„Nyitva van az Aranykapu, csak bújjatok rajta”

Gyermekkoncert a megyei könyvtárban

Január 21-én egy délelőtti és egy délutáni koncert erejéig vendégszerepelt a megyei könyvtár Központi Könyvtárának Klubhelyiségében a rendszeres Kerekítő program vezetője, Töreky Zsuzsi Kiss Krisztiánnal és Lőrincz Tamással együtt. Célközönségük egyrészt a még karon ülő csecsemők, az egy-két éves korosztály, valamint az óvodás korú gyermekek voltak.

A gyermekek természetesen édesanyjukkal, helyenként édesapjukkal kapcsolódtak be a rendezvénybe, de „tévedt ide” idős nénike is, aki nem tudta, hogy gyermekprogramra érkezett, ám végül maradt, s nem bánta meg. Dallam és ritmus adott jelképes randevút egymásnak. A bőgő, gitár és elektromos zongora kísérte énekek az anyukák gyermekkorát is felidézték, mivel játékos versikék, gyerekdalok keltek életre.

Az énekes-gyermektalálkozások felbecsülhetetlen jelentőséggel bírnak, előnyösen befolyásolják a későbbi ízlés, az értelmi és érzelmi fejlődés menetét, a ritmusérzéket. A nevelés ebben az életkorban nagyban épít arra, hogy a kiskorú előszeretettel veszi mintáit a felnőtti világból, utánoz. Ezt jól meg lehetett figyelni az itteni előadás folyamán is. Egy kislány – összegyűjtve bátorságát – felmerészkedett a színpadra, s táncmozgásával a maga módján igyekezett követni az előadást.

Töreky Zsuzsi élt azzal a lehetőséggel, hogy a produkcióba mind nagyobb mértékben vonta be a közönséget, így az előadók és a hallgatók között nem épült válaszfal, a közönség is aktívan játszott. A művészet – számtalan célkitűzése mellett – az emberek hangulatát is igyekszik javítani, a közös nótázás közösségképző erejével is szerepet kap. Az Aranykapu koncerten a dalok mellett mondókák is szerepet kaptak.

A művész és közönsége régóta ismerik egymást, tekintettel arra, hogy sokuk egyben a Kerekítő szokásos szerdánkénti vendégeiként rendszeres résztvevői a foglalkozásoknak. Az együttes kiváló kapcsolatteremtő képességgel bír, ezért tudja mindig elvarázsolni közönségét: a minőségi zenével, nívós mondókákkal fűszerezett játékos foglalkozások felbecsülhetetlen értékkel bírnak a gyermekek fejlődésében. Ezeken az alkalmakon az édesanyák is megismerik egymást, ismeretségek, barátságok szövődhetnek, s gyermekeik később könnyebben kapcsolódnak be az óvodai és iskolai közösségekbe.

A programvezető személyisége erősíti a felnőtt világgal kapcsolatos pozitív tapasztalatokat, amelyre nagy szükségük lehet; Zsuzsi bátorító magatartása lehetővé tette például a koncert végeztével a hangszerek megismerését, kézbe vételét, s mindezek a későbbi önálló ismeretszerzést, vállalkozást, az ismeretlen bátrabb megtapasztalását serkenthetik.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina


2015.01.23