Lány a vízben

Itt van Flo második dala és klipje

Kiss Flórát a szélesebb közönség leginkább a Budapest Voices szólistájaként ismerheti. Van azonban egy saját projektje, amit, ha nem is szélsebes tempóban, de folyamatosan építget. Flo név alatt eddig egy dal, a Lullaby jelent meg korábban, most pedig itt az egyszerre poposan fülbemászó, progresszív, majd a végén jazzesen elborult Muteness, amihez kis költségvetésű, de látványos klipet is készítettek.

Flónak hamarosan megjelenik egy EP-je Hold The Breath címmel, amiről így mesél Kiss Flóra énekesnő: „Eddig egy egyszálgitáros dal jelent meg róla, de akik már ez alapján skatulyázni próbáltak, azok csalódni fognak, mert gyakorlatilag számonként változik a zenekari stílus. Hiphop, rock és pop dal is van a lemezen, bár azt hiszem, alapjaiban a „könnyen emészthetőből” nem csúsztunk ki egyszer sem, nagyon változatosra sikerült. Ez nyilván azért is van, mert most indult el a dolog, és még megy a keresgélés. De szerintem ez tök normális, és örülök neki, hogy az utam kitaposóban van. Jobb ez így, minthogy trendeket kövessek, vagy rálépjek egy olyan útra, ami nem az enyém. Egyre nagyobb lepel hullik le rólam, saját magam számára is.”

Magáról a dalról ezt kell tudni: „Oláh Bence és az én közös szerzeményem. A zenei alapot Bence írta, az énekdallamot én, és a szöveget is többnyire. A dal nem egy konkrét történetről, inkább egy hangulatról szól. Röviden arról a hangulatról, amikor az ember szeretné, hogy szavak nélkül is megértsék. A szöveget egy olyan napon kezdtem el írni, amikor úgy éreztem, legszívesebben egész nap egyetlen szót sem szólnék, mert minden, amit mondanék, kevesebb lenne, mint ami a fejemben van. Azt az érzést írtam körül, amikor az ember csak hagyja, hogy belül dolgozzanak a gondolatai, és arra vágyik, hogy a környezetében lévő emberek mindenféle lelkizés nélkül akár egyetlen tekintetből, érintésből vagy gesztusból megértsék. Azt hiszem, sokszor csak arra van szükség, hogy minden porcikánkkal figyeljünk a másikra, és akkor akár szavakra sincs szükség ahhoz, hogy tudjuk, mi van vele.”

A forgatásról pedig ezt: „Kora reggeltől késő estig nyomtuk. Én ennek az időnek nagyjából a felét vízben fekve töltöttem. Már előre készültünk arra, nehogy megfázzak, ezért többnyire profi búvárruhában voltam. Bár béreltünk egy kifejezetten medencés forgatásokra fejlesztett vízforgató kazánt, ami állandó hőmérsékleten tartotta a vizet, nehogy kihűljön, azért arra figyelni kellett, hogy túl meleg se legyen. Félő volt ugyanis, hogy a legfontosabb látványelemként használt tükrök bepárásodnak. Úgy számoltunk, hogy a levegőnek 25, a víznek pedig 30 fokosnak kell lennie, és ezt szerencsére meg is tudtuk valósítani. A tükrös jelenetek Újfalusi Károly látványtervező kreativitása nyomán születtek meg. Az ő fejéből pattant ki a háromszög-alakú kaleidoszkóp, illetve az arcomat középen elválasztó tükör koncepciója is. Utóbbihoz egy igen bonyolult kamerabillentő állványt kellett használnunk, ami önmagában legalább 200 kilót nyomott, és a súlypont-elosztása miatt a medencét meg kellett emelni egy méter magasra. Arcfestést én szerettem volna a klipbe, de ez önmagában Kustos Orsolya sminkes egyénien kreatív hozzáállása nélkül korántsem lett volna olyan értékes ötlet. A forgatás közben volt pár vészhelyzet is. Például a medence, amit mi építettünk deszkákból és ipari fóliából, egyszer kilyukadt, és a mintegy fél köbméter víz súlya alatt kellett megfoltozni. Illetve a vízforgató kazán szivattyúja egyszer szabályosan eláztatta a műterem egy részét. A víz fehér színezéséhez kb. 15 liter tejet használtunk, ezért minden felszerelés, a búvárruha, illetve díszletelem, ami érintkezett a tejes vízzel, másnapra rettentő büdös lett.

Szóval igen, izgalmas és fárasztó munka volt, de minden percét élveztük. A stáb fantasztikus volt, Boros Gábor kiemelkedően koordinálta a forgatást, és remek dolgot hozott ki meglehetősen alacsony költségvetésből, a többiekkel karöltve. Szerintem szépen összeolvad a dal és a klip hangulata, és kifejezetten jó érzéssel, büszkeséggel tölt el, hogy mindenféle technikai bravúr és utómunka nélkül valósítottuk meg. Nagyon remélem, hogy másoknak is tetszik az a látványvilág, amit együtt alkottunk.”

Itt a klip:

  a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Forrás: langologitarok.blog.hu

2015.12.01