2724

8. Győrkőcfesztivál a gyerekek székes fővárosában

Győr, 2015. július 3-5.

Július 3. és 5. között immár nyolcadik alkalommal hívják a Győrkőcfesztivál szervezői az ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját... azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába. 10 helyszínen 1000 program várja őket. A belépő egy mosoly, amit a gyerekeknek egy fotón is magukkal kell hozniuk, cserébe egy Győrkőc-karkötőt kapnak, amely ingyenes részvételi lehetőséget biztosít a fesztivál összes programjára!

A Vaskakas Bábszínház csapata Kocsis Rozi igazgató vezetésével idén is nagy lelkesedéssel és hatalmas kreativitással készül a hetedhét országra szóló, sok tízezer gyermeket vonzó rendezvényre, mely egyre több elismerést tudhat magáénak országos és nemzetközi szinten. A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai bizottságának értékelése alapján a Győrkőcfesztivál másodszor is elnyerte a kiváló minősítésű fesztivál címet, valamint a Magyar Marketing Szövetség által kiírt idei országos pályázaton Gyémánt-díjat kapott a rendezvény-esemény kategóriában. Nemzetközi elismerésként a több száz jelentkező közül elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség által hirdetett program, az „Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért” (EFFE) elismerését.

Az idei fesztivál egyik izgalmas újdonsága a Vers-Játszó-Tér (Bécsi kapu tér, Várágyúk), ahol kortárs írókkal, költőkkel és illusztrátorokkal lehet verselni, játszani, kézműveskedni. Ezzel a sok-sok játék mellett a fesztiválon még nagyobb hangsúlyt kaphat a művészet. Akikkel a gyerekek itt találkozhatnak, és együtt alkothatnak: Szabó T. Anna, Szabó Borbála, Szász Ilona, Tóth Krisztina, Lackfi János, Varró Dani, valamint Szegedi Katalin, Rofusz Kinga és Takács Mari. A Vers-Játszó-Tér Meseágy helyszínén pedig pihepuha párnák közt Boldizsár Ildikó mesél és gyógyít majd gyermeket és felnőttet egyaránt.



Röviden a program:
2015. július 3. péntek – Fesztiválnyitó: Dunakapu tér

  • 19.00 Körforgás – Szalóki Ági koncertje
  • 20.00 Gyerekek a Gyerekeknek – színpadon Az ének iskolája tanulói
  • 20.30 Felnőttek a Gyerekeknek – a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház művészeinek koncertje, kísér a Hello Kids zenekar
  • 22.00 Kulcsátadó ceremónia – Borkai Zsolt polgármester átadja a gyerekeknek Győr város kulcsát
  • 22.15 Tűzijáték

2015. július 4. szombat
Győrkőcjátékok: 10.00-20.00

- Kacsaúsztató – Széchenyi tér
- Játszóutca – Kazinczy utca
- Győrkőcközpont – Bécsi kapu tér
- E.ON kaland – Zechmeister utca
- Vers-Játszó-Tér – Várágyúk
- Aktív part – Vársétány
- Mesesziget – Radó-sziget (Ny)
- Győrkőcfalu – Radó-sziget (K)
- Szivárványhíd – Rába kettős híd
- Kalandpart – Mihálkovics sétány
- Ökoliget – Bercsényi liget

Medence színpad, Radó-sziget:

  • 20.00 Állati zenés ABC – Bíró Eszter gyerekkoncertje

2015. július 5. vasárnap:
Győrkőcjátékok: 10.00-18.00

- Kacsaúsztató – Széchenyi tér
- Játszóutca – Kazinczy utca
- Győrkőcközpont – Bécsi kapu tér
- E-ON kaland – Zechmeister utca
- Vers-Játszó-Tér – Várágyúk
- Aktív part – Vársétány
- Mesesziget – Radó-sziget (Ny)
- Győrkőcfalu – Radó-sziget (K)
- Szivárványhíd – Rába kettős híd
- Kalandpart – Mihálkovics sétány
- Ökoliget – Bercsényi liget

Medence színpad, Radó-sziget:

  • 18.00 Fesztiválzáró: a PANCHAN zenekar gyerekkoncertje – Kiss Erzsi és barátai

A Győrkőcfesztivál főtámogatója az E.ON környezettudatos játékokkal, kísérletekkel, saját aktivitással is megjelenik a fesztiválon, hogy játékos formában takarékos energiafelhasználásra ösztönözze a gyerekeket és a szülőket. Ráadásprogramként Locspocs-party (Rába Quelle Élményfürdő), Városfelfedező játék (Látogatóközpont), Győrkőctutaj (Spartacus csónakház) és Városnéző kisvonat várja a gyerkőcöket. A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ élménydús, látványos kísérleti bemutatókra, a Rómer Múzeum Csikóca manói pedig Szülinapi kavalkádra invitálják a legifjabbakat és szüleiket. A részvétel Győrkőc-karkötővel ingyenes.

Részletes program külön műsorfüzetben, valamint a www.gyorkoc.hu weboldalon található! 

Összeállította: Szabados Éva
Fotók: Bognár Szilvia

 

2015.06.26