1924

Horváth Lili: „Nem voltak nagy kanyarok”

Interjú

Első nézője Presser Gábor volt a Karlovy Varyban debütált és díjat nyert Szerdai gyereknek, melyet itthon december 3-án mutatnak be. A film rendezőjével, Horváth Lilivel beszélgettünk, aki elsőfilmesként amatőr színészre bízta főszerepét, már írja a következő filmet, és várja a Szerdai gyerek téli magyarországi bemutatóját.

Két díjat hozott el a Szerdai gyerek a cseh fesztiválról, a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotása lett, és a filmkritikusokból álló FEDEORA zsűri is díjazta a filmet. Mit szóltál az elismerésekhez?

A Szerdai gyerek szerelmi háromszög-történet, középpontjában egy tinédzser anyával – műfajából adódóan elvárható volt, hogy ha jó a film, akkor helye legyen egy A-kategóriás fesztivál versenyprogramjában. Ha ez nem jön össze, azt kudarcként éltem volna meg, úgyhogy mikor beválogatták Karlovy Vary-ba, nagyon boldog voltam. A díj-esélyeket viszont egyáltalán nem latolgattam – úgy éreztem, az is nagy dolog, hogy ott lehetünk ebben az erős mezőnyben. A külföldi szakmai és civil közönség is szerette a filmet a fesztiválon, ezt világosan lehetett érezni, de kevés díjat osztanak, úgyhogy arra gondolni sem mertem, hogy a fődíj a miénk lehet. Emellett még a külföldi kritikusok díját is megkapni pedig különösen bátorító dolog. Az elismerések talán továbblendítenek egy következő munka felé, és valamelyest visszaigazolják annak a sok embernek a bizalmát, akik a film készítésében részt vettek.

A film egy önsorsrontó 19 éves lány, Maja története, aki azért küzd, hogy megkaphassa négyéves kisfia felügyeleti jogát.

Fontos, hogy a devianciája ellenére mégis tudunk drukkolni neki. A sors-ismétlés kérdése nagyon foglalkoztatott az ő történetében. Mennyire befolyásolják a szüleink döntései az életünket? Meg lehet-e szakítani egy generációkon keresztül ismétlődő mintázatot? Maja, bár cseppet sem reflektált módon, de ezzel próbálkozik.

Mindig is filmeket szerettél volna rendezni?

Nem voltak nagy kanyarok. A budapesti Radnóti gimnáziumba jártam, ott kezdtem el fotózni, filmklubba járni. Írni pedig már kisiskolás koromban is írogattam – befejezetlen regények születtek, meg osztályújság. Azt hiszem, az vezetett a rendezéshez, hogy kamaszkoromban írni és fényképezni szerettem a legjobban, a filmezést pedig a kettő ötvözetének láttam. Az érettségim évében nem indult filmrendező szak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a papám munkája miatt pedig az egész családunk Párizsba költözött egy évre, úgyhogy én is kimentem, és a Sorbonne Nouvelle-re jártam filmelmélet szakra. Közben készültem a pesti felvételire – a készülés nagyjából abból állt, hogy folyamatosan valamelyik kis párizsi moziban ültem, és néztem a régi filmeket. A rendező szakra aztán elsőre felvettek, Gothár Péter osztályába jártam. Az egyetemen sok nehézséggel találkoztam, de a lényeg valahogy nem változott. Mikor hatévesen iskolás lettem, mindig azt vártam, hogy fogalmazásóra legyen – az egyetemen meg azt éreztem, hogy itt egész nap az van. Szóval úgy gondoltam: ez nekem való hely.

Azóta is együtt dolgozol az ott megismert kollégákkal?

Az egyetemi osztályunk szigorú és motiváló műhely volt – most is számíthatok arra: nyerhet a filmem akármilyen díjat, az osztálytársaim és a tanáraim biztosan őszinte véleményt mondanak majd róla. A Szerdai gyerek operatőre Maly Róbert, vágója Szabó Dániel, casting directora Szilágyi Zsófia volt: osztálytársaim valamennyien. Nélkülük nem ez a film készült volna el – arról nem is beszélve, hogy egy stáb munkájához milyen komoly alapot adnak ezek a régi szövetségek.

A film vágása közben megszületett a gyereked, akivel fél évig otthon voltál. Hogyan fogadta a stáb a kimaradást?

Igazából még most is otthon vagyok a kislányommal – egyelőre csak írok, a rendezői munkával szeretnék még egy-két évet várni. A Szerdai gyerek befejezése viszont nem lehetett kérdés. Fél év szünet után úgy éreztem: munkaképes vagyok, de a gyerektől nem szerettem volna időt elvenni, ezért azt kértem a munkatársaimtól, hogy esténként, éjszakánként dolgozzunk, mikor ő már alszik. Fantasztikus volt, ahogy összezárt a csapat – a producer, a vágó, a hangmérnökök, vagy éppen a zenét szerző Presser Gábor egy szó nélkül, maximális megértéssel fogadta az éjjeli műszakok gondolatát. Nekem ebben a speciális helyzetben nagy szükségem is volt erre a feltétlen támogatásra – csak így tudta a legjobb formáját kifutni az anyag.

Hogyan lépett a képbe Presser Gábor?

