„Megélni a férfi és nő kapcsolatát”

Interjú Hargitai Ivánnal

December 12-én debütál a tatabányai Jászai Mari Színházban Háy János Házasságon innen és túl című alkotása, amely több szempontból is egy velőbe vágó, kifejezetten mai nézőkhöz szóló előadásnak ígérkezik. Megrendezésének körülményeiről, aktualitásának mibenlétéről kérdeztük rendezőjét, Hargitai Ivánt.

Hogyan esett a színház választása erre a darabra?

A színháztól kaptam ezt az ajánlatot, s a szövegkönyvet elolvasva örömmel vágtam bele ebbe a színdarabba. Elég széles középgenerációt ölel fel: 35-55 éves férfiak, nők, házasok, szeretők történetét meséli el. Egyetemes mondanivalót fogalmaz meg a férfiak és nők viszonyáról, együttélésük nehézségeiről, közben pedig egy ízig-vérig magyar történet is. Úgy vélem, egy minden tekintetben kortársi és színházba való anyagról beszélhetünk.

Tudvalevő, hogy a Házasságon innen és túl novelláskötet. Mennyiben jelentett nehézséget a prózai műformát drámaiba átültetni?

Háy szempontjából sokat számít az, hogy elég komoly színházi tapasztalattal rendelkezik. Ezért ha valaki nem tudná, akkor nem is gondolná, hogy ez egy epikus műből keletkezett színpadi adaptáció, mert ha például a párbeszédeket nézzük, dramaturgiai szempontból is nagyon pontos – olyan, mintha eleve színpadra íródott volna. Háynak is nagyon kézenfekvő volt ennek a színpadi feldolgozása, saját tapasztalata is segítette, illetve az anyag is adta magát. Többször dolgoztam olyan epikus prózai művekkel, mint Dosztojevszkij vagy Móricz adaptációi, azok valóban kemény falatok voltak – Háy műve ebben a vonatkozásban semmifajta nehézséget nem okozott.

A szerzővel tartották a kapcsolatot a rendezés során?

Háy jelenleg Svájcban tartózkodik egy ösztöndíj miatt, távolról drukkol nekünk. Általában az első bemutató előtt szokott sűrűsödni a szerző és a rendező kapcsolata, mert akkor több kérdés is felmerülhet, ami addig még nem került szóba; például egyes tárgyak elhelyezése, szerepe. Itt viszont egy bemutatott, és sikeres darabról beszélhetünk, így nem volt különösebben szükséges konzultálnunk.

Mennyi időt vett igénybe a Házasságon innen és túl színpadra állítása?

Idén májusban kaptam a felkérést, ezért nyáron már elkezdődtek az előkészületek. Ez mindig egy hosszabb folyamat – jó, hogy van arra idő, hogy felkészüljön az ember, illetve, hogy ülepedjen mindez, gondolva például a díszlettervező és a dramaturg munkájára. Ahhoz képest viszont rövidebb, hogy a színészek elsajátítsák szerepüket, hogy magukba építsék azt.

Mely szempontok alapján válogatta a színészeket a szerepekhez?

Nagy dolognak tartom, hogy a Jászai Színháznak először van önálló társulata, amely 10-12 főből áll, akik évente 3 szerepkörből vállalnak feladatot – ez jelenti a törzsgárdát is. A darab derékhadát is ők adják. Azt gondolom, sikerült egy ideális szereposztást összehozni – szerintem nagyon is sok múlik ezen.

Ön milyen tanulságot tudna levonni a darabból?

Bonyolult. Az ember – többek között én is – azért csinál színdarabot, mert valahogyan az élet bonyolultságát próbálja elfogadtatni saját magával és a nézőkkel, mert akkor talán toleránsabb lesz önmagával és környezetével. Ha nem is megoldásokat javaslunk, legalább a kíváncsiságot, a másikra és magunkra irányuló nyitottságot próbáljuk kialakítani.
Ennél a darabnál ez egy sokkal bonyolultabb dolog, mert annyira naprakész és húsbavágó a történet, hiszen a helyi, magyar viszonyokra is hatványozottan vonatkoztatható. Jó ezekről a problémákról beszélni, mert nem érzi egyedül magát az ember, ha kibeszéli. Hogy nemcsak ő fetreng ezekkel a kínokkal, hanem mások is. A nézők számára szerintem ezért is jelenthet izgalmas és komoly élményt, mert erről ritkán esik szó ilyen mélyrehatóan, ilyen cinizmussal, humorral, öniróniával. A férfi és a nő kapcsolata nem egy könnyen adódó viszonylat, pláne úgy, hogy Magyarországon nagyon fontos az, hogy ezt hogyan tudja megélni az ember. Rettentő nehézséget tud állítani egy férfi és egy nő elé az állandó pörgés és a munkaalkoholizmus – ezek nem segítik a párkapcsolatokat, sem a család elmélyült viszonyának kiépülését, fenntartását. Nyilván nagyon sokat számít az is, hogy az elmúlt 10-20 évben nagyon sokat változott Európában és Magyarországon, a világon a férfiak és nők viszonya. Azt gondolom, hogy fontos erről beszélni: ne érezze magát sületlennek az ember. 

Baranyi Gergely
Forrás: kultura.hu
Fotó: Prokl Violetta – Jászai Mari Színház, Népház

2015.12.07