Fiatal illusztrátorok a Felvidékről
(Berente Erika írása)

A könyvszalon első napján, november 15-én, pénteken 13 órakor került sor a Felvidéken élő fiatal illusztrátorokkal való közönségtalálkozóra. A beszélgetés moderátora Pálszegi Tibor volt, aki humoros, szinte stand up jellegű fellépésével rögtön oldottabbá tette a légkört, s felcsigázta a javarészt kisképzősökből álló közönség érdeklődését. A meghívott vendégek – Török Bianka, Gyenes Gábor és Matrka Simon – mindegyike dolgozott már könyvön, de illusztrátorképzés hiányában valamennyien a művészet más ágától fordultak a könyvművészet irányába. Török Bianka alkalmazott grafikus, Gyenes Gábor grafikus-építész, Matrka Simon pedig rajzfilm-szakon végzett. Ami közös bennük, egyrészt, hogy a rajzolás kiskoruk óta foglalkoztatja őket, másrészt mindannyiukra jellemző a kísérletező kedv.

Bianka diplomamunkája egy gyönyörűen illusztrált társasjáték volt, ezt követően pop-up könyveket készített, mostanság pedig zenés könyvet jelentetett meg. Matrka Simon rajzaira a stíluskísérletek sokasága jellemző, hiszen az illusztrátornak szerinte nem saját stílusát kell eladnia, hanem a szöveget, s rajta keresztül az írót – ami rendkívül szimpatikus hozzáállás. Gyenes Gábor művészként műfajok között vándorol, ha kell, rajzol, ha kell, épít, de ha úgy tartja kedve, objekteket készít. A most általa bemutatott kötetnél az árnyjáték technikáját használva kísérletezik. Illusztrátori munkájukban alap a számítógép igénybevétele. Ez a technika megkönnyíti, meggyorsítja a munkavégzést számukra, de a szabadkézi rajz azért megőrződik: a tervezéskor, kikapcsolódás gyanánt megmarad. A beszélgetés során az illusztrátorok mellett megismerkedhettünk a Pozsonyi Kifli Társulás néhány remek kötetével is, hiszen mind Matrka Simon, mind Gyenes Gábor dolgozott nekik.

A 21. Század színes világa
(SzaSzi írása)

A 21. Század kiadó szerzőivel beszélgetett vendégeként Rényi Ádám társtulajdonos november 15-én, pénteken 15 órakor a Kisfaludy Teremben. Az egymástól nagyon távoli témájú írások mindegyike figyelemre méltó, természetesen más-más szemszögből, a beszélgetés azonban így valóban színes, kaleidoszkópszerű világot tárt elénk. Tolvaly Ferenc (a képen) A kivándorló című regénye kapcsán érintettségéről beszélt, kamasz gyermek volt, amikor családjuk Erdélyből Németországba települt. Hogyan lehet újrakezdeni egy új hazában? Erre a kérdésre hitéből és tapasztalataiból nyerte a választ: alkalmazkodás nyitottsággal és szeretettel. Kiss Jenő költő Folyók című versét idézte: „Ó, menni, menni, egyre áradón, fönn nem akadni csip-csup gátakon…”. Ilyen kapaszkodóval és három nyelv ismeretével a világban egyszerűnek tűnik vándorolni. Regénye főhőse azonban már túl jár élete delén. Van-e még benne elég erő és kíváncsiság, hogy elinduljon? Mi van, ha valójában csak a saját rutinokkal teli, fojtogató hétköznapjaitól akar megszabadulni? Elérheti-e az áhított szabadságot? A regény belső utazásra csábító fikció, hangulatos és szinte dokumentumszerű környezetrajzzal.

A másik szerzőt, Tóth Gábor Ákost kiadója akár a „Balaton írójának” is nevezhetné, hiszen a trilógiaként indult kötete ötödik részéhez érkezett. Számos más írása született már, mégis ez tette közkedveltté. Hogy mi sikerének a titka? Hogyan vált balatonivá? Honnan jött a történet alapötlete? Erről mesélt a hallgatóságának, s azt sem tartotta titokban, hogy nem szereti a tündérmeséket, nem idilli történetírásra törekedett, élményei saját benyomásaiból eredő igazi „embermesék”, ahogy Koltai Lajos filmrendező nevezte ajánlójában. Az Édesvízi mediterránnal kezdődő sorozat legújabb tagjának címe Mindörökké Balaton. Mucha Dorka Puncs című első regényével frissen debütált a rendezvényen. Mondják a kisregényről, hogy szókimondó, pimasz, megbotránkoztató, nyers és még sok minden mást is. Pedig valójában csak arról van szó, hogy Dorka szövegeire egyfajta minimalizmus jellemző, nem véleményt mond, inkább láttat, éreztet. Néhány szereplővel dolgozik, feltűnően kevés szituációban, rövid időben, s ezalatt képes ábrázolni reményt, boldogság- és tettvágyat, meghunyászkodást, csalódást, kényszerességet, elbizonytalanodást, egy mindenfélére nyitott világ elzárkózását. Dezső Andrással, a Maffiózók mackónadrágban szerzőjével – betegsége miatt – nem találkozhatott a közönség, de egy leleményes megoldás segítségével, telefonos interjú keretében hallhattunk a kötet ötletéről, a 70-es, majd a későbbi évtizedek magyar alvilágának fejlődéséről, külföldi kapcsolatairól, módszereiről és annak változásáról is.

