603

Hegedűs a háztetőn

A Molnár Vid Művelődési Központban

Március 28-án, szombaton 19 órakor a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban (Győrszentiván, Váci M. u. 3.) a Hegedűs a háztetőn című musical kerül bemutatásra. Jegyek az előadásra két kategóriában, 3500,- és 4000,- forintos áron kaphatók.

Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a szakállas hegedűs figuráját, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait, és teremt átjárást ég és föld között. A világhírű Broadway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék” állapotról, méltósággal a tejes kisemmizéséről, a hontalanságról. Ám derű, az élet végtelen szeretete árad a történetből és a slágerré vált dallamokból, melyeket a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band játszik élőben, a játék szerves részeseként.

A G. Dénes György és Reményi Gyenes István szövegével, Vándorfi László rendezésében színpadra kerülő musicalt a Pannon Várszínház játssza el, a főbb szerepekben Gazdag Tiborral, Pap Líviával, Telegdi Kamillával, Porzsolt Évával, Staub Viktóriával, Krámer Julival, Kurdi Pannival. További információ a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ honlapján található.

2015.03.18