A zenekar, ami rossz helyen volt rossz időben


Kétségtelen, hogy az Eagles Of Death Metalnak jó hülye neve van. Ez a péntek esti terrortámadás nélkül is egyértelmű volt. Például a legutóbbi lemezük megjelenésekor, október elején az összes Nottingham-környéki lemezboltban a metálrészre volt besorolva a Zipper Down című új album. Még a nagy presztízsű Rough Trade-ben is. Szóval alapból megviccelik a közönséget, ez pedig zavart okoz a tragédiakor is.

Ezt tesszük most picit tisztába, azzal, hogy elmondjuk, hogy a sok felbukkanó hírrel ellentétben

▪ a zenekar nem játszik death metalt. Vidám rock and rollt játszik, vicces szövegekkel, seggrázós tempóban.
▪ Josh Homme, a Queens Of The Stone Age főnöke nem volt a helyszínen. Az Eagles Of Death Metal egy duó, amelynek ugyan Homme a hivatalos dobosa, de a koncerteken, ritka alkalmak kivételével csak Jesse Hughes frontember és kísérői vesznek részt. Egyébként pont ilyen ritka alkalom volt az idén júniusi párizsi koncert, illetve a Nova Rock is.
▪ nem a nevük miatt támadták meg pont őket, vagy legalábbis semmi nem utal erre. Az Iszlám Állam azt közölte, hogy bálványimádókat öltek a perverzitás buliján, ami nem jelenti, hogy a nevük volt az ok. Az Iszlám Állam számára minden könnyűzenei koncert perverz bálványimádás. Szóval, ha más adott volna telt házas koncertet aznap este a Bataclan klubban, akkor az ő közönségük közül hal meg 89 ember, akik szintén rossz helyen voltak, rossz időben.
▪ nem kaptak új Universal kiadós szerződést. Már eleve volt ilyenük, a Zipper Downt is a kiadó terjeszti. Viszont a Universal kiadó francia termékmenedzsere, Thomas Ayad elhunyt a terrortámadásban.
▪ egyelőre hivatalosan nem mondták le az európai turnéjuk hátralévő dátumait, így a budapestit sem, viszont nem lennénk meglepve, ha ez történne. A hazai szervező az A38 viszont még nem kapott erről értesítést.

A zenekarról egyébként sokat írtunk itt a Lángolón (például a második magyarországi fellépésükön is ott voltunk, de interjúztunk is Jesse Hughes-zal), erre lehet olvasni a posztokat.

Dankó Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu

2015.11.17