Ők hozták el nekem az áttörést, az extázist, amelyre már oly régóta vártam. Az atmoszféra, a dalok hangulata és energikussága, továbbá az őszintén rajongó hullámzó tömeg hatalmába kerített. A különleges élményhez hozzátartozik az a tény is, hogy a gyakran túlpörgő szívem végleg megnyugodott, és teljesen át tudtam magam adni a 30Y zenéjének. Ennyit rólam, ez az én 30Y történetem.

 A 30Y őszinte, érzelgős, pimasz, szomorú – egy mankó, mindenkinek segít túlélni, sőt, élni! Beck Zoli dalainak többségét gyerekkori élményei inspirálják. A dalokon keresztül megismerhetjük őt, és túlláthatunk az énekesen, aki a lelkét is kiénekli a színpadon, de még így is – megrogyva, fáradtan – boldogan és lelkesen ünnepel a rajongókkal, akik csodálva veszik körül őt. A legutóbbin, a pápai koncerten volt szerencsém találkozni magával, az emberrel és még két taggal az együttesből. Zoli, Zaza és Papa készségesen válaszoltak felvetődő kérdéseinkre, és a szokásos autogramos, fényképezkedős mizériát is mosolyogva végigcsinálták.

 A furgonuk indult, de Zoli még maradt, ekkor elbúcsúzott Papától és Zazától. Ahogy Zoli és Zaza egymást ölelték, az felejthetetlen volt. Azt mondták, az egyik legnagyobb ajándék az életükben, hogy együtt zenélhetnek, testvérként. Távozásuk után, miután a tömeg is feloszlott, megvártuk Zolit, hogy tudjunk vele még beszélni. Többek között végtelen türelméért is felnézek rá, hiszen elmehetett volna a többiekkel, de nem. Ő maradt, és csak beszéltünk és beszéltünk. Olyan közvetlen volt, még azt is megengedte, hogy egyszer beüljünk egy pécsi órájára, mivel egyetemi adjunktusként is tevékenykedik.

 Ha egy mondattal kellene jellemeznem a koncertjeiket, Beck Zoli szavait idézném a Rájátszásból: „Nem show volt, hanem egyenes ügy, ott történő dolgok.” Talán túlzás ez a felhajtás körülöttük? Ugyan. Aki így gondolja, az nem énekelt még az első sorban.

Balogh Dalma Viola