768

Mikulás nap a Liszt-központban

Adventi rajzpályázat eredményeivel, Kaláka koncerttel és a Mikulással

Mozgalmasan telt advent második vasárnapja a soproni Liszt-központban: kora délutántól a Mikulás és vagány segédje, egy csinos krampusz látta vendégül a gyerekeket. A nagyszakállú hangulatos kisházában sok-sok mosoly, dicsérő szó és apró ajándék várta a csemetéket, akik közül többen jelmezbe öltöztek az alkalom kedvéért.

Izgatott arcocskák, büszke szülők körében zajlott a 2015-ös Adventi rajzpályázatra érkezett alkotások eredményhirdetése, és a rajzok kiállításának megnyitója. Idén 22 iskolából 399 darab munka érkezett a pályázatra, így az alkotások közül az összeset nem, csak 206-ot tudtak kihelyezni a paravánokra a szervezők. A többi rajzot a bejárati körpultnál, piros mappákban őrzik, így az érdeklődők azokat is megnézhetik. A rajzokból nyílt kiállítás december 27-ig látható.

A rajzpályázatra érkezett műveket Varga Tünde tervezőgrafikus-művész zsűrizte, idén az ő döntése alapján került be 24 darab mű, illetve annak másolata a Fő téren látható nagy adventi naptárba. A hagyományokhoz hűen a 24 rajz közül hatot, három alsó és három felső tagozatos diák munkáját kiemelten is díjazták a szervezők, de természetesen az adventi naptár további 18 rajzának alkotóját is megajándékozták.

A Mikulás napot a Kaláka együttes koncertje koronázta meg, az eseménydús vasárnapon több, mint háromszázan fordultak meg a Liszt-központban.

A 2015-ös Adventi rajzpályázat eredményei:

Az alsó tagozatos diákok helyezettjei:
1. Anderson Maléna, a Szent Orsolya Általános iskola 4. osztályos tanulója
2. Kovács Kerubina, a Lackner Kristóf Általános Iskola 3. osztályos tanulója
3. Sugár Dominik, a Váci Mihály Ált. Isk., 2. osztályos tanulója

A felső tagozatos diákok helyezettjei:
1. Habina Hanna, a Hunyadi János Ev. Általános Iskola 6. osztályos tanulója
2. Horváth Alexandra, a Lackner Kristóf Általános Iskola 6. osztályos tanulója
3. Biacsi Bence, a Fertőrákosi Általános Iskola 5. osztályos tanulója

A 2015-ös soproni adventi naptár rajzainak alkotói:
Rajnai Cintia, a Soproni Kozmutza Flóra EGYMI, Ált. Isk. és Spec. Szakiskola 1. osztályos tanulója
Szabó Lili Gyöngyvér, a Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. 1. osztályos tanulója
Nagy Nóra, a Doborjáni Ferenc EGYMI 1. osztályos tanulója
Mórocz Balázs, a Fertő-táj Ált. Isk. 2. osztályos tanulója
Barkorics Kristóf, a Deák téri Ált. Isk. 2. osztályos tanulója
Horváth Dilen Gyula, a Pantzer Gertrúd Ált. Isk. 3. osztályos tanulója
Kisbéri Kornél, a Soproni Gárdonyi Géza Ált. Isk. 3. osztályos tanulója
Karacs Lili, a Deák téri Ált. Isk. 3. osztályos tanulója
Bedy Zsaklin, a Soproni Gárdonyi Géza Ált. Isk. 4. osztályos tanulója
Akácos Anna, a Váci Mihály Ált. Isk. 5. osztályos tanulója
Árki Eszter, a Fertő-táj Ált. Isk. 5. osztályos tanulója
Sárközi Rózsa, a Deák téri Ált. Isk. 5. osztályos tanulója
Barla-Szabó Hanna, a Hunyadi J. Ev. Általános Iskola 6. osztályos tanulója
Szabó Petra, a Fertőrákosi Ált. Iskola 6. osztályos tanulója
Anderson Lucia Amélia, a Szt. Orsolya Általános Iskola 6. osztályos tanulója
Péter Dorina, a Sopronkövesdi Ált. Isk. 6. osztályos tanulója
Élő Petra, a Váci Mihály Ált. Isk. 7. osztályos tanulója
Bella Nikoletta, a Soproni Kozmutza Flóra EGYMI, Ált. Isk. és Spec. Szakiskola 12. osztályos tanulója

Pro Kultúra Sopron


2015.12.07