Ki ne ismerné azt a jelenetet, amikor a fiatal Jodie Foster (vagyis a karakter, Clarice Starling FBI-nyomozónő) félve lépdel a börtön legalsó szintjének folyosóján, a maximális biztonságú, legveszedelmesebb bűnözőknek fenntartott részlegen, hogy az utolsó cella elé érve farkasszemet nézhessen a szájpecekkel ellátott maszkot és kényszerzubbonyt viselő Hannibal Lecter doktorral (Anthony Hopkins)? Oké, lehet, hogy közel nem mindenki hordozza ezt a jelenetet a retinájába égetve, mindenesetre erről van szó. Hannibal Lecter-ről. És az ő pszichopata, kannibalizmussal jóízűen egybekötött mészárlásairól.

Thomas Harris regénytrilógiája a belőle készült filmek lökéshullámaival mára rég kultstátuszban leledzik, s mivel az elmúlt években vírusszerűen szaporodtak el a horror-remake-ek, -adaptációk és -továbbgondolások (lásd például a múltkori írásban a Bates Motel-t, vagy korábban az Amerikai Horror Story-t), nem meglepő, hogy Hannibal a kannibal is a tévéképernyőre vonult. A mozifilmek amúgy nem követték a történet(ek) valódi kronológiáját: A bárányok hallgatnak (1991), Hannibal (2001), A vörös sárkány (2002), Hannibal ébredése (2007), mert az első regény A vörös sárkány volt 1981-ben, ezt követte csak A bárányok hallgatnak 1988-ban és a két Hannibal (1999, 2006). Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1986-ban megfilmesítették már A vörös sárkányt Az embervadász címmel. De térjünk rá a mostani sorozatra, amelynek karakterei, cselekményrészei, beállítottsága Harris regényein alapulnak, a történeti szövet azonban nagyjából-egészében meglehetősen szabadon kezelt az eddig megvalósult két évadban.

A Hannibal pszichológiai thrillerét (vagy drámai horrorját, ahogy tetszik) a Stark Trek: Voyager, a Wonderfalls, a Haláli hullák, a Halottnak a csók, valamint a Hősök sorozataiból ismert Bryan Fuller dolgozta ki az NBC részére 2011-ben, a következő év februárjában pedig bejelentették a Fuller pilot-jára támaszkodó 13 részes évadot. A nyitórészt a rendkívül stílusos A sötétség 30 napját dirigáló David Slade rendezte (eddig összesen 5 részt, valamint executive producerként vesz részt a vállalkozásban), valamint bevontak egy különleges szakértőt, José Andrés-t a munkába, mint „kulináris kannibál tanácsadó”, aki megtanította a stábnak az emberi hús fogyasztásra történő elkészítésének helyes eljárásait. Hm, jó étvágyat!

A sorozat kiindulási teóriája végtelenül egyszerű: annak a kapcsolatnak a szó szerinti boncolgatása, amely a két „főhős”, a pszichopata gyilkos Hannibal Lecter dr. és az FBI viselkedésszakértő Will Graham között formálódik. Lecter karakteréről Fuller elmondta, hogy „nincsen kikiáltva főgonosznak”, mert ha a közönség nem tudja róla, mit/miket tett, akkor nem is képzeli bele a figurába – ezzel kerülik el azt a hitchcocki jellegzetességet, hogy „mutassuk meg a bombát az asztal alatt, és azzal teremtsünk feszültséget, hogy a néző arra vár, mikor robban majd fel”. Így valahogy nincs mereven kétfelé osztva a térfél, könnyű az átjátszás egyik és másik sarok irányába is, és a koncepció, amely szerint Graham és Lecter kapcsolata „egy tényleges love story”, hihetően érvényesül. Ahogyan Hannibal kijelenti: „Sokkal több vagy nekem, mint gondolnád” – pontosan ez bontakozik ki és épül fel kettejük között az első két szezon során.

Bryan Fuller eredetileg hét(!) évadosra tervezte a Hannibalt: az első három lett volna az eredeti anyag, a negyedik A vörös sárkány, az ötödik A bárányok hallgatnak, a hatodik a Hannibal, míg az utolsóban fejeződött volna be véglegesen a történet. A mostani, második nagy felvonás lezárultával azonban Fuller már csak hat szezonban gondolkodik, ahol a regényeket más módon kívánja kezelni, mint eredetileg gondolta. A későbbiekben aztán további karakterek kerülnek majd bevezetésre a könyvekből (köztük elvileg Clarice Starling-gal), bár egyes figurák tekintetében még tárgyalni kell a jogokat birtokló filmstúdiókkal. Fuller elárulta, hogy az írás során elég sok inspirációt merített David Lynch és Stanley Kubrick munkáiból, ám a(z eddigi) végeredmény még hozzájuk képest is sokkal-sokkal sötétebbre, (lelki)betegebbre és összetettebbre sikerült.

