1315

Fantáziából jeles

Kihirdették az Így írok én… pályázat eredményeit

Határtalan fantáziáról és választékos nyelvhasználatról tanúskodnak az Így írok én… című irodalmi pályázatra érkezett munkák. Verset, mesét, novellát és szabadon választott műfajú írásokat küldhettek idén a 10 és 14 év közötti diákok arra a versenyre, amelynek ünnepélyes eredményhirdetést csütörtökön tartották a soproni Liszt-központban.

Az Így írok én… irodalmi pályázatára soproni, Sopron környéki és győri iskolákból is neveztek fiatalok, összesen 49 szerző 105 alkotása érkezett a zsűrihez. „A megszokott mesei fordulatok mellett humoros mondatokat, választékos kifejezéseket, egyedi szóalkotásokat és találós kérdéseket is olvashattunk a diákok munkáiban. Valamennyi azt bizonyítja, hogy a mai fiatalok igenis, tudnak fogalmazni.” – mondta el a művekről Szittner Ágnes zsűrielnök a pályázat eredményhirdetésén. Rajta kívül Roskó Mária nyugalmazott megyei magyar szakfelügyelő, Horváth Ferenc, a Soproni Téma főszerkesztője és Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója értékelte az írásokat.

A tárgyi ajándékok mellett különleges jutalomban is részesülhettek az írópalánták: a díjkiosztó ünnepségen a Soproni Petőfi Színház két színművésze, Szlúka Brigitta és Ács Tamás olvasta fel a nyertes írásokat, amik a városi hetilapban, a Soproni Témában is megjelennek majd hétről hétre.

Az Így írok én… irodalmi pályázatot évente hirdeti meg a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek az iskolában tanultakat önállóan alkalmazzák, és egyéni élményeiket, gondolataikat mások számára is közvetítsék.

A kategóriák díjazottjai:

VERS
1. Márkus Boróka
2. Németh Vanessza
3. Horváth Dávid
Különdíj: Kovács Borbála, Csuka Cecília

NOVELLA
1. Balázs Fanni
2. Peczár Henriett
3. Kis Tamara
Különdíj: Gucsik Réka

MESE
1. Horváth Klára
2. Joób Klára
3. Takács Gábor
Különdíj: Árki Sára, Sinkovits Péter

SZABADON VÁLASZTOTT MUNKÁK, VIGYÁZZ BUBU, RÖPÜLÜNK CÍMMEL
1. Gögh Nóra
2. Horváth Krisztina
3. Boros Alíz
Különdíj: Szoták Eszter, Horváth Kata

Pro Kultúra Sopron

2015.03.31
21