Egyensúly

Győri Balett premier

November 14-én, szombaton 19 órakor a Győri Nemzeti Színházban (Czuczor Gergely utca 7.) kerül sor a Győri Balett Egyensúly című, két részes balettestjének premierjére. A műsor Cayetano Soto Uneven (Kizökkent) című darabjából és Velekei László A terem című balettművéből áll.

Cayetano Soto Uneven (Kizökkent): „Amikor reggel felébredtem, nem tudtam, hogy a világnak melyik részén vagyok” – mondta Cayetano Soto, annak a szellemi állapotnak a jellemzésére, amelyben 2010-ben megalkotta az Uneven (Kizökkent) című darabját az Aspeni Santa Fe Balett részére. A sok üzleti repülőút okozta idegesség és térbeli tájékozódási zavar, David Lang (Pulitzer-díjas) minimalista zeneszerző intenzív zenéje együttesen vezetett a koreográfia távirati stílusához. Soto kizökkent szellemi állapotát, fizikai egyensúlyvesztését az általa tervezett, sarkánál megemelkedő színpad is jól illusztrálja.

Velekei László A terem: Ösztönös félelem, indokolatlan viszolygás, megmagyarázhatatlan szorongás: mindennapi terheink. Súly, melyet önmagunk kreáltunk, s amit cipelnünk kell. De mi történik velünk, ha egyszer csak megszabadulunk valamitől, ami addig oly jellemző volt ránk? „A darab abban a pillanatban ábrázolja a szereplőket, amikor felbomlanak evilági kötődéseik és az életüket eddig oly befolyásoló félelmeik, pszichés problémáik kölcsönhatásba lépnek egymással, hogy aztán együtt feloldódhassanak egy humoros danse macabréban!” Velekei László koreográfiái eddig drámai hangvételűek voltak, most – kibillenve ebből az állapotból – humoros, szatirikus oldalát mutatja meg új alkotásában.

A balettest a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával jött létre, további információ a Győri Balett honlapján található.

2015.11.04