Aprók Színháza – Irgum-Burgum Macibál

Gyerekelőadás a Vaskakas Bábszínházban

A győri Vaskakas Bábszínház (szerintem a szülők nagy örömére) csatlakozott egy skandináv kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a legkisebbeket is becsalogassa a színház bűvkörébe. Az eddig felállított elméletek szerint 5 év alatti gyermekekre a fény- és hanghatások, a sötétség negatív élményként hat, ezért az apró gyermekek nem élvezik a színházi előadásokat. Nos, a fenti kezdeményezés ennek az elméletnek hátat fordítván vallja azt, hogy a csecsemők, a három éves kor alatti gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra.

Novák János, a Kolibri Színház igazgatója a csecsemőszínház magyarországi meghonosítója mondatát idézem: „…fontos, hogy a gyerekek és felnőttek viszonya abba az irányba változzon, hogy természetessé és fontossá váljon számukra a közösen megélt színházi élmény; de arra is válaszolnunk kell, miért tartjuk fontosnak a színházak jövőjére gondolva, hogy az egyetemes színházi kultúra célközönségének tekintse a gyermek és ifjúsági korosztályok fiataljait.”

Természetesen fontos, hogy speciálisan a kicsiknek szóló, aktív játékosságra épülő előadások kerüljenek a gyerekek elé. Január 24-én, szombaton pontosan egy ilyen előadást láthattunk a Vaskakas Bábszínház interpretálásában, ahol Varga Anita és Szúkenyik Tamás macibálba hívta a gyermekeket plüssmackókkal, pandákkal és jegesmedvékkel együtt. Volt zene, tánc, ének és játék.

Az Irgum-Burgum Macibál rendezője Ujvári Janka, a zenét Rab Vikinek köszönhetjük, a dramaturg pedig Kocsis Rozi volt. Ha az egész előadást egyetlen szóval kellene kifejeznem, akkor azt mondanám, hogy tüneményes. Egyaránt élvezték a gyermekek, a szülők és az előadók is; nem csoda, ha az Aprók Színháza keretében előadott mesék alkalmával a színházterem rendre csordultig megtelik.

Nagy érdeklődéssel és izgalommal várom, és mindenkinek szívből ajánlom a Bábszínházi Világnapot március 21-én, valamint a szeptemberi Aprók Színháza Fesztivált, melyet a Vaskakas Bábszínház fog megrendezni. Végezetül ismét Novák Jánost idézem, mert azt hiszem, ez az egyetlen mondat mindent kifejez: „Boldogság érezni a kicsik figyelmét”. A szülőknek és nagyszülőknek pedig boldogság látni a kicsik örömét.

Aki teheti, látogasson el egy előadásra a Vaskakas Bábszínházba akár kicsi, akár nagyobb gyermekével, hogy egy szép élménnyel lehessen gazdagabb!

Molnár Zoltánné

2015.01.29