Már javában folyt a film utómunkája, de még nem volt zeneszerzőnk, ami elég szerencsétlen helyzet. Azt éreztem: azoknak, akikkel a kisfilmjeimben dolgoztam, nem igazán való a Szerdai gyerek, úgyhogy vártam a felkéréssel. Elkezdtünk vágni, és vártuk, hogy súgjon az anyag. Mikor Presser Gábor neve felmerült, először azt gondoltam: kizárt, hogy elvállalja egy ismeretlen rendező első filmjét. De azért felhívtam, és a telefonban nem hajtott el – megbeszéltük, hogy eljön megnézni azt a teljesen nyersen összevágott dolgot, ami a filmünk akkor volt. Azt hiszem, felkeltette az érdeklődését, hogy egy fiatalokból álló csapat kereste meg. Mi a vágóval eléggé szorongtunk a látogatása előtt: féltünk, hogy a híres-neves idegen hogyan fog reagálni a félig se kész filmünkre. A szorongás abban a pillanatban párolgott el, mikor ajtót nyitottunk neki. Nem a híres-neves állt ott, hanem egy lenyűgözően nyitott ember, aki őszintén kíváncsi volt arra, mit fog látni. Szerencsére magával ragadta az anyag, és iszonyatosan pontos dolgokat mondott már az első nézés után. Úgyhogy belevágtunk.

Hogyan emlékszel vissza a közös munkára?

Presser Gábor nem szorul rá arra, hogy a zeneszerzői tehetségét dicsérjem – inkább talán arról érdemes beszélnem, ahogyan ő ebben a munkában részt vett. Függetlenül a mögötte álló tengernyi daltól, színházi és filmzenétől, a nagy sikerektől, olyan volt vele dolgozni, mintha az osztálytársam ült volna mellettem, akinek ugyanolyan fontos, hogy valami jót csináljunk együtt, mint nekem. Az első vázlatok, amiket mutatott, rögtön nagyon pontos irányt jelöltek ki – nekem magáról a filmről is mondtak újat. Kialakult egy munkamódszer: én sajnos nem zenélek, ezért csak laikus szavakat keresgélve tudtam elmondani az elképzeléseimet – Presser nagy figyelemmel fordította le ezeket a maga számára. Sokat tanultam. Nagyon inspiráló munkafolyamat volt, úgyhogy van egy kölcsönös vágy arra, hogy legyen még alkalom együtt dolgozni.

Mi következik Karlovy Vary után?

Úgy tűnik, szép fesztiválkörútja lesz a filmnek – sokfelé hívják, a legtöbb régióban már le van kötve a premier, komoly helyeken fog versenyezni a film. És amire egyáltalán nem számítottunk: Karlovy Vary-t követően még egy A-kategóriás fesztivál választotta be a versenyprogramjába a Szerdai gyereket – novemberben Kairóban mutatkozik be a film.

Ősszel a magyar mozik is vetítik a filmet.

December 3-án mutatjuk be itthon országszerte. Budapest mellett kiemelten fontos számunkra a vidéki közönség – úgy tervezzük, hogy mi, alkotók jó pár városba elkísérjük majd a filmet. Ez a szerelmi történet sokakat érintő témákba megy bele: problémás szülő-gyerek kapcsolat, fiatalkori párkapcsolati válságok, döntéshelyzetek és azok következményei – jó lenne, ha a film nyomán párbeszéd alakulna ki.

A főszereplőt alakító Vecsei Kinga amatőr színész.

Szándék volt az amatőr és a profi színészek keverése a szereposztásnál: úgy éreztem, a környezet hitelességét így tudom a legjobban megteremteni. A főszereplő kiválasztására teljesen nyitott castingot tartottunk. Mivel egy nagyon fiatal lányt kerestünk, nem a színészi tapasztalat volt a fő szempont – hiszen ki nevezhető profinak tizenkilenc évesen? Azt néztük, hogy egy arc, egy fizikum, egy személyiség képviselni tudja-e a történetünket. Kinga, akinek a Szerdai gyerek élete első színészi munkája, magával ragadott már az első találkozásunkkor. Azt gondoltam: érdemes befektetni azt a munkát, amit az ő színészi felkészítése jelent. Nagyon gyorsan haladt, mikor elkezdtünk vele dolgozni – a forgatásra eljutottunk oda, hogy a korábbi instrukciók alapján már maga tudott építkezni. Olyan volt, mintha egy felnőtt színésznővel forgatnánk.

A filmet nemcsak írtad, hanem rendezted is, ahogy a korábbi kisfilmjeidet is. A következő film esetében is így lesz ez?

Most éppen írok, Gyárfás Eszterrel, a Proton Cinema producerével évek óta beszélünk arról, hogy jó lenne egy mesefilmet készíteni. Nemrégiben belevágtunk a fejlesztésbe – ez egy karácsonyi történet lesz, amelyet saját ötlet alapján én írok, de más fogja rendezni. Ha ez kész van, akkor jön a tervek szerint az a projekt, ami az én következő rendezői munkám lenne. Ez az alakulófélben lévő anyag teljesen más közegben játszódik, mint az első filmem: jómódú középosztálybeli miliőben. Hősei sem tinédzserek, de éppolyan nehéz érzelmi döntések forgatagával találkoznak, mint a Szerdai gyerek szereplői.

Az elsőfilmes rendező a díjak átvétele után így nyilatkozott: „A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk. Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk – ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje.”

A Szerdai gyerek főszereplője a MOME hallgatója, Vecsei Kinga. További szereplők: Antal Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Nagy Ervin, Lukáts Andor. A Magyar Nemzeti Filmalap 206 millió forinttal támogatta a gyártást, a film magyar-német koprodukcióban készült el.

Takács Erzsébet
Forrás: kultura.hu

2015.11.27