Toll és kereszt
In memoriam drága Barátném, Tábori Judit

Pihen a könyv, az út, az írás,
fojtogat bennünket a sírás…
Nem fárad már a kéz, a szorgos anya,
elcsitult ajkán a szó, az ő dala.

Anya, népművelő, újságíró,
könyvtáros volt a javából,
ma is segítene,
ha keltenéd álmából.

Nógrád és Győr között
emlékeket szemezve,
ezerszínű fénnyel
ragyogjon a ma este. 

Angyal voltál, Angyal leszel,
mindig ebben hittem,
szelíd mosollyal térj meg,
s öleljen az Isten.

Nem hagylak el,
de kicsit még maradok…
Az Égi Szerkesztőségben (is)
örök Barátod vagyok!

Hiányzol, Judit!

Három éve, amikor betegség miatt zutty, ledobtam 20 kilót, viccesen megjegyeztem neki: „legföljebb megírod a nekrológomat.” Akkor dühös volt rám, tudom, legszívesebben felpofozott volna. Anyáskodóan rám pirított. Hozta a vitaminbombát, segített – nem múlt el hét, hogy ne telefonált volna, most meg egyszerűen csak agyő! – elmegy… A hír lesújt, letaglóz: Tábori Jutka szerdán délelőtt örökre megpihent. A hír azóta is hihetetlen, fájdalmas, hiszen a pihenőidőként várt nyugdíjas évekből mindössze hét hónap (!) telt el.

Tábori Judit 1977-ben újságíró férjével együtt érkezett Győrbe. Dolgozott a Rába hetilapnál, több évig a Kisalföldnél, egyik alapítója volt a mára legendássá vált győri Sajtóklubnak. A rendszerváltozás után indult Nyugati Hírlap belpolitikai rovatvezetőjeként sokan tiszteltük és szerettük. A mi barátságunk is ebben az időszakban mélyült el igazán. Egészségügyi és szociálpolitikai témákban, műfajokban volt mit tanulnunk tőle. Csodáltuk higgadtságát, pontosságát, igazságkeresését, hogy minden körülmények között az embert, az értéket tisztelte. Győrből kis kitérőt jelentett a Pannon Napló, ahol pápai tudósítóként, szerkesztőségvezetőként tevékenykedett. A győriek közül sokan a József Attila Művelődési Házból is ismerhették, ahol az intézmény vezetőjeként számos kiállítást, programot szervezett. A könyvek, az emberek között is örök érdeklődő, örök kereső volt. Az igazi szerelmet mégis az újság, a leírt szó jelentette számára. No és a család, a lánya, a csodaszép unokák, akikről mindig szólt egy történet.

Anyaként, újságíróként egyensúlyozott, azután másokat bátorított. Bárkivel megtalálta a hangot: írt, könyvezett, tanított. Sokunknak anyáskodó anyja volt a szerkesztőségben, ahol szinte nagycsaládként éltünk. A legfinomabb kenyérben sült csülökreceptjét tőle tanultam, de az enyém valahogy soha nem sikerül. Judit, Tábori Jutka, nagyon hiányzol, ugye, tudod?

Harcsás Judit
Fotó: Molnár György