„Több évszázaddal ezelőtti eseménynek köszönhetően jutottam el Írországba egy megbízás kapcsán. Az 1600 évek közepe az angol polgárháború időszaka, melynek hatása alól a brit korona alatt lévő Ír-sziget sem vonhatta ki magát. Ez az időszak a katolikusok üldözésének kemény évtizedeit jelentette. Ekkor hagyta el az országot a nyugati nagyváros Galway egyik legjelentősebb családjának (több, mint 80 polgármestert adtak az évszázadok alatt) tagja, Walter Lynch püspök. Ha valaki a lincselés szó és a Lynch család neve között összefüggést keres, akkor jó helyen tapogatózik. A főpap a menekülést követő hányattatások után Bécsbe került, ahol 1655-ben találkozott Püsky János győri püspökkel, aki meghívta magához. Kanonoki kinevezést kapott és itt is temették el a győri bazilikában. Lynch püspök hozott magával egy szentképet, melyen az alvó kisded látható Szűz Máriával. Ez a kép a korabeli források szerint 1697. március 17-én Szent Patrik napján vérrel könnyezett. (Előző nap fogadta el a dublini parlament a katolikusokat büntető legsúlyosabb törvényt.) Ettől kezdve nagy tiszteletnek örvendett, és a mai napig a győri bazilika egyik féltett és tisztelt szentképe.

Ennek a történelmi kapcsolatnak köszönhetően jutottam el Írországba, hogy könyvet készítsünk. Európa legnyugatibb nagy szigete az Ír, területe 84 406 km², melyen két ország, az Egyesült Királyság (Észak-Írország) és az Ír Köztársaság osztozik. Írország területe 70 300 km², lakossága 4 millió fő, fővárosa, Dublin (1,1 millió fő) 921 km²-en terül el. Több évszázados angol megszállás, fennhatóság után 1937-ben született meg a független Írország.

Azt gondolom, mindünkben él egy ír kép, mely nagyon vegyes. Hallottuk, hogy fordítva közlekednek az utakon, szeretik a sört, elsősorban a jellegzetes feketét és a whiskey-t, melyből közel 100 ír márka létezik. Hogy szeplősek és vörös hajúak. Nagy híre van az ír zenének és a táncnak. Valamint, hogy zöld a sziget. Mint minden ilyen hírben, van is sok igazság, meg nincs is. Az egyhetes kint tartózkodásom alatt egyetlen vörös szeplős írrel találkoztam, de három magyarral. Nagyon sokat vezetek autót, évi 40-45 ezer kilométert, de három napig halálfélelmem volt az utakon, pedig nem én vezettem. Kitűnő az ír fekete sör, hangulatosak a kocsmáik és a legtöbben ott a kandalló, amely megtalálható majd minden házban, lakásban is. És valóban zöld minden, november közepén kint legelnek a jószágok a szabadban, és sok helyen láttam muskátlit. Az időjárásról mind igaz, amit hallani lehet, sőt... finoman fogalmazva.

Dublinból Galwayba keresztülszeltük az országot, az autós nincs elkényeztetve az autópályával, mert jóformán még csak most építik. A mellékutak olyanok, mint amilyeneket a filmekben látni: keskenyek és legtöbbször kerítések, sövények között vezetnek. Az emberek viszont nagyon kedvesek. Clonmacnoise-ból visszafele, mely a legendás ír keresztek egyik legrégibbjéről, valamint csodás kolostorromjairól híres, betévedtünk Shannonbridge-be, ebbe a 350 lelkes kis településbe. Mivel nem sofőr voltam, így örömmel vettem, hogy betértünk a két helyi pub közül az egyikbe. Az útitársam szóba elegyedett a tulajdonossal, aki – mikor meghallotta, hogy milyen ügyben járnak erre a magyarok – azonnal szólt a helyi plébánosnak. Maga a hely egy kis csoda, aki arra jár, valamilyen hagyomány folytán ott hagyja a névjegyét. Ezek borítják a pult tetejét körbe. Úgy gondoltam, nem illik ezt megszakítani, és én is elhelyeztem a sajátomat. Esténként élő zene szól.

A kint tartózkodásom egyik meghatározó helyszíne volt Inishbofin, a „fehér tehén” szigete. Alig többen, mint másfél százan lakják, csendes, nyugodt hely így télvíz idején. A hajón néhány helyin kívül még madármegfigyelők és természetfotósok keltek át. Számomra, kisalföldi számára a tenger, a sziklákon elporló víz volt az igazi. Azt ajánlom, aki teheti, látogasson el az egykori kelták leszármazottainak vidékére! Nem olcsó hely, de megéri. Addig is egészségünkre egy jóféle ír fekete sörrel!”

Szabó Béla (EFIAP) hivatásos fotográfus és autonóm alkotó. Munkatársa volt napi és hetilapnak. Szabadúszó fotográfusként dolgozik 1993-tól. Munkássága sokrétű, de elsősorban kulturális területen fotografál. Igyekszik átadni tudását minél szélesebb körben, számos helyen oktat. Autonóm alkotóként 167 csoportos és 84 önálló kiállítás fűződik a nevéhez Magyarországon, valamint Ausztria, Szlovákia, Franciaország, Olaszország, Finnország, Belgium, Dánia, Románia és Írország kiállítótermeiben. Munkái megtalálhatóak közgyűjteményekben Magyarországon és külföldön. Szervező, közéleti tevékenysége is sokrétű. Canon Pro Club alapító tagja és alelnöke. Ezenkívül számos projekt és workshop ötletadója és vezetője. Rendszeresen vezet workshopokat Horvátországban, Erdélyben, Dolomitokban és Magyarországon. Eddig 14 könyv jelent meg a fotóival illusztrálva.