2118

Fecskefészek az Előhegyen

Babits Mihály emlékháza Esztergomban

„Kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával e bölcs bazilika” – írta Dal az esztergomi bazilikáról című versében Babits Mihály. A költő és felesége, Tanner Ilona 1924-ben vásárolt nyaralót az esztergomi Előhegyen, ahol aztán tizenhárom nyarat töltöttek együtt, egészen Babits haláláig. A villa 1961 óta emlékhelyként működik, a kiállítás tárgyairól és Babits esztergomi éveiről Prantner Ivett múzeumpedagógust kérdeztük.

Babitsék 1923 augusztusában jártak először Esztergomban: miért dönthettek úgy, hogy aztán itt, az Előhegyen vásárolnak maguknak nyaralót?

Amikor Babits Mihály először Esztergomba érkezik, egy hajóról pillantja meg az esztergomi tájat, a Várhegyet, rajta a Bazilika roppant tömegét. Rabja lesz ennek a környezetnek: egyrészt ismeri a város történelmi múltját, annak jelentőségét, másrészt pedig barátokra is lel itt. Később le is jegyzi aztán ezt az élményt: „A valóságos, eleven Esztergomot hajóról pillantottam meg először, a Dunán: s ez csakugyan olyan volt, mintha valami fenséges és szent királyi székhelyre vonulnék be” – kezdi a Szent István városa című írásában. Ekkor történik, hogy Babits Mihályt felkérik, fordítsa le Dante Paradicsomát. A feladat teljesítése után a megrendelő által fizetett, jelentős összegű honoráriumot Babits ügyvéd barátja, dr. Nagy Zoltán értékpapírba fekteti, és a szerencsének köszönhetően két hét alatt megduplázza annak értékét. Amikor Babits megkapja a banki értesítőt, felrohan hozzá, és megkéri, hogy helyezze a pénzt stabilabb pénznembe, nehogy elveszítsék annak értékét: hiszen a korona árfolyama akkoriban meglehetősen ingadozó. Ezek után Nagy Zoltán dollárba helyezi a pénzt – annak árfolyama pedig épp akkor megugrik. Így, néhány héten belül Babits szerencsésen megnégyszerezi az eredeti összeget. Ezután döntenek úgy feleségével, Tanner Ilonával, hogy ezt a pénzt nem pesti lakásuk csinosítására, ruhákra vagy vacsorákra fogják költeni, hanem abból valahol nyaralót vesznek.

Így merül fel újra Esztergom neve. Első útjuk Visegrádra, Gizellatelepre vezet, az ottani fürdőben töltenek néhány hetet, majd azt követően kezdenek Esztergomban ingatlanok után érdeklődni. Ekkor már vannak helyi barátaik, akik ismerik Babits Mihály ízlését: egyikük az esztergomi Előhegyen talál egy kis présházat verandával, hatalmas kerttel, amelyben szőlőtőkék vannak, és nagyon szép panorámával a városra. Ezt veszi meg aztán a költő 1924 márciusában Toldezsán Istvánnétól, a tulajdonostól 35 millió inflációs koronáért. Ezután pedig rögtön neki is fognak a ház kicsinosításának.

Mikor tartózkodtak később Tanner Ilonával a házban?

A ház megvételét követően tizenhárom nyarat töltenek itt Babitsék. Tavasszal, amikor az idő már kellemes, és fűtés nélkül is a szobákban lehet tartózkodni, akkor költöznek ki a családdal, és az őszi fagyok kezdetével térnek vissza Budapestre. A házat a költő „fecskefészeknek” nevezi. Amikor barátai levélben érdeklődnek, hogy áll az esztergomi ház, akkor is azt írja: ez a fecskefészek épül, egyre szebb lesz. A fecskefészek kifejezést egyébként maga is egy idézetből veszi: amikor nekiállt az építkezésnek, Arany Jánostól választott egy idézetet, amelyet feketeszénnel felírt a ház egyik falára: „Nem is úgy épült, hogy századokig álljon, csak múló tanyául, mint a fecskefészek.” Ez lett aztán a mottója az építkezéseknek.

