Kottakiállítás a Győri Egyházmegyei Levéltárban


Katona Tibor székesegyházi kántor-karnagy, valamint Vavrinecz Veronika zenetörténész nyitotta meg 2014. december 11-én azt a kottakiállítást, mely a Győri Egyházmegyei Levéltárhoz nemrég visszakerült Richter-archívum anyagából válogat. A mintegy 300 év anyagát, zenei emlékeit felölelő tárlat május 15-ig látogatható.

A győri székesegyház évszázadok alatt felhalmozódott kottatárából szemezgető kiállítás megnyitójának elején Vajk Ádám levéltári igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Katona Tibor, a székesegyház jelenlegi kántor-karnagya szólt néhány szót. Ezután Vavrinecz Veronika jóvoltából ízelítőt kaphattunk a kiállított kották történelmi, filológiai és zenetörténeti hátteréről.

A győri székesegyház zenei történetének három meghatározó egyénisége, Mechler András, Istvánffy Benedek és Richter Antal egyaránt helyet kapott a kiállításban. Az összeállítás a legkorábbi, XV. századból származó darabjától (Váradi-/Zalka-antifonálé, töredék) egészen az 1849-hez köthető „Nelson-mise” székesegyházi kottaanyagáig mintegy 300 évet ölel át. A kiállított anyagban ezen kívül a székesegyházi karnagyok saját műveinek egy részlete, a Könnyező Szűzanya kegyképének tiszteletére írt első ismert zenemű, a nagy zenekedvelő hírében állott Sztankovits János győri püspök mecénási tevékenysége, valamint egy különleges, 1737-ből származó, két dobókockával megfejthető zenei rejtvény is helyet kapott. Ez utóbbi egy lehetséges megfejtését a levéltár munkatársai egy kottaíró- és lejátszó szoftver segítségével meg is mutatták az egybegyűlteknek.

A kottakiállítás 2015. május 15-ig a levéltár nyitva tartási idejében (szerda 10-17, csütörtök 9-16 óra között) tekinthető meg.

Paksa Balázs
(gyor.egyhazmegye.hu)
Fotók: Csendes Richárd


2015.01.27