Budapest Jazz Orchestra: Queen Real Jazz a 18. Győri Könyvszalonon

Interjú Kollmann Gábor zenekarvezetővel

kollmann-gabor

Queen-dalok jazz-köntösben? A nemzetközileg is ismert és elismert Budapest Jazz Orchestra a világon egyedüliként erre a kérdésre keresi a zenei választ. Arról, hogyan sikerült a hangszerelés, személyesen is meggyőződhetünk a 18. Győri Könyvszalon keretében november 18-án. Az ötlet születéséről, a feladat megvalósításáról, a vendégelőadókról Kollmann Gáborral, a zenekar vezetőjével Bajzát Zsuzsi beszélgetett telefonon a Győr Plusz Rádióban.

Napjainkban szerintem a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kap a Queen legendás zenekara. Persze ez egyáltalán nem méltatlan. A Budapest Jazz Orchestra életében hogyan került a repertoárra ez a különleges produkció?

Még a jazz tanszékre jártunk, Madai Zsolt, az osztálytársam már akkor fanatikus Queen-rajongó volt, azóta már kiváló jazz dobos. Ő keresett meg az ötlettel, azzal, hogy a zenekara – ahol Hárs Viktor, a BJO bőgőse is játszik – Queen-számokat ad elő, és hogy mi lenne, ha a big banddel is készítenénk egy ilyen műsort. Elég sok crossoverrel próbálkoztunk mostanában, azt kell mondanom, hogy a visszajelzések alapján nagy sikerrel, ezért szívesen vágtam bele ebbe. Bár talán ez volt a legnehezebb, hiszen egy zseniális zenekar zseniális számait kellett feldolgozni úgy, hogy azok ne szenvedjenek csorbát. Hárs Viktor vállalta ennek a hangszerelésnek az oroszlánrészét, illetve Zakar Zoltán, a kiváló debreceni zenész. Tulajdonképpen így indult ez az egész, aztán néhány hónap alatt elkészült egy koncertnyi repertoár.

Wolf Kati, Csordás Levente, Kocsis Tibor – Miért pont ők kerültek a frontba? Előfeltétel volt-e esetleg az, hogy kedveljék a Queen munkásságát?

Nem. Bevallom férfiasan, hogy az ilyen nagy volumenű produkcióinkhoz mindig olyan szólistát keresek, aki először is hangban mindenképpen tudja hozni azt, ami az adott produkcióhoz kell. Szóval az elsődleges szempont a zene. Másrészt Freddie Mercury személyisége, illetve az a hangfekvés, amiben énekelt, elég speciális, a dalok zöme magas hangfekvésű. Éppen ezért hölgyek is el tudják énekelni a számok nagy részét, illetve a férfiak közül is olyat kellett választani, aki tenor hangfekvésű. A hölgyek közül egyébként szerettünk volna egy nagy volumenű szólistát megnyerni, így Csordás Levente – aki az Omega zenekarban énekel – és Kocsis Tibor kiváló magyar énekes mellé Wolf Katira esett a választásom, akivel nem volt még közös produkciója a Budapest Jazz Orcherstrának.

Ahogy ön is említette, nagy feladat hozzányúlni olyan muzsikákhoz, melyek már úgyis sokak által kedveltek. Milyenek a visszajelzések a közönség részéről?

Szerencsére sok programunk fut nagy sikerrel, emiatt nagyon boldog vagyok. Régóta célul tűztem ki azt, hogy a Budapest Jazz Orchestrának legyen egy másik jazz arca, egy populáris, mai zenét feldolgozó, nagyobb rétegeket megszólító, másik hozzánk köthető megszólalása is, ami szintén mi vagyunk. Ezekben a munkákban arra törekszünk, hogy azt a fajta mívességet, amelyet a zenekar fő profiljában megszerzett, valamilyen módon átvigyük egy bármilyen más zenei irányzatba is, és olyan módon nyilvánuljunk meg, hogy használjuk mind a zenekar adottságait, mind a kvalitásait, mind az itt lévő művészeknek a sokszínű tudását. Én azt gondolom, hogy ezek a kísérleteink sikerrel zajlottak. Például az elmúlt években Elvis Presley dalait is feldolgoztuk, Raul Midónnal, a világhírű énekessel egyedülálló módon csak mi játszottunk big band koncertet, és az is a zenekar saját hangszerelése volt, Csejtei Ákos készítette. Rengeteg ilyen programunk van. Az várható volt, ha a Queen jól sikerül, akkor sok érdeklődés lesz a program irányába. És ez valóban így is lett, ez az egyik legsikeresebb produkciónk most.

budapest-jazz-orchestra-queen-real-jazz

Csalogassuk még egy kicsit a hallgatókat! Milyen nagy klasszikus dalokat hallgathatunk majd a koncerten?

Kevesen tudják, hogy Freddie Mercury ismerte a jazz műfaját – és a rengeteg Queen-lemezen eldugva számos jazz kompozíció is megbújik. Ezek közül sokat kiválogattunk, ezek a kevésbé ismertek. Természetesen a Show Must Go On, a Bohemian Rhapsody, az I Want to Break Free a nagy klasszikusok közül kerültek be a repertoárba, de például a Bring Back That Leroy Brown a swinghez köthető, de van egy nagyívű instrumentális darab, az Another One Bites the Dust, ami egy gyors swingben van feldolgozva, tehát sok olyan szám van, ami abszolút megállja a helyét a jazzben is. És hát természetesen ezek mellett azok a nagy slágerek, amelyeket mindannyian ismerünk, a maguk módján ugyanabban a lüktetésben, ugyanabban a pompában szólalnak meg a Budapest Jazz Orchestrával is.


A Budapest Jazz Orchestra fellépésére a 18. Győri Könyvszalonon november 18-án (vasárnap) 19 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A belépőjegy 1500,- forintba kerül.

Bajzát Zsuzsi
Fotók: Budapest Jazz Orchestra Facebook

2018.11.14