Magyar évad Sopronban

A Soproni Petőfi Színház jövő évi műsorterve

Magyar évaddal tiszteleg a Soproni Petőfi Színház az önálló teátrum megalapításának 25 éves jubileuma előtt a következő szezonban – jelentette be Pataki András, az intézmény igazgatója az évadhirdető sajtótájékoztatón. A 2015/2016-os évadban a nagyszínpadon felnőtt bérletben csak magyar szerzők darabjait mutatják majd be.

Pataki András elmondta: Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezik a teátrum a 2015/2016-os évadban, amelynek keretében a nagyszínpadon felnőtt bérletben csak magyar szerzők darabjait mutatják be. Az évadnyitó előadás Várkonyi Mátyás és Béres Attila A bábjátékos című rockoperája lesz októberben. A rendező Katona Imre, a két főszereplő Vastag Tamás és Szolnoki Tibor. Műsorra tűzi a színház Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát. Az Evangélium Színházzal készülő produkciót Juhász Róza állítja színpadra, a társulat népszerű tagjai mellett Fodor Zsóka is színpadra lép a darabban. Örkény István Macskajáték című tragikomédiája is szerepel a repertoáron Szitás Barbara rendezésében, Horváth Zsuzsa főszereplésével. Kosztolányi Dezső ritkán játszott műve, az Aranysárkány is látható lesz a következő évadban, a színpadi játékot Pataki András rendezi.  Ősbemutatóval kedveskedik a közönségnek a Sopron Balett, Szarka Gyula kimondottan erre az alkalomra írta meg az Álmos legendája című táncmű zenéjét, a rendező-koreográfus Demcsák Ottó. Az évad hatodik bemutatója a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz 2016 júniusában: Lehár Ferenc Luxemburg grófja című nagyoperettjét a Budapesti Operettszínház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában tekintheti meg a közönség sztárszereposztásban.

Mindezekkel együtt húsz különböző bemutatóval készül a színház. Látható lesz többek között a felnőtt kombinált bérletben Anna Gavalda Szerettem őt című színműve a Rózsavölgyi Szalon előadásában, Szántó Erika rendezésében, a két főszereplő Szilágyi Tibor és Györgyi Anna. Ugyancsak ebben a bérletkonstrukcióban Pataki András állítja színpadra Ingmar Bergman Őszi szonáta című színpadi játékát. Az előadás érdekessége, hogy a négy szereplő a marosvásárhelyi, a zentai, komáromi és soproni színházi együttműködés képviseletében lép színpadra. A produkció a Bécsi Európa Klubban is látható majd. A kamaraszínházi bérletben többek között az Orlai Produkció előadásaként Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című darab érkezik, valamint műsoron szerepel Svejk vagyok címmel Mikó István önálló estje. Ezenkívül Haumann Péter Szókratész védőbeszéde című legendás színházi produkcióját is láthatják majd ebben a bérletben a soproni nézők.

Az elmúlt évadokban a soproni ifjúsági és gyermekközönség jelentős létszámban képviseltette magát a színházban, számukra is több bérletkonstrukciót kínál a színház. Az óvodás bérletben A szép Cerceruska című táncjáték, Lázár Ervin A kétarcú boszorkány című mesejátéka mellett bábelőadást is kínál a teátrum a kicsiknek, akik egy év alatt ezer bérletessel növelték az intézmény nézőszámát. Számukra Pilla Tamás-Juhász Levente A három kismalac című bábprodukcióját kínálja a teátrum. A következő évadban folytatódik az intézmény nagysikerű tantermi színház sorozata, és újból megnyílik a színházi klub is, amelynek keretében kortárs magyar szerzők műveit mutatják be.

Pataki András hozzáfűzte: minden korosztály számára, minden műfajban kínálnak színházi élményt. A teátrum tovább szeretné növelni a bérleteseinek a számát. Jelenleg 10.600 bérletes nézője van a soproni színháznak. A sajtótájékoztatón Horányi László, az esztergomi várszínház igazgatója beszámolt arról, hogy náluk a nyári szezon nyitóelőadása a soproni színház A revizor című színpadi játéka lesz, és további együttműködés várható a két fél között.

Katona Imre, a soproni színház vezető dramaturgja, A bábjátékos című évadnyitó előadás rendezője a riportereknek elmondta: különleges rockoperáról van szó, amely táncjáték is. Egyszerre ad énekesi, színészi és táncos feladatokat a szereplőknek. Így a Sopron Balett és a társulat összes tagja színpadra lép a produkcióban, amely színház lesz a színházban, fülbemászó zenével, népszerű énekesek közreműködésével, társadalmi tükröt tartó gondolatvilággal. A nagyszabású előadást a zeneszerző, Várkonyi Mátyás vezényli. A rockopera 1985-ös ősbemutatója óta most láthatja újból színpadon a közönség ezt a művet.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője az Álmos legendája című táncműről úgy fogalmazott, hogy a magyar őstörténetről kevés alkotás született eddig. Számára fontos, hogy ne egy történelmi tablót, hanem a néplelket mutassák be a szakralitás, a hitvallás megőrzése mellett. Mindezt összművészeti eszközökkel, prózai, énekes betétekkel, 3 D-s animációval szeretnék egységes színházi produkcióvá varázsolni.

A 2015/2016-os évad részletes műsorterve a Soproni Petőfi Színház honlapján olvasható el.

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház

2015.04.01