Mester és tanítványa

Egy kiállítás margójára

Mester és tanítványa címmel izgalmas festménykiállítás nyílt május 27-én, szerdán 17 órakor a győri Marcal Étteremben. A nyarat még csak sejtető május végén, szomorodó időben is szépszámú érdeklődő jött el a székesfehérvári Simon Mária Veronika (a mester) és Kéri Maja (a tanítvány) festőművészek kiállítására, amely augusztus 5-ig tekinthető meg.

A győri Egyházi család művészpártoló támogatásuknak köszönhetően már többször is helyet adtak a Mór és Mór környéki művészeknek. A Mester és tanítványa című, augusztus 5-ig látogatható tárlat anyagát Harcsás Judit, a Győr Plusz Rádió műsorvezetője ismertette. Empátiával kérdezett az emberről, a hitről, a művészetről. Mindig visszatért, szinte észrevétlenül a művészeinkre, emberségükre és hitvallásukra.

Simon Mária Veronika Cserhát-Munkácsi- és Holló László díjas, Csók István emlékdíjas, Kunst Meister festőművész életének főbb állomásai Csetényhez, Bakonycsernyéhez, Székesfehérvárhoz kötődnek. 1998-tól a magyaralmási-, sárosdi-, bajóti-, nánai és a kisgyőri nyári alkotótáborok festőit tanítja, munkájukat irányítja. A 2000 Festőtanoda létrehozója, a Mesterek és tanítványaik országos kiállítássorozat elindítója. 2002-től a Brindisi Szent Lőrinc Borrend lovagja, majd 2009-től nagykövete lett. A Magyarország Nagyasszonya érmet is megkapta, 200-nál több közintézményben van alkotása (mintegy 500 kép). Megörökíti a történelmi egyházak szentjeit, sok templomban találhatók oltárképei is. Rómában, a Vatikánban is adott át saját portrét II. János Pál pápának és XVI. Benedek pápának is.

Főbb témái a festés területén portrék, életképek, csendélet és meditatív pillanatok ábrázolása. Természetelvű festészeti stílust követ, különböző eljárásokkal (pl. pasztellel, homokkővel, tussal). Publikációit is számtalan irodalmi forrásban megtaláljuk, remek illusztrátor: több száz kötetben leljük meg munkáit. Azurák Mihály borversíró első kötetében is megtalálhatók munkái, gondolataik a borkultúra megjelenítésében találkoztak. Az ember és a bor együtt csodákra is képes. A győri kiállítás külön értéke, hogy Azurák Mihály borirodalmár első kötetének illusztrációi mind megtekinthetők a tárlaton.

Kéri Maja Art-Arany díjas festő. Székesfehérváron él, hobbiszinten először üveget, vázát, poharat festett. Mindig is kedvencei voltak a virágos, szőlős motívumok. 2011-ben jelentkezett Simon Mária Veronika 2000 Festőtanoda kurzusaira. Tőle tanulta meg az igazi alapokat, és a tanodában szeretett bele az olajfestészetbe. Ma már több kiállítás van mögötte. Napjainkban korrepetitor, művészeti tanfolyamok vezetője. Témáiban továbbra is vezetnek a virágok és a gyönyörű tájak. Ahogy mondta: „mindhalálig Simon Mária Veronika festőművész útján, szemléletén haladó hű tanítvány...” marad.

Enyedi Béla dalaival színesítette a megnyitó műsorát. A kiváló előadó Krúdy-díjas szépíró, dalszerző, zeneszerző, megkapta a győri alapítású művészeti Beőthy Nagydíjat is. A kiállításrendezés a vérében van (vásznat feszít, képet keretez, fotós és szerkesztője közel 200 Simon Mária Veronika kötetnek). Közel 600 tárlatot rendezett be a művésznek, aki egyben a felesége is. Az „Egy mindért, mind egyért” kis művészeti csoport alapítója, a kiállításokon előadóként a zenei előadások tervezője. A győri esten is elhangzott néhány megzenésített borverse, és még valami ritka csemege is, „A móri Brindisi Szent Lőrinc Borrendhez” írott Himnusza is.

Azurák Mihály borirodalmárral, borversíróval való találkozás országunk bármely pontján dicsőség és megtiszteltetés. A kétkötetes borversíró Győrben, a Marcal Étteremben is megmutatta csodálatos kvalitásait. A borkultúráról elhangzott gondolatai felkeltették a hallgatók figyelmét. Előadóként érdekfeszítően tolmácsolta saját verseit, úgy, hogy még gondolatban a borospoharak is megemelkedtek a hallgatók kezében. Azurák Mihály szerénysége végtelen. Móron rendkívül szeretik a fiatalok, a Móri Táncsics Mihály Gimnáziumban évek óta rendhagyó irodalmi órákat tart a borvers kultúráról. Nem véletlen, hogy a Móri Brindisi Szent Lőrinc Rend lovagjának választották. Az egyik legjobb előadó, akivel eddig találkoztam, és nem csoda, hogy sok zeneszerzőt ihlettek versei.

  a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A Marcal Étteremben Egyházi Dávid és családja teljes szívvel vett részt a szervezésben, a vendéglátásban. Művészetpártolásuk révén rengeteg ember találkozhat a kortárs festőkkel, a megnyitókon pedig sok előadó mutatkozhat be, akik műsorukkal a mindennapi rohanásban megállítják egy kicsit a vendégeket. Nagyon jó helyre került tehát az a festmény, melyet Simon Mária Veronika és Kéri Maja adott át Egyházi Dávidnak.

Együttműködésünk az Egyházi családdal példaértékű. Bár még csak fél éve költöztünk Győrbe, augusztus 5-én újabb festők képei kerülhetnek az étterem falaira. Ezelőtt közel 5 évig szinte havonta rendeztünk kiállításokat Mór és környékén a MIKSZ Egyesület vezetőiként. Köszönjük a győri művészetet szerető embereknek a fogadtatást!

Klein Magda és Klein János



2015.06.02