A rétesek egy erre a célra épített kis vonatban sülnek meg, és a helyszínen megkóstolhatók. „Lehet meggyes, mákos vagy gyömbéres… Mennyei, ahogy olvad a szájban, és összeér a mazsola, a vanília vagy épp a friss gyümölcs íze. Dédijeink, nagyanyáink tudtak valami olyat, amitől szebbé vált az ünnep, s ünneppé válhattak a hétköznapok. A rétes generációkat kötött össze a konyhában, a kínálásban, a vendégvárásban vagy a rokonjárásban. Nagyanyáink rétesének ízére máig emlékszünk. Ebből egy pillanatot, egy különleges ízvilágot villantunk fel a győri rétesnyújtó lányokkal, asszonyokkal, amikor a tepsi méretű süteménytől indulunk, és Győrből azután sokfelé eljutunk az ízes tészta sikeréért, a szolgálat, az adni tudás öröméért, mert a rétesnyújtás, -sütés igazi tudomány, amit ma boldogan adnak át a nagyik az unokáknak. Hogy közben nőtt csak nőtt a rétes hossza? Hja, kérem, a rétes már csak ilyen. Nyúlik és sül – nyújtjuk és sütjük – mások örömére. Közben látható és láthatatlan ajtók nyílnak meg, barátságok szövődnek, mert a rétest mindenki szereti. A győriek több, mint 100 méter hosszú rétest nyújtottak, méretüket – sejteni lehet – felülmúlják. Ha a rétes a királyok tortája, akkor a győri rétesnyújtók az ízek királynői. Földig hajlunk a tudásuk, fantáziájuk előtt, és tudjuk: van mit tanulni tőlük.” (Harcsás Judit)