És végül meg is teszi. Egy film a normális emberi kapcsolatok irányában tehetetlen férfiról, aki szexuális ál-aberrációkba fojtja emocionális deficitjét, mert hát azért pornót nézni és kurvázni messze jár a betegestől. Steve McQueen sokhelyütt túlművészieskedettnek tűnő filmjét világszerte díjakkal és jelölésekkel lepték meg, csak valahogy engem nem sikerült jólesően meglepniük. Mert az, hogy a minden betegségre hajlamos Michael Fassbender jólálló hímtagjával lengedez végig a szobányi képernyőn, nekem valahogy nem a jobbik fajtából eső meglepetés. Nem tetszett a kontraszt a hiány és a pótlás között, mert nem egy fényforrásból eredt; magyarázat nélkül hagyták a különben jól fejlett(len) testvéri kapcsolatot; valamint helyenként bántóan szúrtak az egyértelmű szimbólumok.

Maga a darab tűréshatárt borzolóan (le)lassítottan vánszorgott, ráadásul tényleg a hátrányára szolgált a közlésmódnak. A direktor különben a rövidfilmek földjéről származik, A szégyentelen előtt csupán egy mozifilm forgott ki a kezei közül, pont az Éhség, amelyben Fassbender csontsoványra fogy(t)atta magát. Itt pedig túlhizlalt volt a libidójával. Szóval részemről rosszul megvalósított témát láttam, amely inkább passzolna a kezdetkor említett Coppola-hölgy ízvilágához, bár ő nem a szégyenteljes erkölcsrombolással kavarná fel a lelki ürességet. Hanem inkább a túlzott unalommal. Ez utóbbi itt is megvolt, más meg nem is nagyon.

2011, angol, 101 perc
rendező: Steve McQueen
forgatókönyvíró: Steve McQueen és Abi Morgan
szereplők: Michael Fassbender, Carey Mulligan, James Badge Dale, Hannah Ware, Amy Hargreaves, Nicole Beharie, Alex Manette, Elizabeth Masucci

Szilvási Krisztián