A civilizátor Sopronban

Újabb bemutató a színházi klubban

Madách Imre A civilizátor című komédiája látható a Soproni Petőfi Színház színházi klubjában március 25-én (szerdán) este kilenc órakor. Az est házigazdája Pataki András, a teátrum igazgatója, a darab rendezője Pápai László.

A felolvasó-színházi produkcióban színpadra lépnek a társulat művészei: Ács Tamás, Savanyu Gergely, Sárdy Zoltán, Horváth László, Papp Attila, Horváth Andor, Szlúka Brigitta, valamint három színitanodás, Mihályfi Péter, Tóth Melinda és Káldy Márton.

A művet Madách Imre másfél hónap alatt írta meg 1859-ben, alkotását a Bach-rendszer szatírájának tartják. A korszakot nevével is fémjelző belügyminiszter bértollnokokkal a rendszert népszerűsítő röpiratokat terjesztett az országban, a komédia egy erre adott csattanós válasz. A civilizátor nemcsak a hatalmat leplezi le, az író pellengérre állítja benne a kor magyar közéletének tehetetlenségét, késlekedését.

A soproni színházi klub az év elején jött létre azzal a céllal, hogy az intézmény még szorosabbá tegye a kapcsolatot a nézőkkel. Ezért olyan háromórás együttlétre invitálja a társulat a közönséget, amelynek keretében mélyebb gondolatokat hordozó, az élet kérdéseit szerteágazóan és színesen vizsgáló zenés, elsősorban felolvasó-színházi produkciókat mutatnak be. Így került színre az elmúlt hónapokban Csokonai Vitéz Mihály Cultura című műve, majd Kiss Tamás Nietzsche filozófiái köré csoportosított egy különleges összművészeti előadást. Most pedig A civilizátor szerepel a programsorozatban.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.03.21