1865

Galopp 2.0 – mítoszrombolás diákszínjátszó módra


Május 21-én láthattuk a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban a Tóth Szilvia által vezetett KIMI-kazinczys diákszínjátszó csoport, a GO-K-ART Galopp 2.0 című produkcióját. Legelőször a mosonmagyaróvári Flesch Művelődési Központban a XXV. Moson Megye Színjátszó Találkozó keretében debütálhatott az előadás, mely a 2014-es nyári színjátszó tábor, a Dunasziget IKSZT, a Gyermekek Háza, valamint Zsenák Lilla asszisztensi segítsége nélkül nem jöhetett volna létre.

A játszók előre felkészítettek bennünket arra, hogy minden kertelés nélkül bizony le fogják rombolni mítoszainkat, előfeltevéseinket és a történelemórákon tanultakat vándorverziójukkal. A király nem lesz többé király, a pap sem fog épp egy megszokott lelkipásztorként feltűnni, náluk a szentek is megreformálódnak, és a lovagi erényekről alkotott eddigi képünket is átforgatják kicsit, csak hogy érezzük: a dolgoknak és embereknek van mókásan konzervatív és komolyan kifigurázott oldala egyaránt. Mindennapi iskolai eseménynek szeretnének feltüntetni egy átlagos boszorkányégetést, mintha csak tízóraiznának; egy hullaszállítást, mintha csak egy házit írnának meg; vagy a Szent Grál felkutatását, ami szinte csak egy bevett puskázással vagy becsöngetéssel vetekedne. (És „Ni-Ni”, a végére még el is hittük nekik.)

A címből mindjárt rájöhettünk arra, hogy egy magyar Monty Python-kedvelő csoporttal lesz dolgunk. Nem búcsúztak el a fiatalok a vándormotívumtól, így minden további nélkül nézőkként, egyfajta társként mi is a résztvevőkkel „galoppolhattunk” a kicsit sem zökkenőmentes, ám annál élménydúsabb középkorral kikövezett úton. S hogy mi is az úti cél? Megtalálni az ominózus Szent Kelyhet, melynek egyetlen fellelhetőségi helye „a vár, melynek neve aaahhöööwwhhh…” (Valószínűleg a krónikásnak már nem volt elegendő lélekjelenléte papírra vetni a konkrét földrajzi helyet.) Vezetőnk a Szent Grál legendájából már jól ismert Arthur király (Horváth Gergely) – női megtestesítőjével is találkozhattunk, ArthuRitával (Kiss Lilla) –, a „Brittek” királya, aki elindult Spamelot, akarom mondani Camelot várából, hogy teljesítse a küldetést. Igazi vezetőnk azonban nem őfelsége volt, hanem vágyakozó szellemű narrátorunk (Léb Eszter) már-már hozzánőtt ciroksöprűjével, aki mint boszorka terelte a vonuló, ázott kutya szagú nézősereget az egyes állomások, majd pedig a cél felé, ellentmondást nem tűrve.

Történetünk egy benti térben három kendős tótündérrel, egy rituális faragott bottal, de legfőképpen a pestis kitörésével kezdődik, melynek következtében kénytelenek vagyunk kiszaladni a zuhogó esőbe, hacsak nem akarunk mi is Sir MérlegR (Heizer Barnabás) hullagyűjtő akciója során a talicskába kerülni. Igen ám, de az út során számos kerülővel nem számoltunk, például azzal, hogy tanúi lehetünk nagy (későbbi) történelmi pillanatoknak: Kleopátra (Kiss Lilla) öngyilkosságának, Diana hercegnő (Varga Franciska) paparazzók általi halálának, Katalin cárnő (Kiss Lilla) veszélyes kimenetelű orosz rulettjének, vagy annak, hogy Jean d’Arc (Varga Franciska) mégis hogyan gyújtotta fel önmagát. A küldetés teljesítéséből, azaz a kitérőkből is bizony a Kerekasztal minden lovagjának ki kell vennie a maga részét, így szegény Sir Lancelotnak (Horváth Marcell) meg kell mentenie az apja (vagy anyja?) által toronyba zárt és házasságra kényszerített lírai lelkületű fiú, Herbert személyét. Interaktív módon néztünk végig egy rituális boszorkányégetést, ám először el kellett döntenünk, hogy valóban boszorkány-e az illető. S mint mindannyian jól tudjuk, hogy egy boszorkány (Léb Eszter) tömege mindig, minden körülmények között megegyezik egy jól tömött házi kacsáéval, meg kellett, hogy mérjék hőseink – sajátosan modern mérőeszközzel – mindkettejüket. (Sajnos, nem sajnos, igazuk lett.) Tanúi lehettünk annak, hogy miként is zajlódhatott egy korabeli lovaggá ütés, melynek során Sir MérlegR-t ruházta fel a titulussal női királyunk, ArthuRita.