A háttértörténet amúgy, amelynek tengelyei mentén Graham és Lecter kapcsolata alakul, nem túl fifikás, de nem is kell annak lennie. A zseniális pszichiáter Hannibal Lectert Jack Crawford, az FBI viselkedéstudományi részlegének vezetője kéri fel, hogy segítsen neki és a majdhogynem „látói”-képességekkel megáldott, bűnügyi lélekprofil szakértő Will Grahamnek egy sorozatgyilkos utáni nyomozásban (8 eltűnt fiatal lány Minnesotában), egyszersmind magánúton „kezelje” is Will-t, akit tudományos intuitív képessége miatt az ügy roppant módon megvisel pszichésen és lelkileg. Graham képes arra, hogy a helyszínek fizikai környezetébe lépve teljes mértékben azonosuljon, átélje és megértse az elkövetők személyiségét, lelkivilágát, motivációit és emócióit, így nem véletlen, hogy a magánéletében számos fóbiával és lelki sérüléssel hadakozik. Hannibal – akiről a néző számára csakhamar kiderül, hogy ő maga az üldözött Chesapeake Mészáros (ripper) – rögtön személyes érdeklődést mutat Will iránt, megpróbálja teljesen a hatása alá vonni, manipulálni, és saját „magányából” kiindulva átformálni valami hasonlóvá, mint ami(lyen) ő maga. A „csapat” negyedik tudományos tagja Dr. Alana Bloom, a pszichiátria professzora, Hannibal korábbi tanítványa, az FBI profiler konzultánsa, aki a későbbiekben mindkét főhőshöz közel kerül lelkileg és testileg is. Addig azonban jó néhány „művészien” brutális, ízléstelen, ugyanakkor ízletesen elfogyasztott gyilkosságon és személyi torzuláson át vezet az út…

Az angol Hugh Dancy volt az első színész, akit kiválasztottak a sorozathoz: ő kapta Will Graham (kulcs)szerepét, hiszen maga Hannibal is valahol rajta keresztül nyer úgy értelmet, mint vastag tussal húzott körvonalazottságot. Ő maga ajánlotta aztán be a dán Mads Mikkelsen-t (ejtsd: maeds meegelzn) a címszereplő Lecter doktornak (a 2004-es Artúr király óta jó barátok), holott David Tennant (Ki vagy, doki? című sorozat) meghallgatása ugyanezen szerepre korábban tökéletesen sikerült (Fuller-t annyira lenyűgözte Tennant alakítása a válogatáson, hogy akar neki írni egy vendégfellépést, mint sorozatgyilkos). Jack Crawford bőrébe a „veterán” Laurence Fishburne került (a rezüméjében csakis pozitívan festhetett a CSI: Helyszínelők múlt), a viszonylag ismeretlen Hettienne Park pedig annak a Beverly Katz-nak a szerepét kapta (FBI-nyomelemző), aki a második évadban jut a történet szempontjából fontos pozícióhoz. Valószínűleg az élet-halál (és az el nem eresztő szerelem) állandó filozófiai polémiáját támogatandó került a figurák közé Jack gyógyíthatatlanul beteg felesége, Phyllis „Bella” Crawford, akit Fishburne valódi felesége, Gina Torres személyesít(ett) meg.

Aztán ott van még Dr. Bedelia Du Maurier, Hannibal pszichiátere, aki hasonlóan hideg, (ki)számító, zseniális és higgadt koponya, s még abban is hasonlatos hozzá, hogy az ő motivációit, valamint szerepét a történtekben sem sikerül kiismernünk – őt Gillian Anderson alakítja, aki Scully ügynök óta (X-akták) semmit nem öregedett, sőt szexibb, mint valaha! Nem annyira fontos szál, viszont jelentős adalék az ábrázolt világhoz Dr. Abel Gideon, a második évadban szerepet kapó elmegyógyintézet igazgatója (Eddie Izzard, alakja megérne hosszabb misét is ezen sorokon és a filmben is); a már említett, valahogy túlontúl elnagyolt és alibijelenlétet éreztető Dr. Alana Bloom, aki a könyvekben valójában Dr. Alan Bloom (a kissé naiva Caroline Dhavernas). A dúsgazdag Verger testvérpár: a molesztátor, szabadlábon éldegélő pszichopata Mason Verger (Michael Pitt zseniális!) és húga, a molesztált Margot (a veszélyes lelkületű Katharine Isabelle) jelentős alakítói a második évad utolsó harmadának. És a végére még egy kulcsszereplő: Freddie Lounds, a mindenlébenkanál újságíró(nő), aki a papíralapon még taszító kinézetű, topisan öltözködő, középkorú férfi, a tévéképernyőn viszont már Fredricka-ként fiatal, gyönyörűszép, divatos rucikban járkáló internet bloggerré transzformálódott Lara Jean Chorostecki vonzó testében.

