A Magyarország területén, különösen a Dunántúlon talált régészeti leletek között kiemelkedően magas számban találunk fibulákat, férfi és női öltözeteket rögzítő, összefogó kapcsokat, tűket. Ezek közül korábban részletekbe menően vizsgáltunk egy kereszténységhez kapcsolódó, virágvasárnapi jelenetet ábrázoló, finoman kidolgozott ékszert Fenékpusztáról. Majd egy térdfibula került sorra, amit talán éppen egy légionárius vesztett el a Balaton-felvidéki Hegyesd környékén. E két ismertető haszonnal forgatható most kiválasztott, levél alakú darabunk tanulmányozásánál is.

Ami Nemesgulács köbölkúti (Korkován) részéről, tehát a Badacsony északi oldaláról került be a keszthelyi Balatoni Múzeumba. A bazalthegy alatt lévő Árpád-kori települést a török pusztította el, de aztán újratelepítették. Régészetileg jelentős az ókori és a középkori anyaga is, Bakay Kornél is folytatott itt ásatásokat. De ezt a levél vagy pajzs alakú bronz fibulalemezt (a csatszerkezet hiányzik róla) a leírás szerint Németh Sándor földműves találta meg, aki aztán egyből el is vitte a falu tanítójához, Müller Károlyhoz. Így került be a keszthelyi múzeumba, talán valamikor az ötvenes, hatvanas években. Ennek a 8,5 centiméteres bronz lemezkének a díszítéséről is ejtsünk akkor már néhány szót: a kora vaskori ötvös ugyanis egy akkoriban (és a mai napig) meglehetősen elterjedt, nem is annyira bonyolult eljárással dolgozott.

Ez a „poncolás”, ami a fémhasználattal egykorú díszítési mód. Az első időkben használt „poncolótűk” vagy „verőtűk” hegyes, kemény fémből készültek, amelynek a végét aztán kalapáccsal megütve került a többnyire aprólékos munkával kidolgozott, pontokból álló minta a puhább fémbe, vagy éppen fába, bőrbe. Agyagedények díszítésén pedig az égetés előtt egyszerűen az eszközzel benyomkodták a kívánt mintákat, utána tették be a kemencébe. A későbbiekben aztán a 10-15 centiméteres verőtű végére elkészítették a kívánt minta negatívját, és ezzel dolgoztak és dolgoznak manapság is.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu