739

38 éve... Így írok én

Az irodalmi pályázat eredményhirdetése

Március 26-án (csütörtökön) 15.00 órakor lesz az idén 38 éves Így írok én pályázat ez évi fordulójának nyilvános eredményhirdetése a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban (Liszt Ferenc u. 1.). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az „Így írok én” irodalmi pályázatot 1977-ben hirdették meg először, Sopron szabad királyi városi rangjának 700. évfordulója alkalmával. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek az iskolában tanultakat önállóan alkalmazzák, és egyéni élményeiket, gondolataikat mások számára is közvetítsék.

Idén is soproni és Sopron környéki, 10 és 14 év közötti fiatalok írásait várta a zsűri.  A műveket Roskó Mária nyugalmazott megyei magyar szakfelügyelő, Szittner Ágnes gimnáziumi magyartanár, Horváth Ferenc, a Soproni Téma főszerkesztője és Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója értékelte. A díjazott pályaművek hétről hétre a városi hetilapban, a Soproni Témában is megjelennek majd.

A pályázatra az alábbi kategóriákban lehetett nevezni:

- vers
- mese
- elbeszélés
- tetszőleges műfaj, Vigyázz Bubu, röpülünk! címmel.

2015.03.16