Caligula helytartója

Premier Sopronban

Január 23-án (pénteken) 19-kor lesz a Soproni Petőfi Színházban (Petőfi tér 1.) Székely János színművének premierje. A darabot a Komáromi Jókai Színház művészei adják elő.  Rendezte Béres Attila. Székely János Caligula helytartója című drámája 1972-ben íródott, és mind a mai napig a huszadik századi magyar drámaírás egyik kiemelkedő alkotása. 

Székely arról beszél, milyen világban élünk, mi változott körülöttünk, és mi maradt ugyanaz. Mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a világ, de legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? Petronius, Caligula szíriai helytartója azt a parancsot kapja, hogy állíttassa fel a császár aranyszobrát a zsidók jeruzsálemi templomában. S mert a császár ezt parancsolta, lehetetlen nem teljesíteni. A zsidó Barakiás szerint viszont teljesíteni a lehetetlen. A darab kérlelhetetlen pontossággal mutatja be a helytartó kétségbeejtő helyzetét és emberségéből fakadó tragédiáját. Székely olyan általános érvényű morális kérdéseket feszeget, amelyeknek köszönhetően a dráma mit sem veszít aktualitásából, hiszen mindig létezik a hatalom és a hatalomnak kiszolgáltatott ember konfliktusa.

2015.01.13