy fel kell gyorsítani a megbeszéléseket egy minél gyorsabb megoldás érdekében.

A tárgyalások ezúttal gyorsan célt értek. 1867. február 17-én 19 évnyi szünet után ismét magyar miniszterelnököt nevezett ki Ferenc József Andrássy gróf személyében, majd 3 napra rá megalakult az új magyar kormány. Március 20-án a magyar országgyűlés elfogadta a Kiegyezés alapjának számító 1867/XII. törvényt, amely megalkotta a birodalom két felének paritáson alapuló berendezkedését, valamint kimondta az úgynevezett közös ügyek létét, amelyek óhatatlanul szükségesek az Osztrák-Magyar Monarchia néven újjáalakuló állam nagyhatalmi létéhez. Ezek a közös ügyek a dualista állam közös külpolitikáját és közös hadseregét jelentették, valamint az ezek működéséhez szükséges pénzügyeket. A Kiegyezés megkoronázása kétségtelenül a színpompás külsőségek között 1867. június 8-án megtörtént koronázás volt, mely során, Budán Ferenc Józsefet törvényesen is magyar királlyá szentelték.

A magyar állam életében ez a kompromisszum egy 50 éves gyors gazdasági és etnikai fellendülést hozott, lehetővé tette, hogy Andrássy később az európai nagypolitikában is komoly szerepet játsszon. Bár a XX. században több kísérlet is történt arra, hogy a dualizmus korát befeketítse, és noha valóban a kornak – mint minden kornak – voltak árnyoldalai, nyugodtan a magyar történelem egyik sikertörténeteként lehet értékelni ezt az ötven évet. Városaink többségének mai képe, közigazgatásunk, legismertebb művészeti alkotásaink szinte mind ennek a kornak a hozadéka, és nem mellesleg – legalábbis egyelőre – ez volt Magyarország történelmének utolsó fényes korszaka, amikor egy nagyhatalom egyenjogú részeként beleszólhatott a világtörténelem alakulásába, és nem csupán sodródott vele.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_1867_es_kiegyezes/
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1867_februar_17_ferenc_jozsef_andrassy_gyula_grofot_nevezi_ki_magyar_miniszterelnoknek/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.02.17
5