Fortélyos félelem igazgat?

Bejczy Andrea előadása a megyei könyvtárban

A féltékenység zöldszemű szörny – tartja a mondás. Én azzal egészíteném ki, hogy a félelem szintúgy. Paralizálja az egyént. És az egyik nagy félelemkeltő forrás a konfliktusokkal való szembenézés, azok felvállalása, mint ahogyan erről május 14-én Bejczy Andrea életmódtanácsadó beszélt előadásában a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában.

A szakirodalom számos válfaját különbözteti meg ennek a problémakörnek, úgy mint például érdek- és értékkonfliktus, de ismert a strukturális konfliktus is, hogy csak néhányat említsünk. Milyen „színtereken” fordulnak elő leggyakrabban a döntési helyzettel kapcsolatos estleges ütközések? Azokon, melyek életünk kereteit leginkább meghatározzák: a család, az iskola, a munkahely, a közlekedés, az embertársainkkal történő érintkezés.

A döntésekkor generálódó konfliktusnál azt kell mindenekelőtt figyelembe venni, hogy a belőle adódó előny, illetve hátrány az érintetteknél különböző. Mivel az ön- és a közösségi érdek is érintett benne, arra kell törekedni, hogy a személyes előny optimalizálása mellett a lehető legkisebb hátrányt szenvedje el a környezet. A közgazdaságtanban ismert fogalom a SWOT-analízis, ahol az előnyöket és hátrányokat vetjük egybe – pontosan ilyet kell nekünk is elkészíteni konfliktus esetén.

A konfliktusok kezelésében önismeretünk oroszlánrészt játszik, ismernünk kell pozitív és kevésbé előnyös tulajdonságainkat. Döntésünkben először az érzelmi motívumok dominálnak, a racionális megfontolás érvényesíti az ésszerűséget. Sokszor az tart vissza bennünket, hogy az esetleges új helyzet ismeretlen, inkább gyakran megalkuszunk, elodázzuk elhatározásunkat. Egy kedvezőtlen, de ismert állapot lehetővé teszi a már megszokott taktikázást, ami helyzetünket viszonylag elviselhetővé teszi.

Az összeütközések gyakori kiváltó oka a kommunikációs zavar, egymás félreértése. Sokszor nem figyelünk a másikra, úgy gondoljuk, a másik fél is azt szeretné, amit mi. Pályaválasztáskor egykori dédelgetett, de nem megvalósuló álmainkat szeretnénk „beteljesíteni” utódainknál, figyelmen kívül hagyva privát személyes szükségleteiket – ezzel egyéni és társadalmi károkat okozunk, gátat vetünk az önmegvalósításnak. Hasonló a helyzet a párválasztásban: lehet, hogy a szülőknek szimpatikus fiú vagy lány nem képes gyermekükkel harmonikus hitvesi kapcsolatban élni.

Fontos azt is látni, mikor célszerű a konfliktust vállalni, illetve mikor kedvezőbb a kompromisszum, a „visszavonulás”, esetleg lépésünk elhalasztása. Gyakran az idő oldja meg, vagy a körülmények változása teszi okafogyottá a döntést. A diplomatikus viselkedés, a logikus észérvek gyakran hatásosak, és szükségtelen súrlódásokat előzhetünk meg velük.

Mivel emberből vagyunk, gyakran az emóció felülkerekedik a ráción, de ezért ne hibáztassuk magunkat! A pakliban a rossz döntés is benne van, de többnyire mód nyílik a korrekcióra. Hiszen az élet nem áll másból, mint a különböző helyzetekhez történő szakadatlan adaptálódásokból.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina

2015.05.18