1477

Csonka délibáb Pápán

Ünnepi vetítés a Petőfi Filmszínházban

Ünnepi premiervetítés keretében mutatták be a Csonka délibáb című játékfilmet Pápán a Petőfi Filmszínházban május 13-án. Az alkotás az ötvenes évek kitelepítéseiről, a hortobágyi munkatáborokba hurcolt családokról szól. A főbb szerepekben Bánsági Ildikó, Schubert Éva, Dörner György, Mezei Zoltán és Marjai Virág látható. A rendező Bozsogi János.

Pataki András, a film producere, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta: 2014 nyarán alföldi helyszíneken forgatták le a film jelentős részét, de néhány jelenet elkészítése januárra maradt. Az utómunkálatokat 2015 elején végezték.

A Csonka délibáb című film Lukács József színművész azonos című dokumentumregényének motívumai alapján készült, de nem követi le a művet. Az alkotás forgatókönyvét Ozsda Erika és Németh Ervin írták.

Pataki András hangsúlyozta: erről a mai napig kényes és kibeszéletlen történelmi kataklizmáról eddig kevés film készült. Az 1950-1953 között végrehajtott hortobágyi kitelepítések elszenvedői közül még sokan élnek, több, mint tízezer embernek kellett elhagynia otthonát, elhurcolták őket, a hatalom elvette földjeiket, megalázó körülmények közé kényszerítette őket a munkatáborokban. Télen-nyáron juhhodályokban laktak, embertelen körülmények között, csak sínylődve tudták túlélni a napokat. Ott, abban az időszakban sok család élete változott meg, tört ketté, s a későbbiekben is bélyeget kaptak.

A Csonka délibáb egy 13 éves gyermek szemével, az őt ért hatásokon keresztül mutatja be ezt a vészkorszakot, a kitelepítések lelki és érzelmi fájdalmait, a kiszolgáltatottak szenvedéseit a táborok létrehozásától a felszámolásukig. A fiút Heim Vilmos a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója alakítja. Az apát Mezei Zoltán játssza a filmen, az anya szerepében Marjai Virág látható. A tábor rendőrparancsnokát Dörner György formálja meg. Játszik a filmben Fodor Zsóka, Pelsőczy László és a soproni színház társulatának szinte egésze.

A pápai bemutató után júniusban Sopronban, majd ősszel a Duna Televízióban is látható lesz a film. Az alkotás összköltségvetése több, mint 120 millió forint. A Pápa Városi Televízió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának pályázatán nyert 80 millió forintos támogatást és a Forrás Film Produkcióval közösen készítette el negyedik közös filmjüket.

Varga Róbert
Fotók: Varga Benedek
Soproni Petőfi Színház

2015.05.16