Szeretett és tudott is tanulni, jó emlékezőképessége segítségével a második osztályt különbözeti vizsgával tette le. A polgári iskola befejezése előtt a híresen szigorú Pápai Állami Tanítóképzőbe került, ahol végig évfolyamelső volt. 1936-ban érettségizett és szerzett tanítói képesítést. Humán érdeklődése ellenére természettudományos tanári szakra (földrajz-biológia) jelentkezett Szegedre. A botanika elvarázsolta, már ekkor laboratóriumi kutatásokat végzett professzora segítségével, de végül is a földrajz felé fordult érdeklődése. 1940-ben a szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán földrajz-természetrajz szakos polgári iskolai tanári oklevelet kapott, és itt dolgozott 1940 és 1942 között gyakornokként és helyettes tanárként.

Munka mellett a Ferenc József Tudományegyetem Apponyi Kollégiumában még két évig folytatta egyetemi tanulmányait. Kogutowitz Károly egyetemi tanár, a tájföldrajz hívének előadásai meghatározónak bizonyultak későbbi tudományos kutatásaira. 1942-ben tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett, tanársegédi állást is felajánlottak neki, amit nem fogadott el. A szegedi évek alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Király Irénnel. Szintén ez időszakban készült el szűkebb hazája földrajzáról szóló doktori disszertációja Kapuvári-Rábaköz földrajza címmel, melyet 1943-ban sikerült nyomtatásban is megjelentetni és megvédeni.

1942-től a Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképző Intézet helyettes tanára volt, a második világháború alatt katonai szolgálatra hívták be Kaposvárra a 91. gyalogezredhez. 1945. januárjában nősült, rá két napjára az ezredét Dániába vezényelték. 1945. május 15-én Bocholtban angol hadifogságba esett társaival. A frissen házasult ifjút honvágy gyötörte, a fogsága alatt folyamatosan naplót vezetett, végül sikerült megszöknie Schleswig-Holsteinből. 2001-ben jelent meg A szögesdrót mögött. Egy hadifogoly naplója című kordokumentum életének erről az időszakáról.

1946-tól 1949 végéig a Győri Állami Tanítóképző Intézet földrajz-természetrajz tanára volt. Megszülettek lányai, Irén és Margit, akik felnőve szintén a pedagógusi pályát választották apjuk hatására, mindketten középiskolai tanárok lettek Győrött. A Művelődésügyi Minisztérium 1950 januárjától területi szakfelügyelőnek nevezte ki. 1952-től szervezeti átalakítások hatására a Győr-Sopron Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályán lett földrajz-szakfelügyelő. 1956-tól nyugdíjazásáig (1976) a győri Zrínyi Ilona Leánygimnázium, ill. Gimnázium tanára. 1952-ban kiadták első földrajztanítás módszertanával foglalkozó munkáját (Útmutató a tanítóképzők földrajzi szakkörei számára, Tankönyvkiadó), melyet 1953-ban követett A földrajztanítás módszere az általános iskola alsó tagozatában a tanítóképzők III. osztálya számára és sok más. Folyamatosan publikált A földrajz tanítása és a Földrajztanítás, Hogyan tovább szaklapokban. 1967-ben Udvarhelyi Károllyal közösen írta meg a Kézikönyv a gimnáziumok földrajztanításához kötetét. Szintén e szerzőpáros jóvoltából jelent meg 1973-ban a Földrajztanításunk története. Az alsó- és középfokú földrajztanítás története Magyarországon a Tankönyvkiadó gondozásában. Jáki Katalinnal szerkesztette a Fejezetek napjaink gazdaságföldrajzából (Bp., 1991) és a Segédanyag Magyarország földrajzának tanításához (Bp., 1992) köteteket. Emellett tankönyveket is írt. Tanítványai közül többen választották a földrajztanári pályát. 1970-től a Magyar Pedagógiai Társaság tagja lett.

1955-ben egyhónapos bulgáriai tanulmányútra mehetett három földrajztanár társával. Ezen élmények hatására kezdte el az ismeretterjesztő írásainak sorát napi- és ismeretterjesztő lapokban, mint a Földgömb, Föld és Ég, Honismeret, Győr-Sopronmegyei Hírlap, majd a Kisalföld hasábjain. Élete végéig rendszeresen tartott népszerűsítő előadásokat, vetítéssel egybekötve. Már az 1960-as években bekapcsolódott a TIT munkájába, és a TIT Győr-Sopron megyei szakosztályelnöke lett. Az ifjúság számára a világ legjelentősebb földrajzi felfedezéseiről, utazóiról szóló, a Kossuth Rádióban tartott előadásokból született az 1990-ben, majd 2000-ben bővített kiadásban megjelent Az ismeretlen vándorai: fejezetek a Föld felfedezésének történetéből című ismeretterjesztő kötete.

