Béli Balázs nyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját

MTI

Béli Balázs, a Barikád fotósa nyerte el Úton Európában című képriportjáért a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért odaítélt André Kertész Nagydíjat pedig Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa kapta Egy hajléktalan karácsonya című képriportjáért. A pályázat díjait a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján adják át a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban március 19-én; a kiállítás március 20. és május 17. között lesz látogatható.

A legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat Móricz-Sabján Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte Netadó tüntetés című képével, a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat Hajdú D. András (szabadúszó) érdemelte ki, a megyékben dolgozó legjobb fotóriporter Balázs Attila (MTVA/MTI), a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporter pedig Béli Balázs lett.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztálya által közzétett kiírásra 243 fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett. A legtöbb pályamű az Emberábrázolás-portré kategóriában érkezett, itt az zsűri összesen 506 egyedi és sorozat pályamű közül válogathatott – közölték a szervezők a hétfői budapesti eredményhirdetésen.

Az utolsó forduló kivételével az interneten is nyilvános zsűrizés január 16. és 18. között zajlott. Az idei zsűri elnöke Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója volt; mellette Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa; Marián Pauer fotótörténész, kurátor; valamint Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere vett részt a munkában.

Adrian Evans az eredményhirdetés előtt kiemelte, hogy az elmúlt év legfontosabb pillanatait rögzítő pályamunkákon keresztül megismerhette az országot, amelynek jelentős fotográfiai hagyományait tapasztalatai szerint a fiatal magyar fotósok is továbbviszik.

A Hír- és eseményfotó egyedi kategória első díját Móricz-Sabján Simon nyerte el, a Képriport sorozat kategóriában a zsűri Csudai Sándort (Magyar Hírlap) sorolta az első helyre.

Emberábrázolás - portré egyedi kategóriában Veres Viktor (Mediaworks Kiadó Nemzeti Sport/Népszabadság) végzett az első helyen, a sorozatok között Bőde János (index.hu) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.

A Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel egyedi kategóriát Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház) nyerte meg, a sorozatok között Hartyányi Norbert (szabadúszó) képei nyertek.

A Sport kategória egyedi képei közül Süveg Áron munkáját, a sorozatok között Mohai Balázs (MTVA/MTI) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.

A Természet és tudomány kategóriában az egyedi és a sorozatképek között is Máté Bence (Bence Máté Photography, HidePhotography Inc.) fotói nyertek.

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriában Stiller Ákos (HVG) végzett az első helyen, a sorozatok között Hajdú D. András anyaga lett a legjobb.

A Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) kategóriában a zsűri megosztott első díjat adott Teknös Miklósnak (Népszabadság) és M. Schmidt Jánosnak (szabadúszó).

Forrás: MTI

2015.01.22