Mezey Katalin – portréműsor
(tmoni írása)

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

November 15-én, pénteken 17 órakor a Kisfaludy Teremben a 19. Győri Könyvszalon Alkotói Díjasával, Mezey Katalin Kossuth-díjas író-költő-műfordítóval Erős Kinga kritikus, szerkesztő, az Orpheusz Kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség titkára beszélgetett életművéről, portrészerűen feltárva a szerző pályáját. Az irodalom a nemzet emlékezete – ezzel nyitott az írónő, Oláh János felesége, valamint Lackfi János édesanyja, s ez akár a jelmondata is lehetne, hiszen benne van minden, amit fontosnak tart munkájával kapcsolatban.

Lázadó fiatalként, a Kilencek tagjaként indult az irodalmi életben Győri Lászlóval, Kiss Benedekkel, Konczek Józseffel, Kovács Istvánnal, Oláh Jánossal, Péntek Imrével, Rózsa Endrével és Utassy Józseffel együtt; ma már érett művész, tagja az Írószövetség elnökségének, a Széphalom Könyvműhely kiadó alapítója és vezetője, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője. Életműve – mely felölel 10 verses-, 8 prózai és egy drámakötet – sorozat formájában jelenleg kiadás alatt van. Írói munkássága mellett jelentős szerkesztői (7 kötet) és irodalomszervező tevékenysége is.

A beszélgetés során megismerkedhettünk az író világlátásával, inspirációs közegével, munkamódszerével és lelki fejlődésével, melyet jól illusztráltak a szerző által felolvasott versek (Zsoltár, Születésnapi labdarózsák, mikor én autózom). Képet alkothattunk arról is, hogyan lehet összeegyeztetni a háziasszonyi és az anyaszerepet az alkotás folyamatával, valamint megismerkedhettünk az írók és az irodalom helyzetével is az elmúlt rendszerben, és az is kiderült, hogy tudta megőrizni Mezey Katalin mindvégig lelki erejét, tartását.

Trianon 100 éve
(SzaSzi írása)

A trianoni békekötés századik évfordulójához közeledve a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportja programjaként került sor november 16-án, szombaton 12 órakor a Kisfaludy Teremben arra az előadásra, amely részben azt igyekezett bemutatni, hogyan is áll a szakma a témához, hol tartanak a kutatások, milyen feladatok várnak a kutatókra, hogyan készülnek az évfordulóra. Ennek kapcsán Barna Attila egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem) kérdezte Ablonczy Balázst, PhD, az MTA – Lendület Trianon 100 Kutatócsoport (trianon100.hu) vezetőjét. Megállapítást nyert, hogy a történészeknek ezzel kapcsolatban számos adóssága van még, Trianon főleg csak tények szintjén él a köztudatban, és az összeomlás számos árnyoldala még feltérképezetlen. A történettudósok részéről az ezzel kapcsolatos feladatok megfogalmazása már 2006-ban megtörtént, majd az intenzívebb kutatás egy XX. századot feltáró projekt keretében 2009-ben indult meg. A téma iránt érzékelhető elképesztő érdeklődés okát elsősorban abban látja a történész, hogy ez egy „élő emlékezeti probléma”, mindaddig nem tud múlttá merevedni, amíg nincsen rendbe téve, nincsen európai módon kezelve.

Mi lehet a helyes megoldás? Történelmi érvekkel hadakozni jelenleg nem célravezető, a nemzetközi beszédmód mást követel, talán az emberi jogok irányából eredményesebben megközelíthető. Szóba került még „a nemzeti érzést kiárusító jelképkultúra”, amelyet inkább az emlékezetpolitika részének tekinthetünk, egy olyan külsőség, amely belefér a szabad véleménynyilvánítás kereteibe. Sokkal fontosabb a szakmabeliek ismeretterjesztésben való aktív szerepe, a közgondolkodás iránti felelőssége, hiszen megfelelő tudományos háttér nélkül sok téves ismeret kerülhet forgalomba. Trianonhoz már így is sok legenda és téveszme tapad, az egyik fontos feladat feltárni ezek hátterét, nem a leleplezés, inkább a megértés szándékával. A másik pedig, hogy a tények mögött meglátni az egyszerű hétköznapok emberét. Példaként a szén stratégiai szerepére, vagy a cipőtalp bőr mint dolgozói juttatás érdekességére hívta fel a figyelmet. Összességében még sok feladat vár a történettudomány szakembereire, de már számos eredménnyel is büszkélkedhetnek, a kutatócsoport első megjelent monográfiájától – Révész Tamás Nem akartak katonát látni? – például „nagy durranást várnak”, hiszen arra a kérdésre is megpróbál válaszolni, amelyre még senkinek nem sikerült, hogy mi kellett volna a sikeres honvédelemhez, hogy lehetett volna megvédeni Magyarországot.

Berente Erika, SzaSzi, tmoni
Fotók: Óbert Klára, Vas Balázs