1957-től jelentek meg tudományos kutató munkájának eredményei a Földrajzi Értesítő szakfolyóiratban, majd a Földrajzi Közleményekben, Győri Tanulmányokban, Természettudományi Közlönyben, Földrajzi Zsebkönyvben. Feladatának tekintette, hogy az eddig kevésbé feltárt Kisalföld kistájait, a Pannonhalmi-dombságot kutassa. Természetesen foglalkozott szülőföldjével, a Rábaköz földrajzával, valamint Szigetköz vizsgálatával. 1957-ben jelent meg a Földrajzi Értesítőben Pannonhalmi-dombság vagy Sokoró? című munkája, majd 1963-ban az Adatok a Pannonhalmi-dombság geomorfológiájához. 1973-ban Állami Díjjal értékelték munkáját. 1974-ben jelent meg A Szigetköz természetföldrajza című kandidátusi értekezése, amelyet 1979-ben újra kiadtak. Pécsi Márton biztatására 1975-ben megpályázta és el is nyerte A földrajztudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1988-ban Jáki Katalinnal szerkesztette A Rábaköz térszerkezete című tanulmánykötetet.

Győr gazdasági szerepével kapcsolatban is jelentek meg munkái, elsőként foglalkozott Győr ipari dolgozóinak inga-vándorforgalmával (Földrajzi Értesítő, 1966). 1973-ban a Győri Tanulmányokban jelent meg a Győr szerepe Magyarország gazdasági életében az 1960-as években című írása, 1988-ban a Földrajzi Közleményekben Győr településfejlődése 1945-1985 között tanulmánya. Fontos alapmű az 1990-ben Győrött kiadott Győr-Sopron megye földrajza kötet.

Az 1960-as évektől kezdte a Földrajzi Társaságban a munkáját, melynek választmányi tagja lett, 1985-től pedig tiszteletbeli tagja. 1981-ben megalapította a Magyar Földrajzi Társaság Kisalföldi Osztályát, melynek elnöke is 1985-ig, valamint tagja az Országos Földtudományi Választmány elnökségének.
Nagy utazások következtek Európa, Közép-Kelet és Észak-Afrika szinte minden országába, melyek alatt jegyzetelt, fényképezett, hogy TIT-előadások során mutassa be az érdeklődőknek. 2007-ben jelent meg a Sorsfordulók. Visszaemlékezések című önéletrajzi kötete.

Dr. Göcsei Imrének mintegy 170 tudományos és ismeretterjesztő publikációja jelent meg az évtizedek során, földrajz szakos tanárok generációját nevelte. Közéleti, pedagógusi és ismeretterjesztő feladatait tanítványai közül Jáki Katalin és Szörényiné Kukorelli Irén vette át, melyeket az ő szellemében folytattak. Munkássága elismerését jelezte kitüntetéseinek sora: Állami Díj (1973), Lóczy Lajos-emlékérem (1991), Széchenyi István-emlékérem (1992), Szent László-érem (Győr, 1995), Bugát Pál-emlékérem (1997), Lengyel Alfréd-emlékérem (2003).

Hosszú, végig aktív, tevékeny élete 94 éves korában zárult, 2009. augusztus 1-én halt meg Győrött.

Némáné Kovács Éva

Az illusztrációk a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származnak.
Felhasznált irodalom: Jáki Katalin: Az ismeretlen vándora. Interjú a 80 éves Göcsei Imrével (Győri Tanulmányok 17. szám, 1996.), Jáki Katalin: Göcsei Imre, 1915-2009 (Földrajzi Közlemények, 2009. 3. szám), Szilágyiné dr. Göcsei Irén: Dr. Göcsei Imre – egy tudós tanár portréja (Nemzedékek nevelői. Tanítók és tanítócsaládok a Kárpát-medencében. Győr, 2011.), Jáki Katalin: Dr. Göcsei Imre, 1915-2009 (A hivatás bűvöletében. Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében, 4. kötet. Győr, 2013.)