Később, amikor a munkálatok befejeződnek, a ház belső falait szintén különféle idézetekkel, freskókkal díszíti. Kedvenc íróktól, kedvenc művekből választ ehhez mondatokat: a szobájába vezető boltívre Horatius A fösvényhez című ódájából választott idézetet. „Non ebur, neque aureum...” – áll a falon, azaz „Sem elefántcsont, sem arany”. Kardos László fordításában a teljes mondat így hangzik: „Ivor- és aranylapok / nem tündökölnek otthonom faláról”. Ugyanennek a boltívnek a belső oldalán a Szigeti veszedelem sorai állnak: „Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet”. Hiszen a ház elsődleges célja, hogy nyaralóként szolgáljon – nem elmenekülni akar itt, hanem megpihenni.

Babits pedig közben rengeteget írt is: melyek azok a művei, amelyek bizonyíthatóan itt születtek?

Babits Mihály számos kötetén dolgozott itt, többek között a Sziget és tenger, valamint Az Istenek halnak, az ember él című verseskötetekben található művek jelentős része is itt készült. Esztergomban írta az Ildikó, a Búcsú a nyári naptól, az Esős nyár, az Ősz és tavasz között című verseket éppúgy, mint a Jónás könyvét és a Jónás imáját. Ezenkívül rengeteg novella is az előhegyi házhoz köthető, valamint az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regény is.

Az Előhegy már Babits életében is írói zarándokhely lesz: nemcsak a család használja ezt a házat, attól fogva, hogy az lakhatóvá válik, hívva és hívatlanul egyaránt állítanak be vendégek. Velük együtt töltik itt a nyarakat, együtt is dolgoznak. Mivel nagyon sokszor pesti ügyeket is intéz Esztergomból, gyakran magukat a szerkesztőségi üléseket is itt tartják, a hegyen, vagy a város kávézóiban, így Babits Mihály törzshelyén, a Központi Kávéházban is. A költő egészen a halálát megelőző napig Esztergomban tartózkodott, ahol végig dolgozott: fordított és írt is.

A költő halálát követően viszont nehéz idők köszöntöttek a házra…

Amikor Babits meghal, a család elhagyja a házat, nyaranta már nem járnak vissza: üresekké válnak a szobák, személyes tárgyaikat magukkal viszik. Ezt követően ideiglenesen lakatlanná válik az ingatlan. Ebben az időszakban örömlányok vették birtokba a házat, akik ott árulták a bájaikat. Az önkormányzati beavatkozást követően éveken át szükséglakásként használják: arra rászoruló családok költöznek be ide, átmenetileg lakik ott rendőr, gazda és tanár is. 1960-ban nyilvánítja az Országos Műemléki Felügyelőség a házat védetté, annak gondozását pedig az esztergomi Balassa Bálint Múzeumra bízzák. A helyreállítási munkákat követően, 1961-ben nyitják aztán meg múzeumként a Babits-házat, az ország első Babits-emlékhelyét.

A ház természetesen komoly felújításra szorult: ’61-ben ezek közül csak a legszükségesebbeket végzik el, hogy azt ismét látogathatóvá tehessék. 2008-ban, Babits Mihály születésének 125. évfordulójára kap az épület teljes körű felújítást: megújulnak a falak és a tetőzet is, restaurálják a freskókat, konzerválják a ház egyik különlegességét, az aláírás-falat. Egy olyan, különleges kiállítást helyez ide a Múzeum, amely a maga nemében egyedülálló.

Melyek ennek a kiállításnak a legfőbb tárgyai?

Különleges hangfelvételeket lehet itt végighallgatni: színészek előadásában egyedül itt hallhatók a költő bizonyos esztergomi versei, ezek a felvételek kifejezetten ide készültek. Gyönyörű, eredeti, a Babits-hagyatékból hozott bútorokkal csinosították ki a házat, azt az illúziót keltve, mintha Babits még most is élne, mintha csak leszaladt volna a hegy alá, a kávéházba, találkozni egy barátjával – mintha bármikor visszatérhetne a költő.

