Sikeres szezont zárt az idén újranyílt Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház


A balkáni zenét játszó Boban & Marko Markovic Orkestar koncertjével ért véget az idei előadások sora, szeptember 12-én. A Barlangszínházban bemutatott produkciókat közel 11.000-en nézték meg, a látogatottság így eléri a 80%-t. Ám nem lehet csupán egyet kiemelni a 2015-ös évad legnépszerűbb előadásai közül, hiszen 13 teltházas produkcióval zárt a szezon.

Ezek között a Soproni Petőfi Színház Csárdáskirálynő, a Budapesti Operettszínház A bajadér című operettjeire, illetve Demjén Ferenc és Boban Markovic koncertjére fogytak el leghamarabb a jegyek.

„Sikeresnek mondható a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház nyitó évada, mind látogatottságában, mind pedig a bemutatott produkciók színvonalában hozta a várakozásainkat. Tapasztalataink azt mutatják, hogy nagy az érdeklődés a következő évad előadásai iránt, és már dolgozunk a 2017-es műsor összeállításán is” – mondta el Horváth Zoltánné, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója.

A jövő évi színházi szezon 2016. június 17-én, Mozart: A varázsfuvola című, két felvonásos operájával indul, és szeptember 10-én, Farkas Gábor Gábriel showműsorával ér majd véget. Neves társulatok, például a Madách Színház, a Budapesti Operettszínház, az Experidance Production is fellép, a közönség pedig a legkülönbözőbb műfajok közül választhat: opera, operett, musical, gyermekelőadások, táncshow, könnyűzenei koncert is szerepel a kínálatban. A jövő évadra újdonságként egy kedvezményes árú, 4 előadást tartalmazó bérletet is bevezetett a Pro Kultúra, a jegy- és bérletértékesítés már megkezdődött.

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház felújításával egy témapark és egy tanösvény is kialakításra került, ahol a Fertő-táj élővilága, illetve a barlang kőbányászati, kőzettani és őslénytani múltja ismerhető meg. A témapark és tanösvény október 25-ig tart nyitva, eddigi látogatóinak száma meghaladja a 25.000 főt. Részletek a www.barlangszinhaz.hu oldalon találhatók.


2015.09.22