4468

A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség


A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség 28 főből (költők, írók, képzőművészek, fotósok) áll, mely egy 2000 óta évenként megjelenő közös könyv, a Győri antológia köré szerveződik. Vezetője Csáky Anna tanár-költő.

Tagjai különböző korosztályú és foglalkozású szerzők (tanár, újságíró, előadóművész, közgazdász, mérnök, orvos, egyetemi hallgató stb.), akik mélyen elkötelezettek városuk (Győr), hazájuk, népük iránt, és a kultúra megváltó erejével kívánnak válaszokat adni a korunkban, világunkban felvetődő gyötrő kérdésekre. Az antológia mellett néhányan önálló köteteket (versek, elbeszélések, publicisztikai gyűjtemények, művészeti albumok) is megjelentetnek. A közös könyvet és az egyéni kiadványokat a szerzők minden évben a Győri Könyvszalon rendezvényeinek keretében mutatják be a Győri Nemzeti Színházban.

Az antológiaközösség fiatal tehetségek felkutatásával, nevelésével is foglalkozik. 2011 óta két ízben hirdetett pályázatot győri, ill. Győr környékén alkotó tehetségek felkutatására. A győztes pályamunkák az antológiakötet egy-egy külön fejezetében jelentek meg.

A képzőművészek, fotósok kiállításokat rendeztek és rendeznek Győrben, valamint a régió különböző településein. Némelyikük nevét Pápán, Budapesten, Mosonmagyaróváron, sőt Erdélyben, Amerikában is megismerték már. 2012 júniusában a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár és Közösségi Tér galériájában az antológiások közös kiállítás keretében mutatkoztak be a művészetszerető közönség előtt. Festők, fotósok, szobrász-és textilművész alkotásaiban gyönyörködhettek a látogatók.

Az antológiaközösség tagjai lehetőséget kaptak évente több alkalommal közönség előtti egyéni bemutatkozásokra, író-olvasó találkozók keretében, melyek a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár és Közösségi Tér (ma már Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér) klubhelyiségében zajlottak, és folytatódnak ma is nagy sikerrel.

Figyelemre méltó a közösség egyéb kulturális tevékenysége. Rendszeresen rendez színvonalas műsorokat valamilyen évforduló, ünnep, nevezetes esemény (Költészet Napja, Anyák Napja, egy-egy emlékév, évforduló stb.) kapcsán a Városi Művészeti Múzeumban, a Városháza Dísztermében, iskolákban, a városi (ma megyei) könyvtárban, valamint a régió egy-egy településén (pl. Csornán).

A szerzők és alkotók egy része rendszeresen vagy alkalomszerűen publikál hazai újságokban, folyóiratokban (Kisalföld, Műhely, Szél-járás, Kláris, Dunatükör stb.), de műveik egyre gyakrabban olvashatóak határon túli magyar kiadványokban (a révkomáromi Atelier, az erdélyi Szentegyháza, Hepehupa stb., az interneten) is.

Kiemelendő a Győri Szalon internetes kulturális magazin és az antológiaközösség alkotó kapcsolata. Molnár György fotós, a közösség tagja egyben az újság állandó munkatársa heti rendszerességgel jelenteti meg a magazinban a város szinte mindegyik kulturális eseményéről készített, magas színvonalú munkáit (fotók, tudósítások), gyakran szöveges ismertetéssel.

Említésre méltó a közösség és más alkotócsoportok együttműködése. 2009. február 3-án A kultúra hídjai címmel a révkomáromi Atelier, a mosonmagyaróvári, bécsi, a pozsonyi Szél-járás és a Győri antológia alkotógárdája közösen mutatkozott be városunk érdeklődő közönsége előtt a Városi Művészeti Múzeumban, felhíva a figyelmet kiadványaikra, kulturális tevékenységükre. Kapcsolatuk azóta is tart (kölcsönös publikációk, rendezvényekre, kiállításokra szóló meghívások stb.).

2006-ban az SZMIT (Szlovákiai Magyar Írók Társasága) meghívására a Győri antológia szerzői Dunaszerdahelyre látogattak az ottani Irodalmi Kávéházban rendezett író-olvasó találkozóra, melyen Csáky Anna A magyar Krisztus c. versfüzérét, valamint a Vámbéry Antológia legújabb kötetét mutatták be a megjelenteknek Hodossy Gyula, a Társaság elnöke rendezésében. A sikeres műsor után a két alkotóközösség felvetette egy a jövőben kiadandó közös antológia tervét.

Ma már ez megvalósult. A Győri antológia 2013-ban, mely Határtalanul címmel jelent meg, egy fejezetnyi terjedelemben helyet kaptak kiemelkedő felvidéki szerzők művei. A kötet bemutatója a Könyvszalon keretében a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán jelentős számú közönség előtt zajlott október 27-én, vasárnap 13 órai kezdettel, szép sikert aratva. A rendezvényen elhangzottak a felvidéki költők művei is.

A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség nonprofit szerveződés, mely városunk és a régió kulturális életében egyre nagyobb szerepet játszik. Győr város Önkormányzata, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, valamint a Palatia Nyomda és Kiadó Kft. rendszeres anyagi és erkölcsi támogatását élvezi.

A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK ) tagjai:

Ámonné Tóth Évafestőművész; Bogár Erika író; dr. Boros Bálint író;Burián Györgyfotós; Csáky Anna költő, a közösség vezetője;Cseke J. Szabolcsköltő; Gaál András festőművész; Gősi Valéria költő;Harcsás Juditíró, újságíró; Harmatiné Péter Kati kerámiaszobrász;Holdasi-Szabó Zsuzsaköltő;Hollósy Tóth Kláraköltő;Kanicsár ÁdámAndrás író; Kecskés Rózsa költő, író;Kozák Ágnesíró;Kulcsár Nárciszgrafikus-illusztrátor; Mészáros József költő;Molnár Györgyfotós; Nagygábor Margit költő, író; Olasz Valéria költő; P. Szabó Márta textilművész;Rácz Kataliníró; Stalzer Tamara költő;Stein Jánosköltő;Tőke PéterMiklós író, festőművész; Varga Lajos Dániel költő, író, újságíró;Varga Nóra  költő, író.

 

2014.01.03
76