A falfreskók és az egyedülálló fotók is érdekesek lehetnek az ide látogatóknak. Tanner Ilona számos fényképet készített itt: ezek mintha magának az utókornak készültek volna, mintha az ott töltött éveket szerette volna velük dokumentálni. Olyan boldog pillanatokat is lefotózott, mint azt, amikor Babits Mihály kislányával beszélget, olyan képeket készített, amelyeken átjönnek az igazi érzelmek. Megtekinthető itt egy film is, amelyen keresztül a költő kortársait ismerhetjük meg: ezek a hagyatékokból előkerült, fekete-fehér felvételek a hétköznapok történéseit rögzítették, így egy vacsorát is, ahol írók egymás társaságában, barátként beszélgettek. Ezeket jó látni, segítségükkel könnyebben el lehet képzelni, hogy ezek a találkozások hogyan is zajlottak le, de képet kapunk arról is, kikkel barátkozott Babits itt, Esztergomban.

Említette a híres aláírás-falat is: erről mit érdemes tudni?

Ennek a falnak története van: Babits egy helyi barátjától, Eiczinger Ferenctől veszi az ötletet, akinek a borospincéjében egy fal őrizte a család vendégeinek kézjegyét. Babits Mihály úgy gondolta, nála is megfordul annyi neves vendég, hogy érdemes lenne aláírásaikat gyűjteni. Meg is kéri Eiczinger Ferencet (aki a ház freskóit is készíti), hogy alapozza le a falat, és felül virágfüzérrel díszítse azt. Mivel pedig Babits maga szerette volna eldönteni, vendégei közül ki szerepeljen a falon, minden látogatónak egy puha szenet adott, hogy azzal írja fel oda a nevét. Amikor a vendég elment, feleségével kiültek a verandára, nézték az aláírásokat, és azon kezdtek el vitatkozni, kinek az autogramja maradhat a ház falán. Ha kedvező volt az ítélet, freskó festékkel átfestették a kézjegyet, ha viszont kedvezőtlen, a zsűritagok letörölték azt.

Volt azonban egy úriember, akit Nagy Endrének hívtak, őt a kabaréműfaj megteremtőjeként tartják számon Magyarországon. Ő már többször járt Babitsnál, hosszú-hosszú heteket töltött nála Esztergomban. Észrevette, hogy bár a vendégek szénnel írják alá a nevüket, legközelebb, amikor arra jár, már festve látja őket a falon – ráadásul csak jóval kevesebbet, mint azelőtt. Rájött így a turpisságra: mivel pedig ő maga nem akart lemaradni a falról, eldöntötte, hogy megkeresi azt a festéket, és azzal írja majd alá. Átkutatta az egész házat, majd mikor megtalálta a freskó festéket tartalmazó vödröt, megkérte Babitsot, hogy hadd helyezze el kézjegyét a falon. Amikor Babits ráállt, és elment szenet keresni, ő bement a házba, és előszedte a festéket. A falra azt írta: „Nagy Endrék”, utalva fiára is, akit szintén Nagy Endrének hívtak. Alá felfestette a fiát és önmagát, rajzolt egy nádfedeles házikót: az ajtóban Móricz Zsigmond áll, kezében két kőtáblával, amelyeken a parancsolatok vannak, mellette pedig Babits Mihály mint Szent Péter, glóriával, kezében a kulccsal. A ház felé egy irodalomra szomjazó vándor igyekszik. Amikor Babits ezt meglátta, pánikba esett: Nagy Endrével megbeszélték, hogy az ajtó melletti aláírás, és a két rajzolt alak megmaradhat, viszont a nádfedeles házikónak mennie kell. Úgy gondolta, az túlságosan kifigurázza alakját és az előhegyi lakot.

Kolonics Réka
Fotók: Balassa Bálint Múzeum
Forrás: kultura.hu

2015.08.24
47