Emberjogi művészeti és rövidfilmpályázat


A This Human World évente megrendezésre kerülő emberi jogi filmfesztiválnak 2015. december első hetében Bécs neves mozijai adnak otthont. A This Human World csapata rendezi a 2015-ös művészeti és emberi jogi rövidfilmversenyt, amely nyitva áll minden 10 és 20 éves kor közötti középiskolás diák számára. Bármilyen típusú iskola részt vehet a versenyen. Az idei verseny témája a Hősök.

2015-ben a versenyt a bécsi ENSZ Információs Szolgálat (UNIS), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR), valamint az Osztrák Szövetségi Oktatási és Nőügyi Minisztérium (BMBF – média-oktatási osztály) támogatásával rendezik meg. A 2015-ös versenyt nemzetközileg valamint az osztrák, szlovák, szlovén és magyar helyi oktatási intézményekben is meghirdetik.

A verseny célja, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos témákat közelebb hozza a fiatalokhoz, és lehetőséget biztosítson, hogy a művészeteken keresztül bíráló észrevételeket tegyenek ezekkel a témákkal kapcsolatban, valamint hogy elkészült műveiket a nagyérdemű közönség előtt is bemutassák a filmfesztiválon.

A művek elkészítésének és benyújtásának feltételei:

A résztvevők szabadon választhatnak a kétdimenziós művek elkészítésének technikái és anyagai között. A művészeti munkák nem lehetnek nagyobbak 80cm x 80cm-nél. Elsőként a művészeti alkotásokat fényképként kell online benyújtani, megadva az eredeti darab méretét és leírását. Amennyiben a benyújtott művet kiválasztják a legjobbak közé, akkor a résztvevőt felkérik, hogy küldje el az eredetit a zsűrinek. A filmműfajok tekintetében nincs korlátozás. Minden műfajban lehet filmeket nevezni: játékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film vagy megfilmesített fénykép-történet. A rövidfilmek maximum hossza 3 perc. A film formátuma 16:9 képarány.

A filmek elkészíthetőek bármilyen, az iskola által biztosított és/vagy a diákok rendelkezésére álló eszközzel. Bármilyen digitális eszköz, a videokamera típusok összes kategóriája használható, beleértve a mobiltelefonok kameráit is. A rövidfilmeket postán keresztül DVD-n vagy interneten letöltési linkkel is el lehet küldeni.

Nevezni az iskolákban felelős projektvezetőknek a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen keresztül lehet 2015. május 30-ig. Egy osztály több alkotást is benyújtat, ugyanakkor minden pályázati munka külön regisztrációt igényel. A regisztrációnak tartalmaznia kell az iskola nevét és címét, az iskolai kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, valamint a film elkészítésében résztvevő diákok korát és számát.

A pályázatokat 2015. október 10-ig kell benyújtani.

További információ itt található: http://www.thishumanworld.com

2015.05.14