Amellett, hogy olasz szakon végzett az egyetemen, mi vezette éppen Velencébe? Miért erről a városról írta első kötetét, lírai és szubjektív útikalauzát?

A könyvemben részletesen megválaszolom ezt a kérdést; hosszú és bonyolult viszony fűz a városhoz, először talán még húsz évesen, egyetemistaként, a kultúráján és a történelmén keresztül szerettem meg; aztán jött a művészet, Fellini filmjeinek hangulata, a velencei zene, Vivaldi és a karnevál, a velencei tél, aminek sajátos varázsa van, a sok-sok tapasztalati élmény… Több, mint húsz év alatt kiderült: közöm van ehhez a városhoz, sajátos, titkos rokonságban állunk.

Fordítóként nagyon sok könyvet jegyez. Hogyan született meg a saját könyv ideája?

Néhány évvel ezelőtt, épp egy utazás kapcsán született meg bennem a gondolat: formát kellene adnom ennek a sajátos kapcsolatnak, megosztanom másokkal is azt, amit én látok, gondolok, érzek Velencével kapcsolatban, ami az én élményanyagom. Egy szabálytalan műfajú „város-vallomást” szerettem volna írni.

Színházi emberként mit látott meg Velencében, ami magával ragadta?

Elsősorban a város teatralitását, hogy maga is olyan, mint egy csodálatos díszlet; a fények megunhatatlan, sajátos játékát; a vízre épülés fantasztikumát… És Velence nagyon színház- és zeneszerető város is, komoly és izgalmas színháztörténete van.

Hűségesen vissza-visszatér Velencébe. Vannak más helyek is a világban, melyek ennyire a szívéhez nőttek? Mi szokta egy-egy újabb ország vagy város felfedezésére inspirálni?

Igen, ilyen például a legtöbb olasz város Észak- és Közép-Itáliában, a Földközi-tenger világa, azután Párizs, Normandia és Bretagne, de Erdélyt is nagyon szeretem, vagy Dalmáciában például Trogirt, Dubrovnikot. Általában egy adott város hangulata ragad meg, a tenger közelsége mindig, és az, ha azt érzem, van valami rejtett rokonság közöttünk, a kövek közt tovább él a múlt, a hagyomány, közöm van a város történetéhez, kultúrájához.

Sikerül néha a mindennapokban is megtalálnia azt az időtlenséget, mint amire Velencében rálelt?

Igen, én mindig ezt az időtlenséget, elvágyódás-élményt keresem, más korokat, másfajta tapasztalásokat, mint amit az adott jelen kínál, és ez nem mindig jó… Woody Allen „Éjfélkor Párizsban” című filmjét rólam is írhatták volna.

Tervez más könyveket is megírni a jövőben?

Jelenleg épp egy hasonló karakterű, mégis kicsit másmilyennek szánt, lírai „városnaplóra” készülök… A célállomás még legyen titok.

                Szabados Éva