A Facebook-on találkoztam először a képeiddel, konkrétan a győri épületek című albumoddal. Szeretem az akvarelleket és a grafikákat, de úgy éreztem, hogy ezekben a festményekben van valami többlet: hangulata, érzelmi kisugárzása van; ez fogott meg. Lokálpatrióta vagy? Egyáltalán: mióta élsz Győrben?

Családunk győri, apai és anyai részről egyaránt; történetük hosszú és érdekes. Apám 1938 szeptemberében került Felpécre kántortanítónak, így ott éltünk, ott gyerekeskedtem. Szeretem ma is ezt a falut, élő a kapcsolatunk. A kultúrház apám nevét viseli: megtiszteltetés és öröm számomra. Én 1967 óta élek Győrben – Gyárvárosban – a családommal. Itt vagyok otthon, ahol kedves minden utca és ház. Régóta tagja vagyok a Gyárvárosiak Baráti Köre Egyesületnek, és igen: lokálpatriótának érzem és tartom magam.

Témáid nagyon sokfélék, de a természet mindig visszatér valamilyen módon: csendéletek, tájképek, zsánerképek formájában, de jelen van – a portrékon kívül – minden más alkotásodban is. Ennyire bensőséges a viszonyod a természettel?

Nehéz és bonyolult röviden megfogalmazni, de a hosszú évek alatt kialakul, hogy figyelmesebben néz körül az ember. A természet a maga bájával, csodáival ajándékoz meg bennünket, és ha van az emberben némi képesség – már nincs messze a papír és a ceruza. Kerttulajdonosként pedig „terített volt mindig az asztal”. A portrézás egy külön műfaj: érdekes-izgalmas játék – meglátni és visszaadni azt a formát, azt az élőt, aki minden pillanatában más, és mégis egyetlen, pontosabban egyszeri és megismételhetetlen.

Az akvarell és a grafika a műfajod. Hogyan alakult ki ez nálad? Hogyan esett pont ezekre a választásod? Hol tanultad meg a technikát ilyen profi módon kezelni?

Lányom, H. Boglárka biztatására nyugdíjasként megpróbálkoztam a festéssel. Bár fiatalon – szakkörben – is rajzoltam, de soha nem festettem. Nehezen ment, de mégis örömmel csináltam – és a biztatás sem maradt el. Ez nagyon fontos momentum, mert enélkül nem sikerült volna. Szorgalmasan festettem, és kézenfekvő volt az akvarell, hiszen ez az egyik legegyszerűbb technika: olyan egyszerű, mint a természet. Csupán: papír, ecset, kis festék, egy kevés víz, és már indulhat is a mázolás! Ez viccesen hangzik, de azért nem olyan egyszerű.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása. 

Nem túl gyakori a művészek között, hogy valaki a nyugdíjas éveiben kezd komolyabban foglalkozni művészettel. Benned nem lappangott a késztetés, hogy alkoss? Mi volt a kiváltó oka, hogy belevetetted magad a festésbe?

Nagyon fontos, hogy tradicionális örökséget hordozok: dédapai, nagyapai, apai és anyai ágon egyaránt, családunkban több generáción keresztül öröklődött a képzőművészethez való vonzalom. Nagy előnyöm volt másokkal szemben, mert bár nem festettem, de ebbe születtem bele. Édesapám komolyan foglalkozott festészettel: előttem készültek a szebbnél szebb képek, hatalmas olajfestmények, portrék rólunk, rokonokról, ismerősökről. Imádta a zenét is, pedagógusként színműveket, operetteket rendezett, díszleteket festett, bevonta és betanította a felnőtteket is, mozgósítva az egész falut. Nem véletlen, hogy még életében megajándékozták azzal a gesztussal, hogy Hargitai Gusztáv nevét viseli a felpéci kultúrház.

Néhány portrédról és épületet ábrázoló képedről tudom, hogy fénykép alapján készült, mert ma már nem élnek, ill. léteznek; de mi van a többivel? Általános nálad, hogy fénykép alapján festesz vagy jobban szereted a valóságot megragadni?

Nagy fotós vagyok. Annyi olyan pillanat van, amit nem vagy csak gyengén tudnék megörökíteni, amit nem tudnék tökéletesen visszaadni. Azt a gyakorlatot, ami kiesett, amíg nem rajzoltam, a fotó segítségével tudom pótolni. Ez az én mankóm, nem tagadom, szükségem van rá.

Úgy tudom, rendszeresen kiállítod alkotásaidat. El is adsz a képeidből? Minden műved eladó, vagy vannak a szívedhez olyan közel állóak, melyeket örökre megtartasz?

Nagyon sok kiállításom volt már – egyéni és csoportos egyaránt –, pontos számot nem is tudok mondani, hiszen ez csupán egy adat. A vendégkönyv őrizgeti, én pedig a könyvet. A képeim megvásárolhatók, több száz színes lapra nem lehet szükségem. Ragaszkodásom hozzájuk addig terjed, hogy emlékszem a születésük folyamatára, a kihívásokra és megoldásokra, a színekre, az érzésre. Ha valaki örömmel választ közülük, az nekem is öröm.

Hol találkozhat a nagyközönség legközelebb a festményeiddel? Esetleg kiállításon kívül is van lehetőség megismerkedni a munkáiddal?

Most Budapesten vannak képeim, ill. itt Győrben, a Napóleon-házban, a Téli tárlaton, mely február 28-ig látogatható. Márciusra Likócsról kaptam meghívást. Otthonomban is szívesen fogadok érdeklődőket, képeim keretezett és lapozó formában is megtekinthetőek.

tmoni

Fotógaléria: Hargitai Beáta akvarellfestő

40 kép