Komédiás beszélgetések – Találkozás Molnár Ági színésznővel és Katona Imre táncossal

Bári Edit írása

komedias-beszelgetesek

A Komédiás beszélgetések – Színházat mindenkinek elnevezésű, győri színházkedvelők számára rendezett program legutóbbi találkozójára március 16-án került sor a Komédiás Étteremben. A szervezők ezúttal két vendéget is hívtak és vártak a szokásos kötetlen, vidám együttlétre, a Győri Nemzeti Színház művészeit: Molnár Ági színésznőt és Katona Imre táncost.

Mindig nagy öröm, mikor a meghívott művészek boldogan fogadják el ezeket a felkéréseket, mert bármilyen hihetetlen, ilyenkor megerősítést nyer egy tulajdonképpen nyilvánvaló tény: a színházkedvelőknek szükségük van az előadásokra, a színpadon szereplőknek pedig a rajongókra. Ezért különleges és csodálatos egy-egy ilyen találkozás. S hogy miről szólnak ezek az összejövetelek? Mindenről, ami színház: sztorik, élmények, sikerek és kudarcok, szerepek vagy éppen álomszerep és persze tervek. Kötetlenül, vidáman játszható a kérdezz-felelek játék, vagy éppen a nagymonológ – rendezés és utasítás nélkül.

Első vendégünk Katona Imre, a színház tánckarának tagja volt, aki 2010-től erősíti a győri társulat munkáját. A tatabányai születésű fiatal táncos mögött már komoly szakmai múlt áll. Táncművészeti tanulmányait a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában kezdte, majd természetesen a Magyar Táncművészeti Egyetemen fejezte be, közben azonban komoly tapasztalatokat szerzett a színház világában, hiszen megfordult a Budapesti Táncszínházban, Párizsban, Londonban és a Sopron Balett társulatában is.

Eredményei között szerepel a 2000-ben elért Magyar Bajnok cím modern duett kategóriában (TOSZ), 2002-ben pedig Terpszikhoré díj tulajdonosa lett az évad legjobb növendékeként. 2012 óta a Soldier Dance Theatre kísérleti színház koreográfusa és művészeti vezetője, melynek fő profilja az art-jazz, ahol saját előadásokat készítenek, és együttműködésben dolgoznak a Győri Fesztiválközponttal. Imre elkötelezett híve a modern táncművészetnek. Sok mindent kipróbált élete során – még a kétkezi munkát is. Eddigi életéről komikus színészt túlszárnyaló humorral és élvezettel beszélt, amit a jelenlévők már csak akkor élvezhettek volna jobban, ha mindezt táncban is elmeséli…

Következő vendégünk Molnár Ági volt, akit talán legtöbben A Társulat szereposztó showműsorából ismerhetnek. A Vörös Pimpernel című musical győri bemutatója óta rendszeresen látható a város teátrumának színpadán olyan fantasztikus előadásokban, mint például a Jekyll és Hyde, a Sakk, A muzsika hangja főszerepeiben, az István, a király, A tündérlaki lányok és persze még sorolhatnám. Ági reklámszervező-szakmenedzserként is szerzett diplomát – ám az igazi szerelem a színház lett, amelynek rajongói ennek szívből örülnek. Elárulta, hogy egyszer nagyon szeretné eljátszani Aldonza szerepét a La Mancha lovagja című musicalben....

Őszintén és vidáman folyt a beszélgetés a színházi élet hétköznapjairól, előadásokról, tervekről, jövőről. A nemrég születésnapját ünneplő művésznőnek a színházkedvelők csoportja kedves meglepetéssel is készült, amely által igazán meghitt és megható pillanatok következtek. Reméljük, hogy az idei évben Taps-díjra jelölt színésznőt még nagyon sok szerepben láthatjuk a színpadon, és ígérjük, minden előadáson ott leszünk. Végezetül hadd idézzem Ági csodálatos üzenetét: „Ma egy fantasztikus délutánt töltöttem a győri színházkedvelő barátaimmal, ismerőseimmel. Örömmel fogadtam el a meghívásukat, de nem is sejtettem, hogy milyen csodálatos ajándékokkal fognak elhalmozni.”

Bári Edit
Fotók: Csobay Dániel fotográfus

2019.03.20