Útjuk során elérkeztek hőseink a leginkább embert próbáló feladatig, egy vérmes fehér szörny legyőzéséig. Ez pedig egyedül csak az Arrabonai Szent Kézigránát segítségével sikerülhetett, valamint egy segítőkész pap, Győrúj Barát (Horváth Benjamin) közreműködésével, ugyanis a jótállásos gránáthoz mellékelt használati utasítást csak ő tudja helyesen értelmezni.

Át kellett verekednie magát Arthurnak a végső kaput őrző brékelő és reppelő Fekete lovagon, hogy aztán újabb bajtársukkal, a bátornak annyira nem mondható, ám annál többször pofára eső Sir Nyomi (Obertol Róbert) csatlakozásával végleg a homályos nevű vár felé vágtathassanak, miután elfogyasztották a rituális beavatást jelképező Szent italt – amit alulnézetből figyeltünk a lépcsőkről, s egyenesen a Kazinczy könyvtárába, hol „a felhők fölött mindig kék az ég”.

„Hisz oly abszurd a lét” – mondja a dal –, hát még akkor, ha egy amúgy is abszurd és groteszk előadást lehetetlenebbnél lehetetlenebb kellékhasználattal fűszerez egy diákcsapat. Azért, hogy Kleopátra kígyója egy szennyvízelvezető cső, megégetett boszorkányunk fejdísze egy rozsdamentes anyagból készült modern tésztaszűrő, Diana gyilkosa a még modernebb vakuvillanás, a gránát (almazöld szivacslabda) által semlegesített gyilkos szörny (nyúl helyett) egy plüss fehér palotapincsi, a mérleghez alkalmazott kacsa egy gyermekmintás neonszínű úszógumi, a lódobogás pedig tökdobogás helyett kavicscsattogtatás legyen. A közel egy óra alatt gyakorlatilag minden karakter feldobta a talpát minimum egyszer, aki pedig még nem szándékozta, annak bajtársai készséggel segítettek, hogy az örök pestises mezőkre távozhasson. Mekkora biznisz volt anno ebben a talicskás hullagyűjtésben és furikázásban, kész aranybánya! (És még adózniuk sem kellett utána. Másodállásként érdemes átgondolni!)

Észlelhetően céljuk volt a játszóknak közelebb hozni az előadás világához a helyi nézőket azzal, hogy az egész Kazinczy területét földszintestül, emeletestül, udvarostul, klubtermestül, könyvtárastul bebarangoltuk, hogy kint is, fent is, lent is, bent is megörökölhesse álmodozó Herbertünk „Kazinczy és Révai várát”. Győrúj Barát névválasztását valószínűleg magyarázni sem kell, valamint az Arrabónai Szent Kézigránát is megtalálta a maga helyét a győri közegben. Mindezek mellett végig „beszélő nevekkel” élvezhettük az utazást, Sir MérlegR mérte, amit kell, Sir Nyomi pedig állandóan pofára esik, pedig még a folyosót fel sem mosták.

Sajnáltuk ugyan, hogy mi nem részesülhettünk a kehely tartalmából a finálé előtti rituálén, s nem válhattunk vérbeli, beavatott lovagokká, de annál nagyobb örömmel repültünk el velük a felhők fölé, ahol mindig kék az ég! A felhők fölötti érzést ezek szerint egy gimnáziumi könyvtárban is meg lehet tapasztalni, nem hiába szeretünk oly sokan olvasni; nem számít, hogy középkori krónikáról, vagy bármi másról legyen is szó, még csak azt sem kell kikötnünk, hogy valami elrugaszkodott és abszurd téma legyen, elegendő, ha elfogadjuk és hisszük, hogy bármikor megtörténhet velünk is, és élvezzük! Persze azért hőseinkkel ellentétben kerüljünk ki onnan élve…

S talán a grált vigyázó égiek csalfa humorának következménye a produkció idejére időzített dézsából ömlő eső, de hát, kérem szépen, elődeink is megvoltak csatornázás és esernyő nélkül! Erre fel fogalmaztak „lovagjaink és lovagnőink” úgy az előadás végeztével, hogy köszönik nézői kitartásunk, és remélik „jól esett”, amit láttunk, valamint hogy „velük együtt szakadtunk”, hisz örömjáték volt. Aki nem hiszi? Az csak galoppoljon utána…

A Galopp 2.0 a XXV. Moson Megye Színjátszó Találkozón elnyerte Magyar Szín-Játékos Szövetség ezüst minősítését, illetve a színházi kísérleti különdíját.

Hermann Brigitta


2015.06.22