1914-ben minden addiginál pusztítóbb háború tört ki, a minden képzeletet felülmúló vérontás pedig egészen 1918-ig tartott. Ez az esemény a történészek szerint a hosszú tizenkilencedik század záróaktusa, illetve a rövid huszadik század nyitánya lett. A napóleoni csatározások óta nem volt egész Európára kiterjedő háború, a negyvennyolcas forradalmak lezárulta után a vén kontinens térképét csupán a német és olasz – dinasztikus úton megvalósított – egységállamok megszületése rajzolta át.

A századfordulóra kiéleződött nagyhatalmi ellentétek, a világ újrafelosztására irányuló törekvések, a sovinizmusba átcsapó nacionalizmusnak a palackból kiszabaduló szelleme kataklizmát idézett elő. Kezdetben minden olyan egyszerűnek tűnt. A bevonulás a kontinens városaiba egyfajta örömünnepként zajlott; ebben az időszakban nem volt megbecsültebb a katonánál, rajongó szeretet vette őket körül. A saját baka dicsőítése már-már héroszi magasságba emelkedett. A legyőzhetetlen, minden erény attribútumaival felruházott harcos vitathatatlan, elsöprő győzelmet aratott a kisszerű, hitvány, gyáva és korcs ellenség felett. A hadi eseményeket mint kirándulást fogták fel, rövid időtartamra számítottak.

Nem történt ez másképpen Győrött sem, a bevonulókat lelkes tömeg üdvözölte. Milyen volt az a város, amely fogadta őket? Győr, az egykor gazdag kereskedőváros a XIX. században arculatot váltott, ipari település lett. Fontos nehézipari gyárak telepedtek le a negyvenhatezres lélekszámra duzzadt településen. Ki kell emelni az 1896-ban létesült Vagongyárat, vagy a később létrehozott ágyúgyárat, de a város fontos textilipari központtá is kinőtte magát, valamint nem hiányzott az édesipar sem. A nagyipari munkásság létszáma kilencezer fő volt, de ezreket foglalkoztatott a kézműipar is. Sajnos a lakásépítés nem követte a megnövekedett igényeket, bár már létesültek munkásszállások is.

A bevonulók ideiglenes elszállásolása kemény diónak bizonyult, igénybe kellett venni magtárakat is, hogy fedél kerüljön a majdan frontra indulók feje fölé. Amikor a győri illetékességű ezredek a frontra indultak, új helyőrségről kellett gondoskodni – ezt a feladatot bosnyákok látták el: más nép, gyökeresen más kultúra. Ez számos konfliktust szült a lakosság és közöttük.  Duhajkodások, még a rendőrőrs megtámadásától sem riadtak vissza, nem kívánatos konkurenciát jelentettek a győrieknek, mint vásárlóerő. Megesett, hogy a piacon szinte mindent felvásároltak. Hatósági intézkedéssel igyekeztek ennek gátat vetni.

A frontra vonult katona családja nélkülözte a kereső családfőt. A város és a megye példásan szervezte meg a segélyezést az országosan kiépített segélyezési infrastruktúra keretében. A háború finanszírozását nagymértékben segítették a különböző felajánlások, ezért a hadiállapot nem okozott jelentős költségvetési hiányt. A hurráoptimizmust azonban hamarosan el lehetett temetni: nem rövid, hanem négyéves vérzivatar tombolt a frontokon, tömegesen érkeztek a kórházvonatok. A győri állomáson néhány órát vesztegeltek ezek a szerelvények, s a legsúlyosabb sérültek sebeit itt kötözték át, irányították egészségügyi intézményekbe, de nem mindenkit tudtak ellátni. A Szentháromság kórház mellett mintegy huszonöt hadikórházat állítottak fel, amelyek személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése roppant feladatot jelentett. A személyzetet egészségügyi tanfolyamokon képezték ki.

1914-ben galíciai menekültek jöttek Győrbe, idegen kultúrájuk számos konfliktus forrása lett. Galícia a Monarchia ausztriai részéhez tartozott, s az osztrákok ugyan biztosítottak pénzügyi forrást, de ez csepp volt a tengerben. 1916-ban és 1920-ban erdélyi menekültek érkeztek városunkba, őket nagy szeretettel és rokonszenvvel fogadták.

A hadigazdálkodás következményei alól a város sem mentesült. Az egekbe szöktek az árak, valamint az egyre nyomasztóbb áruhiány a jegyrendszer bevezetését eredményezte. A háborús felajánlások, a feleslegek szigorú állami igénybevétele erősen próbára tette a lakosságot, központilag osztották el a szűkös élelmiszer- és nyersanyagkészleteket. Kivételezett hangsúlyt kaptak a fémek, a templomi harangokat beolvasztották, így lett Isten hajlékának instrumentumaiból gyilkos fegyver.

Bár a világháború 1918-ban befejeződött, a hadiállapotra emlékeztető viszonyok még 1920-ban is érződtek, gondoljunk a két forradalomra, az elcsatolt területekről menekültekre, a nyomasztó lakáshiányra. Tömegek szálláshelyévé váltak például a vonatvagonok. Innen, a háborús mélypontról kellett a konszolidációt megvalósítania a Bethlen-kormánynak.

Csiszár Antal