A Kínában komoly gazdasági befolyással bíró USA érthető módon rossz szájízzel vette tudomásul, mikor Japán 1931-ben gyakorlatilag saját tartományává tette a formailag Kínához tartozó Mandzsúriát. A helyzetet tovább rontotta, hogy a császárság 1937-től immár nyílt háborút folytatott Kína ellen, és elfoglalta annak tengerparti városait. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett sem, hogy az Egyesült Államok viselkedésével szinte kiprovokálta Japán megelőző csapását. A nyersanyagokban közismerten szegény Japán ellen 1941 nyarán Roosevelt elnök gazdasági blokádot hirdetett, amely gyakorlatilag elzárta a szigetországot olyan stratégiailag fontos cikkektől, mint a kőolaj vagy a gumi.

Mivel Japán tartalékai gyorsan fogytak, csak az a lehetőség maradt, hogy a császárság közvetlenül ráteszi a kezét Holland-Indiára (a mai Indonézia), ahonnan ezeket beszerezhette. Ennek elfoglalása azonban túl kockázatos lett volna, hátában az amerikai flottával. Logikusnak látszott először ezt kiiktatni.

A levegőből mért tengeri csapás ekkor már egyáltalán nem volt új dolog. 1940. november 11-én a brit flotta HMS Illustrious repülőgép-hordozójáról felszálló bombázók csaptak le az olasz haditengerészet Tarantónál lévő támaszpontjára, súlyos károkat okozva a talján csatahajókban. A japán császári tengerészet korán felfigyelt az anyahajókban lévő lehetőségre, különösen Jamamoto Iszoroku tengernagy, aki 1939 őszén lett a japán haditengerészet főparancsnoka. Jamamoto jól ismerte az USA gazdasági kapacitását, tudta, hogy csak egy gyors, elsöprő erejű győzelem tenné lehetővé, hogy Japán megteremtse egy kedvező egyezkedés lehetőségét. A támadóerőt 6 anyahajó alkotta megfelelő támogatással, fedélzetén 414 repülőgéppel.

A japán flotta november 26-án indult el Japánból, és teljes rádiócsendben óriási kerülővel Alaszka felől, a szokásos hajózási útvonalakat elkerülve jutott el a Hawaii-szigetektől 440 km-re északra. Innen indult el 354 repülőgép december 7-én Honolulu kikötője, Pearl Harbor felé, miután a japán rádióban elhangzott a támadást elrendelő titkos kód: „Higashi no kaze ame”, azaz „keleti szél esőt hoz”. Valójában a „szél” északról jött, bombákat és torpedókat hozott. A japán repülőgépek eredetileg három hullámban támadtak volna, de a másodikat ért nagyobb arányú veszteségek miatt az utolsó végül elmaradt. Ennek feladata lett volna a kikötő infrastruktúrájának, dokkjainak, üzemanyagtartályainak elpusztítása. Ez utólag hibás döntésnek nevezhető, de az Egyesült Államok csatahajóflottája komoly veszteségeket szenvedett, emellett a támadás elpusztította a Hawaii-on lévő amerikai légiflotta jelentős részét is, és nem mellesleg megölt 2500 tengerészt.

A siker így is nagynak tűnt, Japán fél év előnyt szerzett a Csendes-óceánon, és ezt maximálisan ki is használta. Ekkor még nem tűnt aggasztónak az sem, hogy a Csendes-óceánon lévő amerikai repülőgép-hordozók szintén megúszták a támadást, mivel akkor éppen nyílt vizeken tartózkodtak. Az Amerikai Egyesült Államok még aznap hadat üzent Japánnak, és az európai tengelyhatalmaknak. Bár az USA eddig sem viselkedett semleges államként, de ettől kezdve teljesen egyértelmű lett, hogy hatalmas gazdasági erejénél fogva új, ráadásul döntő tényező jelent meg a második világháborúban.

Horváth Gábor

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1941_december_7_japan_rajtautes_pearl_harbornal/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.