Zenei összekötő szövetként a Hangraforgó együttes muzsikált, Miklya Zsolt énekelt versein túl néhány közös személyes és irodalmi kapcsolódási pontot felelevenítve. Zsolt kiskunfélegyházi gyerekkor, majd debreceni főiskolai évek után családjával Kiskunfélegyházán telepedett le. Ma tanít, ír, lapot szerkeszt, s nagycsaládos apaként (hét gyermeket neveltek-nevelnek) éli a mindennapok kicsiny és nagy csodáit, gondjait, küzdelmeit.

Bár kamaszkorától ír verseket, sokáig – szemérmes, rejtőzködő alkatként – nem publikálta írásait, a rejtett versvilág a ’90-es évek közepétől bontakozott ki erőteljesebben. Költeményeiben szimbiózisban él egymással szöveg és zene – előbbi még akkor sem választható el a dallamtól, ha szabadversben fejezi ki magát. Sokkal inkább íródnak megszólaltatásra, mint olvasásra. Sok verse egyszerre hangzós és vizuális darab, zenei elemek által is szervezett – bár papírra írt, mégis – akusztikus szöveg.

A Párakép fölött kötetében megfogalmazódó súlyos egzisztenciális tapasztalatait egy leheletfinom, de extra erős képi hálózat rejti, amelynek változatai között olyan rejtett mintázatok rajzolódnak ki, mint a szálak, a sávok, az élhajtások, a vízjelek, burkok vagy a rétegek. Ez a háló a költészete természetét is láttatja: a finom felületek, burkok és rétegek felfejtésével átsejlik azoknak, akik egy elmélyedő-elmélkedő olvasási móddal közelítenek hozzá. Rejtőzködő líra, amelynek mégis egy világot kell megmutatnia. Sokszor talányosnak tűnik a belső összetettség, de éppen az vonja be az olvasót, hogy kreatív lehet az értelmezésben, aztán egyszer csak rájön, hogy nem kell mindent megfejteni, csak ráhagyatkozni az asszociatív megérzéseire.

E motívumháló egyik jellemző képe a vízjel, amely a szövegekben megmutatkozó személyes istentapasztalat kérdéséhez vezet. Isten megmutatkozásaként értelmezhető életünkben, tudniillik, hogy mindig ott van, az ő jelenlétében élünk, de csak bizonyos fényszögből mutatja meg magát, mint a papír textúrájában a vízjel. A Zsoltárhang vízjelekben című versnek – a kötetben szereplő másik két társával együtt – külön története is van. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége a reformáció 500. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett énekszövegek írására két kategóriában: új szöveg ismert református, evangélikus vagy metodista dallamhoz, illetve a reformáció európai dalaként szöveg írása későbbi megzenésítéssel. A kiírás szerint a pályaműveknek a reformáció aktuális üzenetét kellett megfogalmazniuk. A hét ország mintegy százhúsz pályázóját érintő esemény mindkét kategóriában sikerrel zárult: az első kategóriában a 66. genfi zsoltár dallamára írt vers, a Zsoltárhang vízjelekben nyert, az utóbbi modern dal alkategóriájában a Hangraforgóval együtt vehette át Miklya Zsolt az első díjat a Limesen égő című vers szövegéért, illetve megzenésítéséért.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A Hangraforgó együttessel való kapcsolata régebbi szálakon szövődött: a hét éven át megrendezett InternetVers Fesztiválok után Nagy László, Buda Ferenc, Takács Zsuzsa kötészete mentén szerveződött közös alkotótáborok, Írócimborák-műhelymunkákon és az említett reformációs dalpályázaton át vezetett a jelen időbe, hogy ezen est is megerősítse a szöveg és zene élő, eleven kölcsönhatásának létjogosultságát.

Az összefoglalót dr. Luchmann Zsuzsanna sorainak felhasználásával készítette: Sipos Bea
Fotók: Bogdán Krisztina

Fotógaléria: Miklya Zsolt: Párakép fölött – Kötetbemutató a győri könyvtárban

Bogdán Krisztina fotói

16 kép