Enyedi Ildikó újra mozifilmet rendez

MTI

Enyedi Ildikó újra mozifilmet rendez: a szerelmi melodráma négyévszakos forgatása a tervek szerint kora tavasszal kezdődik, a film 2016 elején kerülhet a mozikba. A Testről és lélekről című filmtervnek a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forint gyártási támogatást szavazott meg. A film operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők) lesz, a szereplőválogatás még nem zárult le.

Az én XX. századom, a Bűvös vadász és a Simon mágus alkotójának készülő filmje egy különös szerelmi történet, amely a „mindennapok világában” játszódik. A Testről és lélekről története az álom és ébrenlét, a test és lélek kettősége körül forog – áll a közleményben.

„Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy úgy éreznéd, megraboltak? És mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Ha történetesen szívből utálod?” – fogalmaz készülő filmjéről a forgatókönyvet is jegyző Enyedi Ildikó.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában készül, producere Muhi András és Mécs Mónika. A filmterv fejlesztésére és a gyártás-előkészítésére korábban a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával került sor. Enyedi Ildikó a Balázs Béla Stúdióban készített rövidfilmjei után, Az én XX. századom című első játékfilmével a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera (Camera d’Or) díjat 1989-ben. Filmjeit több, mint 40 nemzetközi díjjal méltatták az elmúlt években. Legutóbb az HBO saját gyártású drámasorozatát, a Terápiát rendezte, amelyért Gigor Attilával együtt elnyerte a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályától a legjobb televíziós rendezés díját 2013-ban. A Magyar Nemzeti Filmalap 2011-ben megkezdett tevékenysége során eddig 39 egész estés mozifilm gyártását támogatta, melyek közül 16 már látható volt a mozikban és nemzetközi filmfesztiválokon.

Forrás: MTI

2015.02.06