A Hannibal (harmadik évad következik 2015-ben) sok-sok társához hasonlóan Torontóban kerül(t) dobozba, ennek tudatában pedig ismételten elmondható, hogy a kanadai forgatás nemcsak a büdzsének tett jót (amely a hírek szerint elég alacsony), hanem a képi- és hangulatvilágnak is. Ha valakinek feltűnt (az, hogy esetleg nem érti), a beteges kulináriát középpontba állító tévéshow egyes epizódjai elkészített ételekről kapták a címüket: az első évad részeit francia-, míg a másodikét japán fogások nevesítik. S hogy mit szólt a kritika és mit szóltak a nézők a sorozathoz? A második évad végére előbbiek kerültek harsogó többségbe: a nézettség nagyjából fél millióval esett (3-ról 2,5-re), és kérdésessé vált a harmadik szezon, viszont a kritika majdhogynem rajongva imádta. Elmondták róla, hogy a jelenetek szó szerint egyszerűen lélegzetelállítóak, néha sokkolóak, a képek bivalyerősek, a történet elmesélhetetlen, a figurák kútmélyek és így tovább. Persze bírálatok is elhangzottak, hogy például a női karakterek kevésbé kidolgozottak (igaz).

„Az álmok az egyetlen hely, ahol fizikailag biztonságban lehetsz.” – mondja Hannibal Will-nek, aki egyre többször menekül fantáziája intenzív sodrású patakjába, hogy Abigail-lel horgásszon (Kacey Rohl, a történetkezdeti sorozatgyilkos lánya/társa), és távol tartsa magától a fekete szarvast. Ahogy telnek a részek, úgy lesz a sorozat egyre és egyre álomszerűbb, szürreálisabb, majdhogynem képregényuniverzumra hajazó. Hannibal Lecter figurája nem az a tipikus pszichopata, egyfajta kifinomult piperkőc, aki akkurátus nyelvhasználattal él, skatulya-elegánsan öltözködik, sznobista vonásokkal viseltetik a művészetek felé, steril ösztönösséggel ínyenckedik. És nárcisztikus. A probléma ott van, hogy a nárcisztikus emberek általában nagyon kevés lelki tudatosságot mutatnak, ő viszont terapeuta, aki teljesen tisztában van magával, így nem hibázik, és szinte lehetetlen „elkapni”. Nem tudom, Tennant milyen lett volna a szerepben, azt viszont tudom, hogy Mads Mikkelsen tökéletes! A néző kételyek nélkül hasonlik meg, amikor szinte szurkol annak, hogy megússza a gyilkosságokat, és jóérzéssel vesz illatmintát az ember(test)részekből készített ételekből. Hanniballal egy asztalnál akarunk ülni, az ágyába feküdni (akár nemi hovatartozás nélkül), mert olyan hatással van ránk, amely Willnél majdnem (tényleg csak majdnem?) pszichés pálfordulatot eredményezett.

Nem csoda, hogy Will a „kezelések” kimeneteleként egyre kevésbé kerül kiegyensúlyozott viszonyba a valósággal, hogy a realitás(a) repedései fantáziákkal, álmokkal, félelmekkel és rettegésekkel töltődnek ki, és hogy egészségesnek hitt lelki beállítottsága szélben verdeső ponyvaként hánykolódik rossz és jó állandó felcserélődésében. Hugh Dancy-re talán még nehezebb szerep is hárult, hiszen míg Mikkelsen álarc mögé temette valóját, Dancy-nek ugyanezt külső és belső diszharmóniájában kell megjelenítenie. Sokszor látszik a figurája teljesen passzívnak, sodródónak, de pontosan ezzel teremti meg a történet hitelét. Őt irányítják, vezetik, vezérlik. Mint ahogy a nézőt is a sorozat teljese egésze alatt. A hipnotikus hatású tévészéria néhol valóban szinte comics-jelleget ölt, ahol nem a tett kivitelezési realitásán van a hangsúly (mégis hogyan lenne képes Hannibal ezekre az aprólékos, kidolgozott mészárlásokra akár időben, akár úgy, hogy soha egyetlen tanú, vis maior nem akadályozza?). A hangsúly nem ezen áll (vagy bukik): a film egésze zseniálisan összerakott, vizuális stílustanulmány, amely a mozgóképes kultúra és -lehetőségek teljes tárházát egyéni színezettel használja fel. A második évadot lezáró finis például olyan érzékszervi (és érzelmi) orgia, amelyet fokozni az adott keretek között már képtelenség lenne. Hannibal és Will dialógusai a psziché és a filozófia legmélyebbre nyúló gyökereiig vezetik a gondolatsorokat, ahol a nézőnek egy bizonyos ponton túl már tényleg választania kell. Sertésvese, vagy emberi kiválasztószerv? Marhatüdő, vagy humán lélegzőrendszer? Bárányszív, vagy…? Rettenetes éhség fog mardosni a folytatásig!

Eredeti cím: Hannibal
Műfaj: lélektani horror, dráma
Forgalmazó tévécsatorna: NBC
Amerikai adásba kerülés: 2013-
Eddigi évadok száma: 2
Eddigi részek száma összesen: 26

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:

- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)
- 4. rész: Sikersorozat (Episodes)
- 5. rész: The Walking Dead
- 6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)
- 7. rész: Helix
- 8. rész: Gyilkos hajsza (The Following)
- 9. rész: Bates Motel: Psycho a kezdetektől (Bates Motel)