Templomaink tegnap és ma

Kiállítás a Magyar Ispitában

December 4-én nyílt Templomaink tegnap és ma címmel kiállítás a Magyar Ispitában (Győr, Nefelejcs köz 3.) Győr-Moson-Sopron megye 1897 és 2014 közötti templomépítészetéről. Köszöntőt mondott Tutervai Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara elnöke, a tárlatot pedig Golda János építész nyitotta meg.

A Templomaink tegnap és ma kiállítása Győr-Moson-Sopron megyében követi végig a 20. és a 21. századi templomépítészet történetét. A megyehatáron belül nemcsak a jól ismert épületeket, hanem szinte az összes, a korszakban létrejött templomot bemutatják. A tárlat ugyanakkor túlmutat a szűkebb régió határain: az európai folyamatok tükrében megjelenő negyvenöt alkotáson keresztül a korszak hazai történései is kirajzolódnak.

A fényképes bemutatást tervek és leírások egészítik ki. Fontos szempont a liturgia, mint funkció fejlődése és szerepe az egyes időszakokban. A II. világháborút közvetlenül megelőző, kiemelt időszakból három tervpályázat eredeti anyaga látható. Készült két interjú is, amelyekben Czigány Tamás építész és Fehérváry Jákó teológus szólalnak meg, az épületek használat közbeni életéhez pedig egy kisfilm visz közelebb. Az újabb alkotásoknál a tervek mellett az építészek személyes gondolatait is elolvashatjuk.

A tárlat célja, hogy a példák sokrétű, a különböző felekezeteket is egymás mellé állító feldolgozásával hozzájáruljon a forma és a funkció, a megbízó és az építész, a falusi és a városi környezet, az egyes felekezetek és a közösségek különböző viszonyainak értelmezéséhez templomépítészetünkben.

A kiállítás a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara és Győr Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg. Az Építész Kamara céljaként (amellett, hogy érdekképviseleti szerv, és biztosítja a tagok, valamint a külvilág közötti kapcsolatot) felvállalja azt a feladatot is, hogy képviselje az építészeti minőséget, bemutassa az épített környezet értékeit. „Hinni valamiben, hinni egy feljebb valóban, hinni a megfoghatatlanban az ember legszemélyesebb, legmagasztosabb ügye.” Az építész legnemesebb feladata ezt a folyamatot kiszolgálni, megteremteni azt a teret, ahol az embernek lehetősége van megélni ezt a csodát. Ugyanakkor az a közösség, amely templomot épít, a legnagyobbat, legtöbb erőfeszítést igénylőt teszi önmagáért. Erről szólnak a templomok, ezért a legnagyobb kihívás egy építész számára a templom tervezése – ez a feladat pedig messze túlmutat egy épület tervezésén, hiszen az alkotás sokkal több, mint épület.

A Templomaink tegnap és ma kiállítás február 8-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Fotók: Csendes Richárd


2014.12.15